Sár József (2007): Bogaram: Brazília. Az őstermészet ölelésében. TypiART Médiaműhely, Pécs, 166 pp. Ár: 1850 Ft. Könyvesboltokban nem kapható.

A rovarászat és a rovargyűjtés az azt művelők körében többnyire nemcsak elhivatottság, szakma, hanem szenvedély is egyben, mely állandóan új utakra sarkallja az embert. A rovarász számára különös kiváltság a trópusi gyűjtés és rovarmegfigyelés, noha a nagy meleg és páratartalom, az állandó eső és a szúnyogok alaposan próbára teszik a szervezetet. Sár József, Dél- és Nyugat-Dunántúl bogárfaunájának megszállott kutatója, több ízben is járt Brazíliában, miközben jelentős rovaranyagra tett szert és hihetetlen kalandokban volt része. Élményeit remek tollal megírt kötetében osztja meg olvasóival, akiket expedíciójának minden részletébe beavat. A repülőutazás izgalmainak éppúgy részesei vagyunk, mint a rovargyűjtés megannyi érdekfeszítő, nem ritkán humoros mozzanatának. Szinte látjuk a tenyérnyi azúrlepkéket, vagy a fényre repülő óriási termetű elefántbogarat és tutajpoloskát. A Butantan Intézetben együtt izgulunk a szerzővel, miközben farakasszemet néz a vastag üvegfal mögött lapuló, akár 3 és fél méteres hosszúságot is elérő félelmetes hírű bozótmester vagy más néven néma csörgőkígyó egy példányával, melynek neve félrevezető, hiszen valójában a gödörkés arcú viperákhoz tartozik és nem a csörgőkígyókhoz. Miközben Sár József leginkább a Gerald Durrel-könyvek hangulatát idéző kötetének végéhez közeledünk, nemcsak Brazília állat- és növényvilágáról, természetföldrajzáról kapunk átfogó képet, hanem egyúttal betekintést nyerünk a szerző nagyvonalú, magyar származású vendéglátóinak mindennapi életébe, étkezési szokásaiba is.

 Szél Győző

A Folia Entomologica kiadása a világháború miatt két évig szünetel. Az 1946-ban megjelent kötet (24. ábra) számozása újra indul, ilyen szempontból mintha szakítana az 1943-ban lezáródott 8. évfolyammal. Ezt hangsúlyozza a zárójelben feltüntetett „series nova” megjelölés is. A folytonosság viszont a „Folia” cím megtartásából következik. Az 1946. május 17.-én lezajlott választmányi ülésen egyébként élénk vita bontakozott ki a folyóirat címe körül, fölvetődött a korábbi „Rovartani Lapok” elnevezés visszaállítása. Az ötletet végül elvetették. Ebben az időszakban Kadocsa Gyula volt az elnök, Dudich Endre és Székessy Vilmos az alelnökök, Fodor Jenő a pénztáros és Szalkay József a jegyző. Szalkay Józsefnek minisztériumi kapcsolatai révén szerepe volt abban, hogy az állami támogatást rendszeresen folyósítsák.

A választmány 1946-ban Surányi Pál egyetemi tanársegédet választotta meg szerkesztőnek. Surányi Pálról (9. ábra) nagyon keveset tudunk. Még egyetemistaként (1937) lett a Rovartani Társaság tagja, 1948-ban pedig külföldre távozott. Doktori dolgozatát a budapesti egyetem állattani intézetében készítette el 1942-ben az aknázó rovarlárvákról. Egy ideig állattani és rovartani előadásokat tartott és gyakorlatot vezetett a Kertészeti Egyetem Növénykórtani Tanszékén (Bognár 1994). Foglalkozott a hazánkban ebben az időben fölbukkanó amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) életmódjával (Surányi 1946, 35. ábra). Az 1946-os kötetben Móczár László fekete-fehér képekkel illustrált részletes megfigyeléseket közölt tihanyi partfalakban élő hártyásszárnyúakról (Móczár 1946, 34. ábra).

Az 1947-ben megjelent 2. kötet szerkesztője Soós Árpád (1912–1991) (10. ábra) lett, aki a háborút követő nehéz időszakban 10 éven át, 1956-ig végezte ezt a munkát. Soós Árpád a Természettudományi Múzeum egyik legsokoldalúbb zoológusa volt, aki fonálférgekkel, puhatestűekkel, piócákkal és szipókás rovarokkal egyaránt behatóan foglalkozott. Tudományos munkássága mégis a kétszárnyúak körében a legjelentősebb, számos légycsaládnak volt világspecialistája. Élete legfőbb alkotása a palearktikus légykatalógus 13 kötetének összeállítása. 1947-ben már az Állattani Közleményeknek és a Fragmenta Faunistica Hungaricának is szerkesztője volt, így nagy jártasságra tett szert ebben a munkában (Huszty 1974, Bodó & Viga 2002).

Az 1946 és 1950 között megjelent három kötet összesen közel 250 oldal terjedelmű volt. A nyomdai költségek oroszlánrészét a Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által folyósított támogatás fedezte. 1951-től ez a támogatás elmaradt, így a Rovartani Társaság csak saját erejére támaszkodhatott. A vezetőség körlevélben kérte a tagokat, hogy elmaradásukat és az azévi tagdíjukat fizessék be. A befolyt összeg azonban nem bizonyult elégségesnek, a Rovartani Közleményeket így kényszerűségből a múzeum sokszorosító üzemében állították elő rotaprint (rotációs síknyomtatás) eljárással. Az eljárás lényege, hogy a sokszorosító lemez elkészítéséhez írógéppel írt szöveg, és nem nyomdai szedés szolgált alapul. A szerzőknek és a főleg a szerkesztőknek meg kellett tanulniuk sorkizárással gépelni, hogy a nyomdai tükör megfelelő minőségű legyen. Az így előállított füzetek viszont kéziratnak számítottak, melyekért a szerző vállalt felelősséget és többnyire fizetett is érte. További újjítás, hogy 1951-től a Rovartani Közlemények köteteit pénzért árulták, vagyis a tagok már nem kapták meg a tagdíj fejében. Igaz, az eladásból származó bevétel a társaság vagyonát gyarapította.

Első látásra feltűnik, hogy az 1951-ben megjelent kötetet legalább három-négyféle különböző papírra nyomtatták. Eleinte a papírra sem igen volt pénz, és többnyire Nemeskéri János antropológust környékezték meg, akinek a raktárában mindig volt elegendő papír. Később javult a kiadvány minősége. Az 1951 és 1956 közötti időszakban (25. ábra) növekedés tapasztalható az egyes évfolyamok oldalszámában, ami részben a cikkek számbeli gyarapodásával, részben a terjedemesebb, átfogó cikkek megjelenésével függ össze. Míg 1951-ben 87 oldalas volt a Folia, 1956-ban már 486 oldalt jelentettek meg, így két kötetet kellett kiadni, a korábbi években szokásos egy helyett. Az időszak sokat publikáló szerzői: Endrődi Sebő (1903–1984), Kaszab Zoltán (1915–1986), Székessy Vilmos (1907–1970) a bogarak, Gozmány László (1921–2006) és Kovács Lajos (1900–1971) a lepkék, végül Móczár László a darazsak nemzetközileg is jegyzett kutatói, egyben a Természettudományi Múzeum munkatársai. Kovács Lajos a nagylepkék hazai elterjedéséről írott, összesen 140 oldal terjedelmű két közleménye (Kovács 1953, 1956) máig alapműnek számít.

A folyóirat szerkesztését 1957 és 1963 között Kovács István Endre (1916–1996) (11. ábra) végezte. Kovács István a Pázmány Péter Tudományegyetemen zoológus-természettudományi muzeológusi oklevelet szerzett, évekig a Természettudományi Múzeum munkatársa. Fő kutatási területét az ugróvillás rovarok (Collembola) képezték. Amikor a rotaprint üzem a múzeum épületéből átköltözött a Múzeumi Igazgatósághoz, a Kinizsi utcába, és így a rovartani cikkek sorsa a más múzeumokból beérkező kézirathalmazban bizonytalanná vált, minisztériumi tisztviselőként elérte, hogy a Rovartani Közlemények elsőbbséget élvezzen a készülő kiadványok sorában. Később a minisztérium közvetlen támogatást nyújtott a folyóiratnak. Ebből az időszakból származik az a hosszú ideig élő gyakorlat, hogy a szerzők cikkeikből 100 különlenyomatot kaptak (Huszty 1974).

A kötetek fejezetei a főcikkek után, az „Apró közlemények”, a „Könyvismertetések” és a „Társasági élet” rovatokba rendeződtek. Az évenként megjelent két kötet oldalszáma többnyire meghaladta az 500 oldalt. Ebben az időszakban is főként magyar szerzők munkái alkották a Rovartani Közlemények gerincét, de az Állattár munkatársain kívül, mint Mihályi Ferenc (kétszárnyúak) Papp Jenő (gyilkosfürkészek) és Steinmann Henrik (szitakötők, egyenesszárnyúak), más intézmények zoológus kutatói is jelentkeztek cikkekkel. Sok közleménye van ez utóbbiak közül a következő szerzőknek: Jenser Gábor (tripszek), Reichart Gábor (kártevő lepkék), Szabó János Barna (törpefürkészek), Szőcs József (törpemolyok), Varga Zoltán (lepkék). 1961-tól a fedőlap aljáról elmarad az apróbetűs, alig olvasható „kézirat gyanánt” megjelölés, jóllehet a kötetek még mindig a Magyar Nemzeti Múzeum Dajbukát Gergely nevével fémjelzett Rotaprint Üzemében készültek.

A Magyar Rovartani Társaság fennállásának 50 éves évfordulóját ünnepelte 1961 márciusában. A nemzetközi eseményben a hazai rovarász társadalom színe-java képviseltette magát. A Rovartani Közlemények 16. kötetének második felét teljes egészében a jubileumi előadásoknak és az ünnepségen készült fényképeknek szentelték. A március 17.-kén készült csoportképen a Nemzeti Múzeum lépcsőjén 70 entomológus áll. A jubileumi ünnepségen a következő előadások hangzottak el:

Szelényi Gusztáv elnöki megnyitója
Dudich Endre megnyitó beszéde
Ubrizsy Gábor üdvözlő beszéde
Kaszab Zoltán: A Magyar Rovartani Társaság története
Székessy Vilmos: Rovarok és jelentőségük
Manninger Gusztáv: A rovartani kutatások népgazdasági jelentősége
Mihályi Ferenc: A rovartani kutatások köz- és állategészségügyi jelentősége és eredményei hazánkban
Jermy Tibor: A kísérletes rovartani kutatások és feladatai Magyarországon
Balogh János: Állatközösségek vizsgálatának fontossága Magyarországon
Endrődi Sebő: Az amatőrök szerepe a magyar rovartani kutatásokban
Nagy Barnabás: Beszámoló a Magyar Rovartani Társaság 50 éves jubileumi kongresszusáról

A jubileumi szakülések végén került sor a Frivaldszky Imre-emlékplakettek első átadására. Az 1960. évi közgyűlés alkalmával ugyanis Balogh János választmányi tag javaslatára határozatot fogadtak el emlékplakett alapításáról, amelyet a rovartani tudomány és a Magyar Rovartani Társaság célkitűzéseinek azévi legkiválóbb előmozdítói kapnak. Az 1961. évi emlékplakett arany fokozatát Kadocsa Gyula, Kossuth díjas, a társaság tiszteletbeli elnöke, az ezüst fokozatot Fodor Jenős, sebészfőorvos, választmányi tag, a bronz fokozatot pedig Endrődy-Younga Sebestyén koleopterológus nyerte el. A plakettek mintapéldányát Grantner Jenő szobrászművész, a tokot és az oklevelet Csiby Mihály festőművész tervezte.

A folyóirat szerkesztését 1963-ban Bajári Erzsébet (1912–1963) (12. ábra) vette át, de a beérkezett kéziratanyag rendezésében hirtelen halála megakadályozta. Bajári Erzsébet a Pázmány Péter Tudományegyetemen természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet szerzett. 1948-ban került a Természettudományi Múzeum Hymenoptera gyűjteményébe, 1954-től gyűjteményvezetőként dolgozott. A Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) sorozat több füzetének szerzője és társszerzője. Megírta többek között a Tőrösdarázs-alkatúak (Scolioidea) (1956) és a Kaparódarázs-alkatúak I. (Specoidea I.) (1957) faunafüzeteket (Bodó & Viga 2002).

1964 és 1970 között Steinmann Henrik (1932–2009) (13. ábra) végezte a szerkesztői teendőket. Steinmann Henrik az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia-kémia tanári szakát végezte el, 1957 és 1987 között a Természettudományi Múzeum Kisebb rovarrendek gyűjteményében dolgozott. Néhány évig tárvezető volt. Legjelentősebb munkája a bőrszárnyúak (Dermaptera) világmonográfiájának megírása. A négy kötet, mely 1986 és 1993 között jelent meg a Das Tierwelt (Animal Kingdom) című sorozatban 2200 oldal terjedelmű. Több rovaranatómia tárgyú könyvet is publikált (Papp 2010).

Steinmann Henrik idejében az alapos szerkesztői munkának köszönhetően a cikkek és folyóirat szívonala is emelkedett. Ezt bizonyítja, hogy 1968-ban 40 referáló folyóiratban hivatkoztak a Rovartani Közlemények valamelyik cikkére. Az ismertségben persze fontos szerepe volt a múzeumi könyvtárnak is, amely ebben az időszakban 145 intézménynek küldött cserébe a Rovartani Közleményekből. A 420 kinyomtatott példány kevésnek bizonyult, a szerkesztő így 100 darabos példányszámemelésre kért engedélyt a minisztériumtól. A példányszám ezért 1967-tól 500-ra emelkedett, a nyomdai munkát pedig a rotaprint üzem helyett ezentúl a Népművelési Propaganda Iroda sokszorosító üzeme végezte Fehérvári Tibor vezetésével.

A terjedelem is folyamatosan növekedett, a 20. kötet (1967) már túllépte a 700 oldalt. A minisztérium erre válaszlépésként meghatározta az ívmennyiség felső határát, de az ívméretet nem korlátozta. Ezt kihasználva döntött a vezetőség a méret növelése mellett: a korábbi A/5-ösről B/5-ös méretűre változtatták a folyóiratot (ez magasságban 4, szélességben 2,5 centiméteres bővülést jelent). 1969-től a Folia tehát nagyobb lett, fedőlapja és gerince pedig piros (26. ábra). A piros Foliában publikált nagy cikkek egyre inkább idegen nyelven (angolul, németül vagy franciául) jelentek meg, míg a Rövid közlemények nyelve magyar volt. Az utóbbiaknál még nem kellett megadni idegennyelvű címet és kivonatot.

1971 és 1972 folyamán Papp Jenő volt a Folia szerkesztője. Papp Jenő (14. ábra) először a  Bakonyi Természettudományi Múzeumban (Veszprémi) dolgozott (1956–1969), majd a budapesti Természettudományi Múzeum Hymenoptera gyűjteményének lett a vezetője (1970–1995), ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Kutatási területe a gyilkosfürkészek (Braconidae). Bár már 1968-ban is adtak ki pótfüzeteket (szupplementumokat) az évfolyam részeként, az igazán nagy és egész kötetet megtöltő monografikus munkák csak 1972-től jelentek meg. Szép példa erre Scheerpeltz (1972) 265 oldal terjedelmű közleménye Topál György 1961-es argentínai expedíciójának holyva anyagáról. A szerző összesen 77 tudományra új fajt írt le a zömében apró, 4 mm körüli nagyságú bogarakból.

A Rovartani Lapok és a Folia Entomologica Hungarica szerkesztőinek sorában a legtovább Mahunka Sándor volt a lap élén, 1973 és 2004 között több mint 30 évig. Mahunka Sándor (15. ábra), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1963 és 2007 között a Természettudományi Múzeum munkatársa. Tárvezetőként és a múzeum főigazgató-helyetteseként is dolgozott. Kutatási területe az atkák (Acari) különböző csoportjai. Szerkesztői tevékenysége alatt 1973-tól a Folia közleményeinek sorszámozása elmaradt, helyette a dolgozat lapszámát tüntették fel a kezdőoldal jobb felső sarkában. A másik jellemző formai változás, hogy 1980-tól eltűnt a „series nova” megjelölés, és a kötetek ezentúl nyolccal nagyobb sorszámot kaptak. (Az 1980-as, 41-es sorszámot viselő köteten még föltüntették a series nova szerinti kötetszámot (33) is.) Ez a számozás valójában a Folia Entomologica Hungarica folytonosságát fejezi 1923, a folyóirat megszületése óta. 1990-től a folyóirat a Múzsák Közművelődési Kiadó nyomdájában készült Bogyó László műszaki szerkesztő irányításával.

Az 1980-as évektől a külföldi szerzők is egyre több közleménnyel jelentkeztek. Máig alapvető munkának számít Mlynář zömökfutókról (Molops) írt, ábrákkal bőségesen illusztrált revíziója a Folia pótkötetében (Mlynář 1977) (26. és 36. ábra). További változás, hogy az 1980-as évek vége után a nagyobb cikkek majdnem mindig angol nyelven jelentek meg, míg a rövid közlemények címét angolul is megadták (később összefoglalót is kellett hozzájuk mellékelni). A korábbi „Rövid közlemények” helyett „Közlemények” lett a rovat neve. 1994-től a Folia – részben a digitális nyomtatásnak köszönhetően – sokkal elegánsabb formában jelent meg, mind a betűtípust, mind a tördelést illetően. A matt és piros borítót fényes, sárgásfehér színű váltotta föl, és a címfelirat betűmérete is nagyobb lett, mint korábban (27. ábra).

A 65. kötetben a Folia Entomologica Hungarica 1974 és 2003 között megjelent cikkei vannak felsorolva tartalom szerint csoportosítva, vagyis az állatcsoportok rendszertani sorrendjében (Horváth 2004). Ebből kiderül, hogy az adott időtartam alatt a legtöbb közleményt (72) Mahunka Sándor atkakutató írta. Összesen 24 cikke van Vásárhelyi Tamás poloskakutatónak. A legtöbb bogarászati cikket Ádám László (32), illetve Endrődi Sebő (23) készítették. Sziráki György recésszárnyúakról írt cikkeinek száma 20, Papp Jenőé (gyilkosfürkészek) 36. Bálint Zsolt 25, Fazekas Imre 21, Szabóky Csaba 29 lepkészeti, Papp László 41 legyészeti témájú közleményt publikált. A felsorolásban csak az önálló és az első szerzős közlemények szerepelnek.


A Folia Entomologica Hungarica jelenkora (2005–

2005-től Merkl Ottó (16. ábra), a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője a Folia szerkesztője. Mivel a folyóirat kiadása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, és a legtöbb kiadott példány a Magyar Természettudományi Múzeum folyóiratcseréjében vesz részt, változásokra lett szükség. A szerkesztő – a múzeum főigazgatójával mint felelős kiadóval, valamint a Magyar Rovartani Társaság vezetőségének többségi véleményével egyetértésben – a továbbiakban csak angol nyelven fogadja el a tudományos cikkek kéziratait, ugyanis a magyar nyelvű publikációk csökkentik a folyóirat csereértékét. (A Magyar Rovartani Társaság közgyűlésének dokumentumai, illetve a tárgyévi előadások felsorolása továbbra is magyar nyelven olvashatók a Társasági élet című rovatban.) A korábbi magyar nyelvű Rövid közlemények c. rovat megszűnt, az ide szánt írások önálló angol nyelvű cikkek formájában jelennek meg, saját Abstract és Key words kíséretében. Ennek előnye, hogy a cikkek különlenyomatai is önállóak, szemben a korábbi gyakorlattal, amikor a Rövid közlemények magyar nyelvű cikkei folyamatosan (tehát nem mindig új oldalon kezdve) sorakoztak egymás után. (Magyar nyelven egyébként több vidéki múzeum folyóiratában közölhetők rovartani írások.)

Bár a folyóirat ökológiai, taxonómiai vagy revízió jellegű cikkektől, illetve teljességre törekvő nemzeti fajlistáktól (checklist) sem zárkózik el, a cikkek többsége igényesnek szánt faunisztikai dolgozat. Ezeknél kívánalom, hogy legalább egy olyan faj szerepeljen bennük, amely a magyarországi (vagy más országbeli) faunára nézve újnak számít. A folyóirat nem fogad el olyan kéziratokat – már anyagi okok miatt sem –, amelyek nagyszámú regionális adatot közölnek az országból már ismert fajokról. 2005 óta a folyóiratban a szépen kivitelezett fekete-fehér tusrajzok (37. ábra) mellett színes festmények és fotók (38–40 ábrák) is megjelennek. Jelentősen megváltozott a borító is (28. ábra).

Szél Győző

A háború után újjászerveződött Entomológiai Társaság (az 1923. márciusi közgyűlése után Rovartani Társaság) elérkezettnek látta az időt, hogy saját folyóiratot adjon ki. A Folia Entomologica Hungarica című lap első szerkesztője egyben a társaság elnöke, Jablonowski József volt. A folyóirat elején (22. ábra) kifejtette, hogy a „Folia” cím a külföldi olvasók miatt volt szükséges, akik számára a magyar folyóiratcím leírása és kimondása igen nehézkes. Hangsúlyozta a gazdasági rovartani témájú munkák fontosságát, és köszönetet mondott Csiki Ernőnek, hogy éveken át helyet adott a Rovartani Lapokban a társaság ügyeinek.

Az 1923 és 1930 között megjelent első kötet füzeteinek címlapján megjelent a társaság címerállata, a mehádiai tapogatósbogár (Pselaphogenius mehadiensis) rajza. Az 1923-ban megjelent füzet mindössze 16 oldal terjedelmű, a következő (1924) 32 oldalas. 1925-ben nem jelent meg füzet, az 1926-os 52, az 1927-es 48 (két év kimaradt), az 1930-as pedig 26 oldal terjedelmű. A kimaradások és a kezdeti alacsony oldalszám a háborút követő válság és az infláció együttes következménye. Az első kötben – Jablonowski József szándékának megfelelően – főként a növényvédelmi rovartan tárgykörében íródott közlemények jelentek meg. A füzeteket indító Társasági ügyek rovatban rendszeresen beszámoltak az előző év eseményeiről, jelentést adtak a társaság pénzügyi helyzetéről. A 2. füzet 18. oldalán azon cégek és személyek nevei olvashatók, akik alapítvánnyal vagy vagyoni támogatással járultak hozzá a társaság működéséhez. A 3. füzet függelékben az alapítványt tevőkön kívül a tagdíjhátralékosok hosszú listáját is közölték.

A harmadik füzet elején Horváth Géza köszöntése olvasható. Az 1926. november 26.-án a 80. életévét betöltő tudós ünneplése a Magyar Rovartani Társaság és az egész hazai tudományos közélet nagy eseménye volt. A parádés rendezvényen a Magyar Tudományos Akadémián kívül főiskolák, egyetemek, fővárosi és vidéki múzeumok és számos intézmény képviseltette magát. A megtisztelő „Pater Viticulturae Novae Hungaricae” (a hazai új szőlősgazdák atyja) kitüntetést Horváth Géza a filoxéra leküzdéséért nyerte el (Jablonowski 1926). A negyedik füzetben olvasható Kadocsa Gyula a Rovartani Társaság századik, jubileumi ülésén (1927. január 21.-én) tartott megemlékezése. Ebből kiderül, hogy a társaság megalakulása óta a legtöbb előadást Csiki Ernő, Jablonowski József és Horváth Géza tartották.

„A száz szakülésen 30 előadó összesen 151 előadást tartott, még pedig betű szerinti sorban: Bakó Gábor 1 előadást, Benczúr Elek 1, Bíró Lajos dr. 4, Bokor Elemér dr. 6, Csiki Ernő 22, Dudich Endre dr. 5, Fekete Győző 1, Gebhardt Antal dr. 1, Gergely István 1, Győrffy Jenő 3, Hajóss József 2, Horváth Géza dr. 12, Jablonowski József 21, Kadocsa Gyula 7, Kertész Aba dr. 8, Kertész Kálmán dr. 8, zilahi Kiss Endre dr. 1, Köntzey Gerő dr. 1, Mallász József 2, Mihók Ottó 5, Mocsáry Sándor 4, Pazsiczky Jenő dr. 1, Pongrácz Sándor dr. 10, Streda Rezső dr. 2, Szabó-Patay József dr. 8, Szombathy Kálmán dr., Szilády Zoltán dr. 3, Schmidt Antal dr. 6, Tomala Nándor 2 és végül Ulbrich Ede 2 előadás.” (Kadocsa 1927).

Több közleményt is írt az első kötetben Bokor Elemér (1887–1928), a barlangi bogarak elismert kutatója valamint Jablonowski József és Kadocsa Gyula. Kadocsa (1880–1962), a Rovartani Társaság alapító tagja, 1938 és 1948 között elnöke, Kossuth-díjas, a növényvédelmi kutatás kiemelkedő egyénisége, egyben megbecsült oktató, több mint 1200 publikáció szerzője (Balás & Sáringer 1984). Dudich Endre (1895–1971) a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának hallgatójaként került a Múzeum Bogárgyűjteményébe. Barlangtani kutatásainak összefoglalását adja a Bécsben 1932-ben megjelent „Biologie der Aggteleker Tropfsteinhöhle Baradla in Ungarn” c. munka. 1934-től az állatrendszertan professzora a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol megteremtette a korszerű rendszertani oktatás alapjait. Egyik fő törekvése a hazai állatvilág kutatásának megszervezése volt. 1957-ben megkapta a Kossuth-díjat (Kecskeméti & Szél 2002).

A Folia második kötetének szerkesztője Csiki Ernő, a Rovartani Társaság következő elnöke. A folyóirat címlapján az első kötettől eltérően „Folia Societatis Entomologicae Hungaricae. A Magyar Rovartani Társaság Közleményei” áll (23. ábra). Az is különös, hogy a Jablonowski által gondozott első kötet ötödik füzete később (1930) jelent meg, mint a második kötet első füzete (1929). A 136 oldalt kitevő 2. kötetben alkalmazott rovartani cikket egyáltalán nem találunk, hanem faunisztikai, rendszertani és összehasonlító anatómiai közlemények szerepelnek benne. Az utóbbira példa Gebhardt Antal 45 oldalas tanulmánya a díszbogarak bélcsövéről (Gebhardt 1929). A két kötet eltérő tematikája nemcsak Jablonowski és Csiki szerkesztői elveinek különbözőségét mutatja, hanem a társaság anyagi erősödésnek egyik bizonysága. A folyóirat ugyanis most már megengedhette magának, hogy ne keresse tovább az adakozó vállalatok, gazdák és földbirtokosok kegyeit, hanem az elméleti entomológia szószólója legyen (Huszty 1974).

A Folia 2. kötetének lezárulásával a folyóirat és a társaság történetének talán legkritikusabb részéhez érkezett. Csiki Ernő elnöksége alatt a társaság választmánya rábízta az egész pénzügyi gazdálkodást Mihók Ottó magánbankárra, és a bank csődbe jutott. Bukásával magával rántotta a Magyar Rovartani Társaságot, mely fizetésképtelen lett, és tőkéstől-kamatostól elvesztette minden vagyonát. Míg a Mihók-féle hitelbank egy korábbi megingás miatt szerezte meg a társaság pénzét, a társaság a magas kamat reményében fektetett be a kétes üzletbe. Az anyagi csőd miatt a társaság bizalma megrendült a vezetőségben, széthúzás ütötte fel a fejét, egyesek a választmányt, illetve Csiki Ernőt hibáztatták. Az elégedetlen hangok miatt Csiki Ernő nem jelöltette magát újra, hanem lemondott elnökségéről és viszavonult a társaságtól. Ennek hatására a szakmai tekintélyt képviselő muzeológusok és amatőrök egy része is kilépett. A Folia megjelenése és a társasági élet csaknem 8 évig szünetelt.

Sok évi pangás után a Rovartani Társaság 1937-ben éledt újjá. A vezetőség ezúttal nem a pénzes alapítványtevők és adományozók jóindulatát kereste, hanem a rovartan iránt elkötelezetteket kívánta a társaságnak megnyerni. Kadocsa Gyula titkárként majd elnökként olyan szívonalú előadóüléseket szervezett, melyre az állattant hallgató egyetemisták rendszeresen eljártak. Balkáni gyűjtőutakról, rovarcsoporok tanulmányozásában elért eredményekről egyaránt szó esett az üléseken, ahová a tudományosság újra bevonult. A fölpezsdült társasági élet azután a múzeumhoz közeli Posch-vendéglőben folytatódott tovább. Ebben a légkörben tettek javaslatot egyre többen a társaság folyóiratának kiadására, mellyel Szilády Zoltán, a társaság elnöke is egyetértett. A kiadásnak azonban sajnos egyelőre gátját szabta a pénztelenség (Huszty 1974).

A társaság újjáéledéseben nagy szerepet játszott Dudich Endre professzor, aki az egyetemi állattani intézet élén közel tudta hozni az egyetemi és a múzeumi kutatómunkát. Kiváló oktatóként olyan entomológusokat nevelt, akik teljes mértékben magukénak érezték a társaság célkitűzéseit (Kaszab 1962). Tanítványai közül a hazai zoológia számos ismert szakembere került ki, többek között Balogh János, Fábián Gyula, Jermy Tibor, Kaszab Zoltán, Móczár László, Soós Árpád, Szent-Ivány József és Voynarovich Elek.

A kilátástalan anyagi helyzetben Szent-Ivány Józsefnek támadt az az ötlete, hogy a frissen végzett hallgatók disszertációját használja föl a Folia feltámasztásához. Akkoriban ugyanis a pályázónak saját pénzén kinyomtatva száz példányt kellett benyújtania doktori dolgozatából az egyetemen. Az első jelölt Móczár László volt, Szent-Ivány meg is állapodott vele a nagyobb példányszám kinyomtatásáról. (A disszertáció költségének tekintélyesebb részét amúgy is a nyomdai kiszedés képezte.) Móczár László 1937-ben elkészített 60 oldal terjedelmű, szép illusztrációkkal ellátott dolgozatához (Móczár 1938) a társaság hozzáfűzte a többi cikket, elsősorban Szent-Ivány közleményeit. A Folia 3. kötetének első négy füzete, így elkészült 1938-ban. A négy füzet oldalszáma összesen 170.

A Folia szerkesztője 1938 és 1943 között Szent-Ivány József (1910–1988) (8. ábra) volt. Diplomatapályára készült, ezért Bécsbe ment tanulni, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett biológia-földrajz szakon. Életében számos nyelvet (angol, német, lengyel, cseh, szlovák) tanult meg. Nyelvtudását és széleskörű zoológai ismereteit jól kamatoztatta a szerkesztői munka során. A Természettudományi Múzeumban múzeumi őrként szolgált 1943-ig. A 2. világháború után Németországban, majd Ausztráliában telepedett le. Hosszú ideig élt Pápua Új-Guineában is. Tevékenysége igen szerteágazó volt, de elsősorban lepkékkel foglalkozott. Legmaradandóbb alkotása Új-Guinea entomológiai bibliográfiájának összeállítása (Bodó & Viga 2002).

Az 1938 és 1943 között folyamatosan megjelent Folia köteteinek címlapján már nem szerepelt a társaság címerállata, a mehádiai tapogatósbogár. A korábbi számoktól eltérően gyakran fekete-fehér fotók illusztrálták a közleményeket. Többször találkozhatunk igényes, szépen kivitelezett tusrajzokkal, mint az ugróvillás rovarok ábrája Szent-Iványi cikkében (1941) (33. ábra). A közlemények nyelve többnyire magyar, de akadnak német, ritkábban francia vagy angol nyelven íródott dolgozatok, melyeknek a kivonata készült el magyarul. A szerzők között legsűrűbben Kadocsa Gyula, Kaszab Zoltán, Móczár László, Szent-Ivány József és Szelényi Gusztáv neve bukkan föl. Zilahi-Sebess Géza (1940) törpeszúnyogokról (123 oldal), illetve Surányi Pál (1942) aknázó rovarlárvákról (64 oldal) írt nagyobb terjedelmű tanulmánya eredetileg doktori disszertációnak készült.
 Szél Győző