Megszokhattuk, hogy mostanában Hangay Györgytől úgyszólván évente jelennek meg olyan összegző, csaknem a teljes élet tapasztalatát magukba sűrítő kötetek, amelyekből akár egy is becsületére válna bárkinek.
Színpompás díszbogarak Thaiföldről
A Túl horizonton (2014), A természettudomány úttörői (2015) és a jelen írás tárgyát képező A bogarak bolygója (2017) egytől egyik ilyenek, hogy csak az utóbbi évek magyar nyelven íródott termését vegyük vizsgálódásunk tárgyává.
A kívülálló olvasó biztosan zavarba jön, ha e három, meglehetősen különböző munka alapján szeretne képet alkotni a szerzőről. Hangay György ugyanis kétségtelenül világutazó, aki nemcsak a Kárpátokat barangolta be keresztül-kasul ifjú korában, hanem később a Föld egzotikus tájait is. Ezzel nem mondtunk sokat, ezért gyorsan hozzáfűzzük, hogy utazásainak, felfedező- és gyűjtőútjainak puszta felsorolása is oldalakra rúg. Hogy tudománytörténész-e? Egészen bizonyosan az, ezt írásai tanúsítják többek között Bíró Lajosról, Fenichel Sámuelről, Bornemissza Györgyről és még sok más rovarász kutatóról.
De a legékesebb bizonyíték erre az Arisztotelésztől napjainkig alcímet viselő remekműve, A természettudomány úttörői, melyben sok más kiválóság mellett Buffon, Linné, Humboldt, Darwin, Reitter életműve bontakozik ki és elevenedik föl röviden, ám annál gazdagabb színekben. Ez utóbbit szó szerint értsük, ugyanis számos ritka és vagyont érő kötet színes ábráiba nyerhetünk betekintést a könyv olvasáskor. Megkockáztatjuk, hogy a szerző a szép és becses szakkönyvek szerelmese is egyben. Mindezen sokoldalúság mellett (melyet ezen a helyen csak érintőlegesen tárgyalhatunk) Hangay György legfőképpen és elsősorban a bogarak kutatója, vérbeli bogarász és gyűjtő. És ezzel rátérhetünk a néhány hónapja megjelent bogaras könyvre.
Talán ez sem más, mint elődei, az útleírások és a tudománytörténeti alkotások. Csakhogy most a bogarak birodalmában kalandozunk, kezdve a bogárkövületekkel, a bogáranatómiával, az életmóddal a rendszertanon át a bogarászat számos jeles külhoni és hazai képviselőjéig. Gyönyörű, színes bogárfotók zárják a kötetet, melyek a rovarokért nem különösen rajongókat is bámulatra késztetik.
A bogaras könyv egyik legfőbb sajátossága a személyes hang, mely az első soroktól jelen van, és megragadja az olvasót. Nehéz ellenállni a csábításnak, hogy egy szuszra végig ne olvassuk az egész művet, jóllehet az egyes fejezetek önálló műveknek is tekinthetők. Ha mondjuk valaki csupán a rendszerezés történetére, a rendszert megalkotó tudósokra kíváncsi, nem szükséges az elejéről kezdenie az olvasást, hanem azonnal fölütheti a 71. oldalt, ahol Arisztotelész szomorú arca tekint ránk. (E sorok írója nem emlékszik rá, hogy korábban látott volna képet a világ akkori természettudományos és humán ismeretanyagát rendszerező-összegző, majd csaknem 2000 évig tévedhetetlennek vélt enciklopédikus tudósról.)
Arisztotelész és Albertus Magnus
Éppúgy teljesen önálló rész a rovarvilág egyik leginkább lebilincselő jelensége, a Bates-, illetve a Müller-féle mimikri bemutatása. És ha Bates-mimikri, nem lehet említés nélkül hagyni a névadó tudóst sem, aki 1848-ban dél-amerikai expedícióra indult hírneves társával, Wallace-szal, hogy azután évekkel később külön folytassák vakmerő útjukat. Míg Wallace értékes anyaga odalett egy hajószerencsétlenség során, Bates lélegzetelállító fordulatokban sem szűkölködő kalandos útjának mesés állat- és rovarzsákmány lett a jutalma a 11 éves brazíliai tartózkodás eredményeképpen. Szinte hihetetlen, hogy gyűjtése során 8000 tudományra új faj került elő. A regényszerűen izgalmas útleírás, az apró részletek sokasága egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. Más szerző valószínűleg megelégedett volna egy néhány soros, elnagyolt ismertetővel valamelyik lexikonból a két tudósról, Bates-ről és Wallace-ról, de Hangay György bogaras könyvében nincs helye az ilyen olcsó megoldásoknak.
Henry Walter Bates
A mérges bogarakról szóló rész középpontjában természetesen a kőrisbogár és a belőle készült porok, tapaszok állnak, de fölvillan benne a hírhedt-híres Paracelsus valamint a pszichopata De Sade márki portréja is. (Érdekesség, hogy Issekutz Béla gyógyszerkönyvének 1958-as kiadásaiban a kőrisbogárpor még megjelent a hivatalos gyógyszerek között, néhány évtizede pedig hátborzongató mérgezéses esetről adott hírt a Zsaru Magazin: Szeremlén egy férfi egy korsó sörért fogadásból megevett néhány kőrisbogarat, aztán néhány nap múlva meghalt vesekárosodásban.)
A kőrisbogár és Paracelsus a Bogarak élete c. fejezetből
A Molnár Gábor és a repülő ruhakefe címet viselő alfejezet a bogarászok és nem bogarászok számára egyaránt érdekes. A „ruhakefe” a Föld legnagyobb bogarának, az óriáscincérnek tréfás beceneve, mely Molnár Gábortól, a korán megvakult, hírneves írótól ered. A hatalmas cincérfajt a tudomány számára a svéd természettudós, Linné írta le töredék testrészek alapján 1758-ban. A latin név (Titanus giganteus) mindkét tagja a nagy méretre utaló kifejezés. Jó száz évnek kellett eltelnie, míg egész példányok is előkerültek egy Dél-Amerikában élő hatalmas hal, az arapaima gyomrából, és elképesztő áron vándoroltak az európai gyűjtők birtokába, még a sérült példányok is. Az első szerencsés megtaláló állítólag egy holland orchideavadász volt, aki meg is gazdagodott az általa fogott cincérekből, így szögre akaszthatta korábbi tudományát. Nemrég derült ki, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött egyik (teljesen ép, közel 14 cm hosszúságú) óriáscincért Molnár Gábor gyűjtötte 1930-ban.
A Bogarak bolygója című könyv utolsó és talán legérdekesebb fejezete Endrődy-Younga Sebestyénről (1934–1999) szól. Az entomológusi pályafutását a Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében kezdő „Kis Sebő” Kaszab Zoltán kollégájaként már kezdetben is nagy jártasságról tett bizonyságot a gyűjtés, preparálás és fajismeret terén. Ez nem is annyira meglepő, hiszen a nemzetközi hírű bogárkutatónak, Endrődi Sebőnek volt a fia. Néhány év után Magyarországot elhagyva Afrikában kötött ki, ahol először a Ghánai Tudományos Akadémia egyik állomásán, később a gyapotkártevők növényvédelmi szakembereként szintén Ghánában dolgozott. A szerződések lejárta után családjával együtt a dél-afrikai Pretoriában telepedett le végképp, ahol elhivatottságának megfelelő állásba került: ő lett a Transvaal Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője. Első számú kutatási területét eközben az afrikai gyászbogarak kimeríthetetlenül gazdag világa képezte.
Szivárványos szarvasbogár (Phalacrognathus muelleri) Ausztráliából
Miközben Hangay György őszinteségében megkapó sorait olvassuk korán elhunyt pályatársáról és talán legjobb barátjáról, kibontakozik előttünk a bogarász szakma szépsége, és általában a természetkutató zoológus életének értelme. Sebő egy darab szalonnával és hatalmas kenyérrel a hátizsákjában vágott neki a hófödte Fogarasi-havasoknak, hogy 10–12 napos, embert próbáló, de a rá jellemző szakszerűséggel végrehajtott gyűjtés után tökéletes keresztmetszetét adja a bejárt terület bogárfaunájának. A könyv szerzője évekkel később, hasonló felszereléssel megtette ugyanezt az utat, de gyűjtött Sebővel Ausztrália fehér foltnak számító sivatagos területein, bozótosaiban és esőerdeiben. A fejezet csúcspontja, amikor Sebő ausztráliai látogatásának lezárásaképpen betért a Dél-ausztráliai Múzeum bogárgyűjteményébe, ahol ebédidő lévén egy kezdő asszisztenst talált a felkeresni kívánt kolléga szobájában. A fiatal hölgy előtt több száz bogár várt szétosztásra, de a feladat túlságosan nehéznek bizonyult számára. Míg az ebédszünetben kiszaladt a büfébe, Sebő unaloműzésként nemcsak szétosztotta, hanem zömében fajra meg is határozta a bogarakat. Ilyenre nemigen volt még példa a múzeum életében…
Hangay György és Szemadám György a legutóbbi ausztrál bogarászexpedíció anyagát válogatják és csomagolják (fotó: Kovács Zsolt)
Bár Hangay György bogaras könyve nem tankönyv, mégis minden tankönyvírónak tanulságul szolgálhat az érdekes fotók sokasága, a figyelemfelkeltő rövid címek, a jó tagolás, a mértéktartó arányérzék. Így aztán az is bátran nekifoghat a könyvnek, akinek nem eltökélt célja, hogy egyszer majd szakképzett bogarász váljék belőle. Maga a szerző is ismeretterjesztő munkának szánta művét, vagyis szeretné bővíteni az olvasó ismereteit. Mint a könyv végén található irodalomjegyzék is bizonyítja, valójában szakkönyvről van szó, melynek megállapításai, adatai tudományos munkákon alapulnak. Csak az igazán jó és tartalmas munkákra jellemző sajátosság, hogy Hangay György könyve nem pusztán egyetlen olvasói réteget céloz meg. Míg a kezdők és kívülállók számára a bogarakról szóló alapismeretek valamint az érdekes képek és történetek állhatnak az érdeklődés középpontjában, a „haladóknak” és a szakmabelieknek inkább a magyar nyelven egyáltalán nem hozzáférhető adalékok és nem utolsó sorban a jól ismert szakemberek, pályatársak egyéni hangvételű jellemzése szolgál újdonságokkal.
Namíbiai gyászbogarak (Onymacris rugatipennis)
A kötetet jó szívvel ajánljuk a természetszerető, a rovartan iránt fogékony közönségnek, de azoknak is, akiket érdekel a természettudományos kutatások története. Szinte biztos, hogy a Hangay György könyveit olvasók széles tábora éppoly szeretettel fogadja majd ezt az művet, mint az elődeit.
Szél Győző
Utolsó kommentek