A Rovartani Lapok megjelenése előtt egy évvel látott napvilágot a folyóirat előfutára, a Rovarászati Lapok (17. ábra). Ennek elindítója, szerkesztője Kaufmann Ernő (1849–1928), a 34 éves, pécsi származású orvos, aki a következő szavakkal bocsátotta útjára a Rovarászati Lapokat 1883-ban:

„Feladata lesz elsősorban honi búvárainknak alkalmat nyújtani, bárminemű rovarászati észleleteiket, hazánk nyelvén, hazánk anyagi jólétének előmozdítására és közművelődésének fejlesztésére közzétenni, hogy a rovarászat iránt érdekkel viseltető magyar közönség ne kényszerüljön ismeretvágyát ezentúl idegen szaklapok hasábjairól kielégíteni.“

A célkitűzésben a hangsúly a magyar nyelvűségen van. Vajon mi késztette a Dunagőzhajózási Társaság bányaorvosát egy rovartani tárgyú folyóirat létrehozására? Talán a legfontosabb az okok között az az elkeseredett vita, melyet a hazánkat 1875-ben elért filoxéra felfedezése ügyében vívtak. A vita tárgya az volt, hogy a Pancsován (Szerbia: Pančevo) fölbukkant hírhedt szőlőkártevőt ki mutatta ki előbb: Gerger Ede távírdász főtiszt, amatőr természetvizsgáló, vagy Deininger Imre, a magyaróvári gazdasági akadémia tanára. Kaufmann Ernő, aki a háborúskodást élénk figyelemmel kísérte, átérezte a hiányát egy olyan rovarászati szaklapnak, mely mozgósítaná a szakembereket a veszedelmes kártevő ellen, és nem utolsó sorban nyilatkozatra és állásfoglalásra késztetné őket. 1883-ban egyébként már útjára indult a Természettudományi Közlöny, a mai Természet Világa elődje, a Matematikai és Természettudományi Közlemények valamint a Herman Ottó által megindított Természetrajzi Füzetek, a mai Annales historico-naturales Musei nationalis hungarici őse. E folyóiratokban szintén sokféle rovartani tárgyú közlemény jelent meg.

Az egyetlen évfolyamot megért Rovarászati Lapok 12 füzetből áll, oldalszáma 212. A kötet jó részét a néhány oldalas cikkeken kívül az „Irodalmi tudósítások” cím alatt közölt ismertetések teszik ki, melyek a korszak kiemelkedően fontosnak ítélt bel- és külhoni rovartani munkáit mutatják be az olvasóközönségnek. A cikkek és az ismertetett művek szerzőiben a 19. század végének legnevesebb zoológusait, illetve entomológusait tisztelhetjük. Ilyen volt többek között Biró Lajos, Chyzer Kornél, Daday Jenő, Horváth Géza, Mocsáry Sándor, Sajó Károly, Szépligeti Győző, Tömösváry Ödön – részben a Magyar Nemzeti Múzeum Állattári Osztályának munkatársai. A külföldiek közül megemlítendő Edmund Reitter, osztrák bogárkutató, akinek a híres „Bestimmungstabellen” sorozata már útjára indult. A legalább 10 ezer új taxont leíró koleopterológus munkái az európai és a palearktikus bogarak tanulmányozásában ma is alapvetőek és nélkülözhetetlenek (Merkl és Vig 2009).

A közlemények a következő témák köré csoportosulnak: 1. Magyarországi területek rovarfaunájának bemutatása; 2. növényvédelmi és közegészségügyi szempontból fontos rovarfajok ismertetése; 3. a rovarok életmódjára vonatkozó szabadföldi megfigyelések; 4. módszerek, tanácsok a rovarok gyűjtésére valamint a gyűjtemény kezelésére. Kaufmann Ernő a felsoroltakon kívül a hazai rovarászok nevét és címét rendszeresen leközölte. A „Vegyes” rovatban személyes közléseknek kívánt helyet biztosítani. Nyilvánvaló volt ebben a szándék, hogy növelje az előfizetők lelkesedését. A 12. füzetben megjelent egyik cikk a „cyánkálium” (ciánkáli, kálium-cianid) ölő hatását mutatja be. Ma a rovarászok ezt a veszélyes mérget szinte egyáltalán nem használják.

A Rovarászati Lapoknak a laptulajdonos és szerkesztő Kaufmann Ernő minden erőfeszítése ellenére csak egyetlen évfolyama, azaz 12 füzete jelent meg. A honi rovarászok névjegyzékének közreadása valamint a személyes közléseknek helyet adó „Vegyes“ rovat megnyitása sem teremtett kellő alapot a megfelelő előfizetői létszám elérésére és a fennmaradáshoz szükséges pénzösszeg előteremtésére. A lap így egy év után megbukott. A Rovarászati Lapok mindenesetre az első magyar nyelvű entomológiai folyóirat, melyet igen kevés példányban adtak ki, így ma szinte megszerezhetetlen antikváriumi ritkaság. Bár csekély számú pártfogója akadt, és átütő sikert nem ért el, felfigyeltek rá és tudomásul vették (Huszty 1967).

Szél Győző