Bevezetés:
A Rovartani Lapok, illetve annak folytatása, a Folia Entomologica Hungarica nemcsak a hazai entomológia legismertebb folyóirata, hanem egyben hű tükörképe a hivatásos és nem hivatásos rovarászok valamint 1911-től a Magyar Rovartani Társaság tevékenységének. Az 1884-tól 2010-ig terjedő, közel 130 éves időszak első hatvan évében hosszú éveken át szünetelt a lap kiadása olykor anyagi, olykor egyéb okok miatt. A folyamatos megjelenésre csak a 2. világháborút követően, 1946-tól kerülhetett sor. A lap mérete, címlapja, betűtípusa, ábraanyaga fennállása során szembetűnően sokszor esett át jelentős módosulásokon, míg mai formáját elnyerte. A tartalmat és a profilt illetően a változások mértéke kisebb. Az alkalmazott (növényvédelmi) témájú rovartani cikkek száma fokozatosan csökkent, és ezzel párhuzamosan egyre inkább a faunisztikai és taxonómiai közlemények alkották a megjelenő publikációk zömét. A Folia időszakában 1968-tól jelentek meg az egy-egy rovarcsoportot (vagy más ízeltlábúcsoportot) monografikusan ismertető, olykor 100 oldalt is meghaladó közlemények, melyek pótkötet (szupplementum) formájában láttak napvilágot. (A Rovartani Lapokban ugyanakkor az 5–10 oldalt meghaladó munkák is ritkaságszámba mentek.) Kezdetben a cikkek nyelve magyar volt, és legfeljebb a nagyobb cikkek kivonatát közölték idegen nyelven (franciául, németül vagy angolul). Később a Foliában a nagyobb terjedelmű cikkek idegen nyelven jelentek meg, míg a rövid közlemények nyelve magyar maradt. 2005-től minden közlemény egységesen angol nyelvű, és magyarul csak a Társasági élet című rovat olvasható. A folyóiratnak napjainkig összesen 16 szerkesztője volt, a leghosszabb ideig Csiki Ernő (25 év) és Mahunka Sándor (31 év) végezték e munkát.

A Rovartani Lapok (18. ábra) 1884-ben indul útjára. Nem tekinthetjük a Rovarászati Lapok folytatásának, hanem inkább az elkezdett szándék továbbvivőjének. Hősi korszak ébredésének lehetünk tanúi, melyben a magyar rovarászat vezéralakjai küzdenek a lap fennmaradása érdekében, súlyos anyagi nehézségek között.

Az első két kötetet Horváth Géza (1847–1937) (1. ábra) szerkesztette. Ő, aki akkorra már megszervezte az országos Filoxéra Kísérleti Állomást, régóta szükségét látta egy olyan rovartani folyóirat megindításának, amelyben különös figyelmet szentelnek a rovarok életmódjának valamint a hasznos és káros rovarok ismertetésének. Horváth Géza ekkor 36 éves, hat éve levelező tagja az Akadémiának, számos tudományos publikáció szerzője. Ha tekintetbe vesszük, hogy már ekkor öt idegen nyelvet beszélt folyékonyan, és azt, hogy Herman Ottó mellett eltanulta a lapszerkesztés fortélyait, nyilvánvaló, hogy nála szakavatottabb ember nem vehette volna kezébe az induló Rovartani Lapokat. Modern szemlélete megnyilvánul a lap beköszöntőjében írottakban.

„A tudományt nem egy-pár magyar szaktárs kedvéért, hanem az egész emberiség érdekében kell mívelni, s ennélfogva a közlésre oly közeget, oly nyelvet kell használni, amelyet a világ minden szakembere vagy legalább legnagyobb része megért.”

Mielőtt Horváth Géza belefogott a Rovartani Lapok szerkesztésébe, megvált a Természettudományi Közlönyben felelős rovatától, és lemondott a Természettudományi Társulatban viselt másodtitkári tisztégéről is. Egyidejűleg segédszerkesztőket is választott maga mellé Frivaldszky János, Mocsáry Sándor, Paszlavszky József és Tömösváry Ödön személyében. Míg Frivaldszky és Mocsáry, az Állattári Osztály elismert rovarkutatóiként a társadalmi és szakmai tekintélyt voltak hivatva képviselni, a fiatal Paszlavszky és Tömösváry tanárok a tettrekészséget és a szervezőkészséget testesítették meg.

A korban legidősebb Frivaldszky János az 1970-től önállósult Állattár első igazgatóőre, 1873-tól pedig az Akadémia rendes tagja (Bodó & Viga 2002). Elsősorban a bogarak kutatójaként szerzett nemzetközi elismerést. Tömösváry Ödön (1852–1884), a fiatalon elhunyt entomológus és tanár, a hazai zoológia egyik nagy reménysége. Kolozsváron Entz Géza tanítványa volt, később filoxérabiztosként Horváth Géza munkatársaként dolgozott. Herman Ottó is egyengette útját a kiváló rajzkészséggel megáldott kutatónak. Tömösváry 1883-ban megfigyeléseket végzett az Al-Dunán tömegesen fellépő kolumbácsi léggyel kapcsolatban, és tanulmányt is írt róla a Természettudományi Közlönyben (Bognár 1994).

Horváth Géza lapjának beköszöntőjében imponáló biztonságról és egyértelmű határozottságról tett tanúbizonyságot, miközben a lap hármas célkitűzését (a tudományost, a népszerűsítőt és a gyakorlatit) felvázolta. Az alábbi sorokból kiviláglik, hogy Horváth Géza a ma már általános gyakorlatként bevált biológiai védekezés gondolatát már majdnem 130 éve fölvetette (Huszty 1967).

„Közleményeink nem fognak csupán csak a szorosabb érelemben vett rovarokra szorítkozni, hanem ki fognak terjedni a többi ízelt-lábú állatokra, a pókok, százlábúak és rákok osztályára is. Hozni fogunk ezek köréből legelőször is eredeti megfigyeléseken és önálló vizsgálatokon alapuló cikkeket és kisebb értekezéseket s egy francia mellékletben gondoskodni fogunk, hogy azoknak a tudományra nézve új vagy érdekesebb adatai a külföld szakemberei előtt is érthetők legyenek... Különös figyelmet fogunk fordítani továbbá a biológiai viszonyok tanulmányozására, s e tekintetben gondoskodásunknak legkiválóbb tárgyát a hasznos és káros rovarok fogják képezni... Hogy termékeinket ezeknek az apró, de tömérdekségük miatt annál veszedelmesebb ellenségek támadásaitól sikeresen megóvhassuk és megvédelmezhessük, ismernünk kell mindenekelőtt magukat az ellenségeket, valamint azok életmódjának, szaporodásának, fejlődésének és táplálkozásának viszonyait. Amidőn ezeket lapunkban ismertetni fogjuk, közölni fogjuk egyszersmind az ellenük alkalmazható legjobb ellenszereket és legcélszerűbb óvó intézkedéseket.

A leghathatósabb segedelmet kapja az ember a káros rovarok ellen ugyancsak a rovarok osztályából a rovarpusztító rovarok részéről. Ezek a hasznos rovarok – a rovarevő hasznos madarakkal s az időjárás viszonyaival karöltve – a legtöbbet tesznek a rovarkárok ellensúlyozására.

Ha belelapozunk a Rovartani Lapok első évfolyamába, a főcikkek és az Apró közlemények szerzői közül Horváth Géza, Tömösváry Ödön valamint Biró Lajos nevével különösen sokszor találkozhatunk, ők hárman összesen 38 cikket publikáltak az 1884-ben megjelent 82-ből. A szerzők sorában szerepel még többek között Emich Gusztáv (1834–1911), az első magyar kertészeti rovartani szakkönyv megalkotója valamint Sajó Károly (1851–1939), a hazai rovartan egyik legsokoldalúbb egyénisége. Sajó Károly a marokkói sáska elleni védekezés kidolgozójaként írta be magát a hazai növényvédelem történetébe. A filoxéra a sáskajárásnál is nagyobb csapást jelentett, így nem csoda, hogy a Rovartani Lapok több közleményben is foglalkozik a veszedelmes szőlőkártevővel és a védekezés módjával.

A Rovarászati Lapokhoz hasonlóan az eredeti közlemények mellett igen nagy teret szenteltek a szakirodalom ismertetésének, összesen 57 ilyen cikk található az 1. évfolyamban. Újdonság a Különfélék c. rovat, amelyben a szerzőnév nélküli, kisebb terjedelmű publikációk kaptak helyet. Színes, kőnyomatos tábla szolgál illusztrációul Horváth Géza: A kolumbácsi légy c. cikkéhez, melyet Tömösváry készített (). Tömösváry Ödön a rovarok átalakulásáról szóló közleményét szép kivitelű, fekete-fehér fametszetek ékesítik (29. és 30. ábrák). Közülük az egyik, az oleanderszender rajza Herman Ottó munkája. A közismerten sokoldalú zoológus nemcsak a szónak volt felülmúlhatatlan mestere, de kiválóan rajzolt is.

A Rovartani Lapok megjelentetésének súlyosabb tételeit a színes kőnyomatok (litográfiák) valamint a fekete-fehér fametszetek elkészítése és sokszorosítása jelentette. Horváth Géza már az első két füzet megjelenésekor látta, hogy a mindössze 96 előfizetőtől kapott összeg nem fogja fedezni a lap egész évi előállításának költségeit. Megpróbált takarékoskodni, vagyis csökkenteni a további füzetekben az ábrák számát, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a veszteség elkerülhetetlen. Szorult helyzetében az Akadémia matematikai és természettudományi állandó bizottságához fordult, hogy egy korábban elkezdett tanulmányát („A felemás szárnyú rovarok biológiai és földrajzi elterjedése hazánkban”) befejezhesse, és ezért anyagi támogatást kérjen. Az Akadémia 1884-ben és a következő évben egyaránt folyósított pénzt a munkára. További támogatást jelentett, hogy a Földművelési, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a lap 58 példányát megvásárolta a gazdasági tanintézetek, vincellériskolák és kerületi filoxéra-felügyelők számára, és ugyanennyit előfizetett az 1885. évre is. Sajnos az anyagi veszteséget a befolyt összegek nem szüntették meg, csak kis mértékben enyhítették.

Az 1885. év végén Horváth Géza végérvényesen búcsút mondott lapszerkesztői tevékenységének. Érdekes, hogy lemondása indokaként később is mindig csak a munkatársak hiányát említette, anyagiakra sohasem hivatkozott. Meg is szűnt volna a folyóirat, ha Biró Lajos (1856–1931) (2. ábra), a későbbi világhírű Új-Guinea-kutató, aki a Filoxéra Kísérleti Állomás alkalmazottjaként Horváth Géza munkatársa volt, át nem veszi elődje szerepét. Biró tulajdonképpen már Tömösváry 1884 augusztusában bekövetkezett halálakor szerkesztőtársa lett Horváth Gézának, így volt alkalma ellesni a lapszerkesztés csínját-bínját. Az ekkor 29 éves rovarkutató Horváth Géza lemondó sorainak hatására elhatározta, hogy továbbviszi a lapot, amelyben egyébként már ő maga is sokat publikált. Mérhetetlen tettvágy fűtötte, amikor feladatához látott. Nem volt könnyű dolga, hiszen a leköszönő Horváth Gézával a korábbi vezetőség is távozott posztjáról, így egyedül maradt a Rovartani Lapokkal. A korábbi segédszerkesztők, Frivaldszky János, Mocsáry Sándor, Paszlavszky József ha cikkszerzőként nem is, de szerkesztőként elhatárolódtak a „meggondolatlan ifjúságot” megszemélyesítő Biró Lajostól.

Biró Lajos, akit Horváth Géza az anyagi viszonyokba sohasem avatott bele (csak az előfizetők névsorát hagyta Biróra, de az általa szerkesztett és el nem kelt füzeteket visszatartotta), új munkatársak után volt kénytelen nézni. Ezeket két, hozzá hasonló korú és vérmérsékletű tanárban, Lendl Adolfban és Vángel Jenőben találta meg. Lendl Adolf (1862–1942) (3. ábra) pályája igen szerteágazó: zoológusként főként pókokkal foglalkozott, 1911 és 1919 között a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója. A Magyar Rovartani Társaság alapító tagja és a Természet című népszerű állattani folyóirat alapítója és kiadója. Vángel Jenő (1863–1918) (4. ábra) a budapesti egyetem állattani tanszékén tanársegéd Margó Tivadar mellett, később adjunktus. Pályája kezdetén lepkészettel, majd összehasonlító szövettannal foglalkozott. 1899-ben jelent meg a „Nagy képes természetrajz a hazai művelt közönség számára” című könyve, mely valójában fordítás. A Rovartani Lapok 3. évfolyamába összesen kilenc közleményt adott le.

A Rovartani Lapok 1886-ban megjelent 3. évfolyama a szerkesztés elveit tekintve megőrizte a Horváth Géza által kialakított szerkezetet és tagolást. A francia nyelvű kivonatokat továbbra is Horváth Géza készítette el. A három szerkesztő tiszteletét fejezte ki az elődök és a nagynevű rovarász szerzők iránt, és az induló évfolyam előszavában a következőket írták:

„Fiatal erőnkben eleinte még nem bíztunk, de buzdított az eddigi közreműködők szíves ígérete, hogy nem vonják meg tőlünk jóakaratú tanácsaikat és közreműködésüket, és bizalommal vettük át a Rovartani Lapok szerkesztését. Ha sikert aratunk, azt leginkább t. munkatársainknak fogjuk köszönni, kik között Dr. Chyzer Kornél, Dr. Entz Géza, Frivaldszky János, Dr. Horváth Géza, Kohaut Rezső, Kriesch János, Mocsáry Sándor és Paszlavszky József urakkal dicsekedhetünk. Nagybecsű támogatásuk, melyben részesíteni fognak, elegendő biztosítékot nyújt arra, hogy a Rovartani Lapok továbbra is fenntartják jó hírnevüket.”

Az első füzetek megjelenése ugyan sikerrel kecsegtetett, de az év végére Biró Lajosnak is ugyanúgy tudomásul kellett vennie a veszteséget, mint elődeinek, Kaufmann Ernőnek és Horváth Gézának. Míg a leköszönő Horváth Géza búcsúzót írt a lapjába, Biró Lajos és szerkesztőtársai nem jelezték előre távozásukat. A megmaradt köteteket ott hagyták a Ferenc József tér (ma Roosevelt tér) 6. szám alatt, a Filoxéra Kísérleti Állomáson, ahová a nyomda a Rovartani Lapok füzeteit szállította.

A Rovartani Lapok ezek után 11 évre szünetelt, és csak 1897-ben indult újra útjára, amikor Abafi-Aigner Lajos könyvkereskedő Jablonowski Józseffel átvette az elakadt vállalkozást. Abafi-Aigner (1840–1809 begin_of_the_skype_highlighting            1840–1809      end_of_the_skype_highlighting) (5. ábra) neve elsősorban két könyve: „A lepkészet története Magyarországon” (1898), és a „Magyarország lepkéi” (1907) alapján ismert a rovarászok előtt. Ma mindkét munka antikváriumi ritkaságnak számít. Abafi-Aigner eredeti tevékenysége távol állt az entomológiától: könyvkereskedői szakmáján kívül széleskörű irodalmi aktivitást fejtett ki, többek között Petőfi-verseket ismertetett meg a külfölddel, folyóiratokat indított útjára. Németül és magyarul egyaránt megírta a szabadkőművesség magyarországi történetét. Üzleti vállalkozása lassan csődbe ment, a lepkészetre pedig csalódottságában, 1895-től adta fejét, amikor rájött, hogy segédei becsapták, és saját hasznukra olyan boltoknak adták el a kiadványait, amelyekkel nem is állt szerződésben.

A Rovarászati Lapok folytatásának gondolata is 1895 táján fogalmazódhatott meg Abafi-Aignerben a lepkészek hetenként megtartott kedélyes társas összejövetelén, a Rákóczi úti Muhr-vendéglőben. Ötlete a folyóirat iránt leginkább érdeklődő Horváth Géza, Lendl Adolf, Daday Jenő, Kohaut Rezső, Szépligeti Győző és mások előtt is helyeslésre talált. Mivel Horváth Géza 1896-tól az Állattári osztály igazgatója lett, a lap szerkesztését nem vállalhatta. Szakemberként Jablonowski Józsefet ajánlotta Abafi-Aigner mellé, aki a Rovartani Állomáson munkatársa volt, és Horváth Géza távozását követően után annak vezetője lett.

Jablonowski József (1863–1943) (6. ábra) a hazai növényvédelem egyik legeredményesebb művelője. Munkássága a mező-, kert- és szőlőgazdaságot károsító állatok, főleg a rovarok életmódjának és leküzdésének kutatására terjedt ki. Nincsen olyan fontosabb rovarkárosító, melyet ne tanulmányozott, és amelynek irtását kísérletileg ki ne dolgozta volna. Jelentős szerepet vállalt a filoxéra elleni küzdelemben, és az általa feltalált lóvontatású sáskairtógépet teljes sikerrel vetették be a sáskajárások során. „A gyümölcsfák és a szőlő kártevő rovarai” c. könyve három kiadást ért meg. Jelentős még „A czukorrépa állati ellenségei” c. munkája is (Balás & Sáringer 1984).

Abafi-Aigner, a sokat próbált kiadó és könyvkereskedő személyében a Rovartani Lapok megjelentetésének anyagi gondjai egy időre megoldódtak. A hosszú kereskedői tapasztalat, a kiterjedt kapcsolatok és nem utolsó sorban a fáradhatatlan levelezés és utánajárás révén elérte, ami elődeinek nem sikerült: a kiadások és az előfizetői bevétel valamint a lapok eladása között egyensúlyt teremtett. Azt is jól tudta, hogy milyen ereje van a hagyományok tiszteletének az olvasók bizalma megnyerésében, a Rovartani Lapok profilján így nem sokat változtatott. Kisebb formai módosítás, hogy évente csak 10 füzet jelent meg a korábbi 12 helyett, és az olvasói érdeklődésre számítva a Horváth Géza idejében szokásos 200 példányt a duplájára, 400-ra növelte. Szintén változás, hogy az irodalmi ismertetések elmaradtak, és a kivonatok nyelve franciáról németre változott. Néhány évfolyamban alfabetikus névmutatót is összeállítottak a kötetben szereplő állatfajokról. Az előfizetők befizetését igazoló postai utalványok az 1890-es évek végén (41. ábra) a szerkesztő lakására, a Rökk Szilárd utca 32-be érkeztek.

Ha a Rovartani Lapok 1897-ben megjelent 4. évfolyamát kinyitjuk (19. ábra), azonnal föltűnik, hogy Abafi-Aigner egymaga 16 közleményt írt benne a „Különféle” rovat rövid cikkeit nem is számítva. Szinte minden „műfaj” képviselve van itt: faunisztika, rovartani kirándulás, egy-egy lepkefaj részletes bemutatása, könyvismertetés, megemlékezés. Rögtön a Beköszöntő után Frivaldszky Imre (1799–1870) arcképét és életútjának ismertetését találjuk. Nem véletlenül, hiszen az orvos végzettségű Frivaldszky volt a Nemzeti Múzeum első zoológusa, akit 1922-ben neveztek ki segédőrének Természetiek Tárába. Magyarország és a Balkán faunájának feltárásában elévülhetetlen érdemeket szerzett (Kecskeméti & Szél 2002). A másik megemlékezés Grossinger Jánosról (1728–1803) szól. Grossinger nevéhez fűződik az első kísérlet arra, hogy hazánk egész természetrajzát részletes áttekintésbe foglalja össze. Az öt vaskos kötetet megtöltő mű első négy kötete az állatvilágot tárgyalja részben a szakirodalom, részben a szerző saját megfigyeléseinek nyomán (Kádár & Priszter 1992). „Az első hazai entomológiai mű I. és II” c. tanulmányok Grossinger latin nyelvű munkáját mutatják be.

Az 1897-ben megjelent kötetben kilenc közleménye van Jablonowski Józsefnek, főként a kártevő rovarokról. Az ekkor már két éve Új-Guineában tartózkodó Bíró Lajos is egyre másra közli a jó tollal megírt, olykor kifejezetten humoros hangvételű beszámolóit gyűjtőútjának gazdag zsákmányáról. Sok bogarászati cikket írt Merkl Ede rovarkereskedő és gyűjtő. A Nemzeti Múzeum 1877 és 1894 között 2500 fajhoz tartozó, 4000 példányból álló gyűjteményt vásárolt tőle, melyben új fajok és típuspéldányok is találhatók (Móczár 2003).

A szerzők közt feltűnik Dietl Ernő, a későbbi Csiki Ernő neve. Az akkor szokásos névmagyarosításban Horváth Géza, állattári igazgató elképzelése öltött testet. Csiki Ernő (1875–1954) (7. ábra) entomológus, bogárkutató, állatorvosi végzettséggel került a Nemzeti Múzeum Állattárába, ahol 1897 és 1933 között volt alkalmazásban, az utolsó évtizedben a múzeum osztályigazgatójaként. Szolgálati ideje alatt a Bogárgyűjtemény példányszáma 120 ezerről egymillióra emelkedett, részben a gyűjteményvásárlások, részben saját gyűjtőtevékenysége révén. A 20. század első felében a magyar zoológia szinte minden megmozdulásából kivette a részét. Összesen 451 magyar, latin és német nyelvű publikációja jelent meg nyomtatásban, mintegy 9000 oldal terjedelemben. Legjelentősebb munkái közé tartozik a német kiadású Junk-Schenkling bogár-világkatalógus egyharmadát kitevő részének (4748 oldal) megírása. A Rovartani Lapokban 233 közleményt jelentetett meg, melyből több mint 30 foglalkozik elhunyt pályatársai tevékenységének ismertetésével (Bodó & Viga 2002).

Jablonowski József a Magyar Királyi Állami Rovartani Állomás igazgatójaként idővel egyre kevesebb időt tudott szakítani a Rovartani Lapokra, Abafi-Aigner ezért 1898-ban az akkor 23 éves Csiki Ernőt kérte föl harmadik szerkesztőnek. Csiki Ernő ekkor már második éve asszisztens a Nemzeti Múzeum Állattári Osztályán. Amikor Jablonowski 1900-ban végképp leköszönt, Abafi és Csiki ketten vitték tovább a folyóiratot 1907-ig (20. ábra). Ebben az időszakban a munka szakmai és tudományos része egyre inkább Csiki Ernő vállán nyugodott, míg Abafi-Aigner az adminisztratív teendőket, a postázást, az előfizetők reklamációinak megválaszolását végezte. 1908 végén, Abafi-Aigner egészségi állapotának romlása miatt Csiki átvette a lap vezetését. Megvásárolta az el nem kelt köteteket, megkapta a folyóirat működtetéséért járó állami támogatást, és laptulajdonosként, kiadóként valamint szerkesztőként a Rovartani Lapok minden gondja a nyakába szakadt. A lap történetében első ízben fordult elő, hogy egyetlen személy felelt mindenért.

A következő tíz év (1909–1918) alatt érte el a Rovartani Lapok fejlődésének – mind megjelenésében, mind tartalmában – a legmagasabb szintjét. Csiki Ernő személyében a kiváló tudós egyesült a sokat tapasztalt kiadóval, aki az őt kijátszani próbáló nyomdászokkal is hangot talált. A saját tulajdonába került lap kéziratait 1909-től egy másik nyomdába küldte, hogy az küllemében is jobban megfeleljen az olvasók igényeinek. A példányszámot 500-ra emelte. A címlapon 1910-től a Bogár u. 3. (Csiki Ernő lakáscíme) állt a Rovartani Lapok szerkesztősége és kiadóhivatalaként. Az évenként kiadott füzetek száma újból 12 lett, mint Horváth Géza idejében, igaz, esetenként az egyes füzetek összevonva jelentek meg, különösképpen az 1. világháború vészterhes éveiben. Az anyagi okokból korlátozott számú színes litográfiák szép példája a 17. kötetben megjelent Apolló-lepkék illusztrációja (32. ábra). Csiki Ernő 2008 végén nyílt olvasói levélben hozta az előfizetők és a lap olvasóinak tudomására szerkesztői elképzeléseit:

„...A Rovartani Lapok célja ezentúl is ugyanaz lesz, ami volt, – legelső sorban a hazai fauna ismertetése, a rovartani ismeretek terjesztése, a gyakorlati rovartan ápolása, a gazdasági és erdészeti szempontból hasznos és káros rovarok ismertetése stb. Minthogy folyóiratunk hazánk egyetlen ily irányú szaklapja, szükségesnek tartom, hogy olvasóink ennek révén ismerjék meg mindazt, ami az entomológia terén nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is történik; az irodalmi rovatból pedig hű képet nyerjenek a rovartani irodalomról.”

Az 1910. év jelentős eseménye volt a Magyar Entomológiai Társaság megalapítása, melyről Horváth Géza, a hazai rovartan szaktekintélye, a társaság első elnöke szólt (lásd Horváth 1911):

„...A budapesti entomológusok már több év óta részint a kir. magy. természettudományi társulat állattani szakosztályának ülésein, részint rendes heti társas-öszejöveteleken eddig is elég sűrűn érintkeztek egymással. Nagy többségük azonban végre elérkezettnek hitte az időt arra, hogy a magyar rovarászok külön entomológiai társaságba tömörüljenek, a melynek keretében aztán intenzivebb módon mívelhessék szaktudományukat és kellemesebben áldozhassanak rovargyüjtő kedvtelésüknek. Így alakult meg 1910 május 14-én a Magyar Entomológiai Társaság, mely azonban működését voltaképpen csak most, 1911 januárelején kezdte meg.

A Magyar Entomológiai Társaság a Rovartani Lapokat választotta közlönyéül. A jelen füzetet a társulat tagjai tehát már tagsági illetmény fejében kapják.

Midőn a Magyar Entomológiai Társaság tagjait ez alkalommal kettős minőségemben, mint a Rovartani Lapok alapítója és mint a Magyar Entomológiai Társaság legelső elnöke, melegen üdvözlöm, egyszersmind arra kérem, hogy a Rovartani Lapokat, immár társulati közlönyünket, szellemileg is támogassák és közleményeikkel minél gyakrabban felkeressék. Közöljék itt nemcsak nagyobb dolgozataikat, hanem még apróbb részleteiket, megfigyeléseiket és tapasztalataikat is; számoljanak be érdekesebb kirándulásaikról és újabb leleteikről. Nem egyszer megtörtént már, hogy egy-egy eleinte talán jelentéktelennek látszó adat nagyértékű felfedezésekre vezetett...”

A Magyar Entomológiai Társaság létrejöttével a Rovartani Lapok megmenekült a várható anyagi csődtől. Az éves tagsági díjból befolyó összeg egy részét ugyanis átutalták a kiadónak, melynek ellenében a társaság alapító és a rendes tagjai hozzájuthattak a folyóirathoz. Ez a biztos anyagi forrás nagyon sokat jelentett abban az időszakban, amikor az előfizetők létszáma apadozott, és a Földművelésügyi Minisztérium által kiutalt támogatás is elmaradt olykor a szerkesztő folyamodványai ellenére. Csiki egyébként a könyvkereskedőket is rendszeresen foglalkoztatta, akik csekély (10 százalékos) jutalékért előfizetőket hajtottak föl. A könyvtárakkal és intézményekkel való kapcsolat ápolása pedig a terjesztés egyik formája volt: a Rovartani Lapokért különféle kiadványokat, folyóiratokat lehetett szerezni. Az 1910-es évek végén Csiki Ernő már 37 cserepartnerrel állt kapcsolatban.

A Magyar Entomológiai Társaság neve a Rovartani Lapok címlapján is megjelent, míg a laptulajdonos és szerkesztő továbbra is Csiki Ernő maradt. Társulati ügyek címmel új rovatot indított, melyben a társaság rendes üléseiről, a választmányi ülésről, a közgyűlésről, a titkári beszámolóról, a pénztári jelentésről valamint a társaságban történt elhalálozásról értesülhettek a tagok. A 25. évfolyam első lapjain Csiki Ernő röviden összegezte a lap történetének legfontosabb állomásait, és fotót is közölt az addigi szerkesztőkről (Horváth Géza, Biró Lajos, Lendl Adolf, Vángel Jenő, Jablonowski József és Csiki Ernő) (lásd Csiki 1918).

Jablonowski József az 1880-ban megalakult Magyar Királyi Rovartani Állomásról és tevékenységéről írt összefoglaló tanulmányt (lásd Jablonowski 1918). E 33 oldalas munka, mely a hazai növényvédelmi rovartan szinte teljes áttekintését adja, terjedelménél fogva is egyedülálló a Rovartani Lapok történetében. A folyóirat megjelenésében ezután hosszabb szünet következett, részben a nyomdai költségek tetemes növekedése, részben a társasági tagdíjakból befolyó összeg csekély volta miatt. 1917 és 1918 folyamán, elsősorban anyagi okokból mértéktelen toborzás kezdődött a társasági taglétszám növelésére. Ebben az időszakban a tagok száma jóval 600 fölé emelkedett (Kaszab 1951, 1962).

A Magyar Entomológiai Társaság választmányának az 1. világháborút követő első ülésein, 1921-ben és 1922-ben fölvetődött az önálló folyóirat gondolata. Csiki Ernő, titkár a „Magyar Entomológiai Társaság Közleményei” címet javasolta, míg Kertész Kálmán, pénztárnok a társaság alapító tagja a „Rovartani Szemle” cím felé hajlott. Megállapodás nem született, Csiki Ernő így a Rovartani Lapok folytatása mellett döntött, de most már nélkülöznie kellett a társaság támogatását. Másik nyomdát keresett, mert a szegedi Dugonics-nyomda a szállítással együtt túlságosan sokat kért volna. Esztergomban bukkant rá Buzárovits Gusztáv nyomdászra, akivel egyezségre jutott. Az összesen 144 oldalas 26. kötet első két része (1–3, illetve 4–7. füzetek) 1923-ban jelentek meg (21. ábra). A befejező harmadik rész (7–9. füzetek) három évig feküdt az esztergomi nyomda raktárában, és csak 1926-ban, az új váltópénz, a pengő kibocsátása után jelenhetett meg. Ezzel végérvényesen megszűnt a Rovartani Lapok (Huszty 1967). Csiki Ernő a Rovartani Lapok szerkesztésére összesen egy emberöltőnyi időszakot, 25 évet áldozott, de a lap megszűnése után is állandóan segítette a hozzá fordulókat, amikor a társaság már megvonta tőle az anyagi támogatást.

Szél Győző