Podlussány Attila és Vig Károly: Az Alpokalja ormányosalkatú bogárfaunája (Coleoptera: Curculionoidea). - Szombathely, Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum – MTA Vas Megyei Tudományos Testülete, 2021. 479 pp.

Nagy fába vágja a fejszéjét, aki ma egy nagyobb magyarországi tájegység bogárfaunájáról szeretne átfogó faunisztikai munkát közölni. Ez még egy kis fajszámú bogárcsalád esetében sem egyszerű, de a több mint 1200 fajt magában foglaló ormányosalkatúak esetében óriási feladat. A munka oroszlánrészét az évtizedeken át szívós munkával végzett gyűjtések, az anyag válogatása, preparálása, cédulázása és nem utolsó sorban azonosítása jelentette. A bogáranyag zömét tekintve ez a gyűjtőmunka az első szerző, Podlussány Attila, hazai ormányosbogaraink kiváló és elismert szakértőjének érdeme. Attila szinte az összes, az utóbbi évtizedekben megjelent, ormányosbogarakról szóló hazai faunisztikai munka szerzője vagy társszerzője. Pályafutása során ormányosbogarak százezreit azonosította intézményeknek és magánszemélyeknek, többnyire mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.

A gyűjtésen kívül komoly ráfordítást igényel az „egyéb adatok” összeszedése, ami részben az intézményi és magángyűjtemények átnézését, az adatok felülvizsgálatát és digitalizálását, részben a forrásmunkák felkutatását, azok kritikai értékelését, majd az ezekben található adatok kötetbe illesztését jelenti. És még nem szóltunk a nevezéktanról, különösen a tudományos nevekről, melyek az utóbbi évtizedekben rengeteg módosításon estek át az Endrődi Sebő-féle ormányosbogaras faunafüzetek neveihez képest. De ne legyünk igazságtalanok! A kitűnő, de napjainkra sok tekintetben elavultnak számító sorozat füzetei sokáig egyetlen alapvetésként álltak a hazai gyűjtők rendelkezésére. (Tegyük hozzá, magyar nyelven ma sincs újabb, a magyarországi ormányosbogarakat a teljesség igényével bemutató határozókönyv.) A névváltozásokat legkönnyebben a 2019-ben megjelent Checklist of the Curculionoidea of Hungary című, a Folia entomologica hungaricában megjelent Podlussány Attila, Szénási Valentin és Merkl Ottó szerzőhármas 142 oldalas cikke alapján követhetjük nyomon.

Jelen munka az ormányosalkatúak (Curculionoidea) családsorozatából öt bogárcsalád (áleszelények – Nemonychidae, orrosbogarak – Anthribidae, eszelények – Attelabidae, pálcaormányosok – Brentidae és ormányosbogarak – Curculionidae) 894 fajának gyűjtési adatait tartalmazza. A felsorolt lelőhelyek túlnyúlnak a mai határainkon, mert a szerzők a teljesség igényével felvették a történelmi Sopron, illetve Vas megye Ausztriához csatolt részeiről, az ausztriai Burgenland területéről származó bogarak adatait is. A felsorolásban így olyan fajokat is találunk, melyeknek a mai határainkon belüli előfordulása bizonyító példányok hiányában kétséges vagy egyértelműen kizárható.

A 479 oldalas tanulmány zömét a fajok és lelőhelyeik felsorolása teszi ki. A mű használhatóságát nagyban növeli, hogy a szerzők nemcsak a ma érvényes tudományos nevet, hanem a mások által korábban használt névváltozatokat (szinonimákat) is feltüntetik – amennyiben a korábbi mű szerzője közölt lelőhelyadatot a szóban forgó fajról. Álljon itt egy kiragadott példa: a 173. oldalon szereplő szeplőlapu-tarkaormányos (Mogulones andreae) nevű fajt a korábbi adatközlők Ceutorrhynchus ornatus-ként szerepeltették, így a témában kevésbé járatos olvasó esetleg nem is gyanítja, hogy egyazon taxonról történik említés, hiszen még „a generikus név sem stimmel”. Szintén nagyon hasznos a magyar fajnév megadása, éppen az egyértelműség okán. Itt csak egyetlen, a legjobbnak ítélt magyar név szerepel, de ha az olvasó a magyar nevek teljes arzenáljára kíváncsi, akkor a Folia entomologica hungarica fentebb említett angol nyelvű cikkét (Podlussány et al. 2019) kell fellapoznia.

Jelen mű első 35 oldala a bevezetést, a vizsgált terület bemutatását, a kutatástörténeti áttekintést, az ormányosalkatú bogarak alaktani és életmódbeli jellemzését, az értékelést, az adatok forrását és megjelenítését tartalmazza. Az alapos, minden részletre kiterjedő írásmű, mely akár önálló kötet is lehetne, a második szerző, Vig Károly munkája. Ebből megtudhatjuk, hogy az Alpokalja földrajzi értelmezése a különböző szerzőknél nem egységes, de tágabb értelemben a Keleti-Alpok keleti előterében húzódó középhegységi vonulatokat, peremi és köztes helyzetű medencéket és völgyeket foglalja magába. A lelőhelyek szempontjából fontos részei többek között a Fertő-tó környéke, az Őrség, a Vendvidék, a Kőszegi- és a Soproni-hegység, a Rába vidéke, a Vasi-hegyhát valamint kisebb részben a Zalai-dombság.

Izgalmas olvasmányt kínál a tudománytörténeti áttekintés, amely a Fajok és lelőhelyeik ismertetése címmel az adatközlő részt megelőző legterjedelmesebb alfejezet. Dióhéjban az egész magyarországi bogarászat lepereg előttünk, bár a két kulcsszó: az Alpokalja és az ormányosbogarak nyilvánvaló szűkítést jelent. A viszonylag korai munkák közül a legjelentősebbnek Kaszab Zoltán (1937), majd utána néhány évvel Csiki Ernő (1941) a Kőszegi-hegység bogárfaunáját ismertető cikkei tekinthetők. Mérföldkő volt Az Alpokalja Természeti Képe című kutatási program, melyet Horváth Ernő, a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának vezetője indított meg 1976-ban. A program kezdeti éveiben a kutatók elsősorban a Kőszegi-hegységre fókuszáltak, míg a Soproni-hegységre kevesebb figyelmet fordítottak. Több, a jelen kötet szempontjából is fontos cikk született a Savaria Múzeum által szervezett, Az Őrség Természeti Képe kutatási program, illetve a Magyar Természettudományi Múzeum által fémjelzett Fertő–Hanság Nemzeti Park kutatás során az 1990-es, majd a 2000 utáni években. Az utolsó, a kötetben figyelembe vett faunisztikai adatok a 2021. június 11–13. között megtartott XXI. Magyar Biodiverzitás Napoknak köszönhetők.

Az ormányosbogarak alaktani és életmódbeli jellemzése bármely állattani kézikönyvnek becsületére válna tömörsége és közérthetősége révén. Egyúttal jó támpontot nyújt a régi és új rendszer összehangolásában, a régi és új csoportok és nevek közötti eligazodásban. A kötet nagyságrendjét jól jellemzi, hogy nem kevesebb, mint 150 gyűjtő (köztük egy intézmény) adatai szerepelnek benne, és a bizonyító példányokat őrző intézmények, illetve magángyűjtők száma 23.

A kötet elsősorban a szakemberek érdeklődésére tarthat számot, de haszonnal forgathatják az amatőr rovarászok és vizsgájukra készülő biológus vagy zoológus hallgatók. Sajnálatos, hogy a rendelkezésre álló források szűkössége miatt mindössze 200 példányban jelenhetett meg.

Szél Győző