|
Kiadás éve, megjelenés helye, oldalszám: Kemény kötés. |
 Impozáns, az A4-es formátumnál valamivel nagyobb méretű könyvet tart a kezében az olvasó, mely közel 500 oldalon nagyjából 1800 bogárfajt mutat be 700 színes fénykép és grafika segítségével. Szerzői entomológus muzeológusok, Merkl Ottó a Magyar Természettudományi Múzeum, Vig Károly a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársa. A könyv átfogó, ugyanakkor igen részletes, sőt aprólékos ismeretanyagot ad a hazai bogárfaunáról. Mondhatjuk, hogy előzmény nélküli, hiszen a méltán népszerű Uránia sorozat rovarokról szóló kötetében vagy a nem kevésbé ismert Brehm-sorozat számos kiadásában a bogarak csak viszonylag kis terjedelemben kaptak helyet. A magyar állatvilágot bemutató Móczár-féle Állathatározó bogarakról szóló fejezete viszont csak kevés információt nyújt az egyes fajokról.A könyv bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy a címben szereplő „pannon régió” valamivel nagyobb területet foglal magába mint a mai Magyarország, hiszen túlnyúlik az ország határain, főleg dél és kelet felé. Tipikus részét képezik többek között a hazai homok- és szikes puszták, a dombvidéki tölgyesek. Nem tartozik viszont a régióba a Kárpátok íve a magas hegységekkel és az Erdélyi-medence sem. A régió ugyanakkor jóval kisebb a Kárpát-medencénél, amelybe – részben történeti okokból – beleértették a mai Szlovákiát, Erdélyt (a Részekkel és a Bánsággal) valamint Szerbia és Horvátország egy részét is. A címben megadott térség bogárfaunája a területi eltérés ellenére is gyakorlatilag azonosnak vehető a magyarországi faunával A szerzők 26 oldalt szenteltek a hazai bogarászat történetének. Ebben a fejezetben sok olyan közlés és fénykép található, melyek nyomtatásban még egyáltalán nem jelentek meg. A hazai entomológusok legismertebb alakjainak – mint Frivaldszky Imre, Csiki Ernő, Kaszab Zoltán – életpályája, tevékenysége éppúgy megelevenedik a lapokon, mint Diener Hugóé vagy Fodor Jenőé, akik koruk legkiválóbb gyűjtői voltak ugyan, de nem közöltek cikkeket, ezért még a szakközönség is alig ismeri őket. A bogarak alaktana, egyedfejlődése és evolúciója rövid, de fontos fejezet. Magyar nyelven alig vagy egyáltalán nem hozzáférhető ismerteket nyújt, és főképp az evolúciós részben olvashatók olyan megállapítások, melyek a „régi tankönyvekben és szakkönyvekben” egyáltalán nem szerepelnek. Fokozottan áll ez a köveztkező fejezetre, a bogarak osztályozására is. A bogarak nevezéktana, családokba, családsorozatokba sorolása ugyanis kényes kérdés, melynek során minden változás érzékenyen érinti mind az amatőr gyűjtőket, mind a hivatásosokat. Különösen a 40 évnél idősebb generáció tagjai számára jelenthet nehézséget az olyan új család-, genusz- és fajnevek elfogadása, megszokása, melyek sem a régi határozókban, sem pedig a minden szakember által ismert és kedvelt „faunafüzetekben” nem lelhetők föl. Kifejezetten hasznos a 4. fejezet végén található felsorolás, amelyben a régi és az új kategóriák (családok, családsorozatok) egyeztetése, értelmezése található. A könyv legnagyobb részét a pannon régióban élő bogarak modern rendszer szerinti ismertetése teszi ki. A szerzők az összes olyan bogárcsalád – szám szerint 114 – fajaival foglalkoznak, melyeknek képviselői megtalálhatók Magyarországon. A körülbelül 1800 ismertetett bogárfaj igen magas szám, ha figyelembe vesszük, hogy a hazai fauna mintegy 6350 fajt számlál. Jól látható a szerzők törekvése, hogy a különféle bogárcsoportokat a maguk teljességében mutassák be. Ez azt jelenti, hogy könyvük messze nemcsak a jól ismert, feltűnő fajokat tárgyalja, melyek a legtöbb rovartani munka lapjain felbukkannak, hanem az alig ismert, milliméteres nagyságrendű apróságokat is, amilyenek például a paránybogárfélék, a penészbogárfélék, a combfedősbogár-félék. Ezekről és még számos, kevéssé népszerű bogárcsoportról nemhogy magyar nyelven nem lehet adatokat találni, de a külföldi szakirodalom is zömében csak a felismeréshez szükséges bélyegeket szerepelteti. A jelen könyv lapjain található bőséges ismeretanyagból ezzel szemben futja az élőhelyekre, a táplálkozás sokféleségére, illetve a gyűjtéskor tapasztalható sajátosságokra és még sok egyébre. A bogarászat jellegzetes magyar vonatkozású fejezeteiről is képet kaphatunk a kék pattanóról, a burgonyabogárról vagy a barna varádicslevelészről szóló keretes szövegekből. Az 5–23. fejezetig terjedő közel 400 oldal harmonikusan egyesíti az utóbbi évtizedekben felhalmozódott könyvtárnyi mennyiségű irodalmi adatot, illetve a szerzők saját gyűjtési tapasztalatait. A könyv utolsó fejezete a védett fajokról szól. A mellékelt táblázatban nemcsak a jelenlegi hazai védettségi státusz és az aktuális eszmei értékek szerepelnek, hanem a magyarországi Vörös Könyv, az Élőhelyvédelmi Irányelv (Habitat Directive) kategóriái is. Utalás történik a táblázatban a Berni Egyezmény, az IUCN Vörös Listájának besorolására is. A közösségi jelentőségű (Natura 2000-es) jelölőfajok szintén fel vannak tüntetve. A „Bogarak a pannon régióban” c. könyv szinte valamennyi, a természetet kedvelő embernek bátran ajánlható. A gazdag, szemet gyönyörködtető képanyag önmagában is élvezhető, és a bogarak változatos világában való eligazodást nagyban megkönnyíti. (Sőt, egyesekben azt a téves képzetet keltheti, hogy a bogarak felismerése valójában egyszerű feladat.) A művészi kivitelű, részben élő állatokról készült, szabadföldi fényképfelvételek olykor valóságos technikai bravúrnak tekinthetők a példányok kicsinysége miatt. A munka sokoldalú felhasználhatóságának titka azonban csak részben fakad a bőséges illusztrációból és a megfogalmazás közérthetőségéből. A természetjáró laikust és szakembert talán leginkább azok a „kulisszatitkok fogják meg”, melyek az általuk megfigyelt fajok viselkedésének sajátosságait tárják föl. A szerzők értő kézzel avatják az olvasót a bogarak kiapadhatatlan birodalmának számos titkába. Az állatrendszertant tanuló, bogarakból beszámoló egyetemi hallgatónak e könyv éppúgy segítségére lesz, mint a rovarászatot napi foglalatosságként űző szakembernek, muzeológusnak, alkalmazott entomológusnak. De nem hiányozhat a természetvédelemben tevékenykedők polcáról sem. írte: Szél Győző |
Merkl Ottó és Vig Károly: Bogarak a pannon régióban
2010.08.31. 10:08 :: szélgyőző
Szólj hozzá!
Címkék: Merkl Ottó sz:Szél Győző Magyar Természettudományi Múzeum Vig Károly
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://bogaraskonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr712260911
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek