Szalkay József (1971): Rovarok között.

Természet és mezőgazdaság sorozat. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 260 oldal.

Szalkay József (1904-1986) neve ma már fogalom: nemcsak mint a Fővárosi Állat- és Növénykert Inszektáriumának megálmodója és vezetője, hanem legendás rovartani szakköre révén, melynek keretében iskolai csoportoknak tartott előadást és vetélkedőket a Barlang moziban. A vetélkedők dobogós helyezettjei ma már többnyire hivatásos entomológusok, sőt a rovartan nemzetközileg is jegyzett szakemberei, mint többek között Merkl Ottó, Ronkay László. Szalkay József a fóti Somlyó szerelmeseként évtizedeken keresztül kutatta a terület flóráját és lepkefaunáját. Monografikus munkája Fót és környékének nagylepkéiről a Rovartani Közleményekben jelent meg 1962-ben. E munkájában 25 év gyűjtési anyagát foglalta össze, 670 nagylepke faunisztikai és fenológiai adatait ismertetve. Az Magyar Rovartani Társaság érdemei elismeréseképpen 1975-ben a Frivaldszky-emlékérem ezüst fokozatával tüntette ki.

A Rovarok között című kötet Szalkay József 40 év alatt tett megfigyeléseit, gyűjtési élményeit adja közre kiegészítve az általa vezetett rovarházban és a szakirodalomban szerzett tapasztalataival. Szinte minden fontosat megtudhatunk ebből a könyvből a rovarok anatómiájáról, életmódjáról, tenyésztéséről és főként gyűjtésüknek módjáról, végezetül a begyűjtött rovarok megfelelő kikészítéséről (preparálásáról). Az élményszerűen leírt gyűjtőutak izgalma szinte minden természetszerető emberre átragad, aki Szalkay könyvét olvassa. Bár a könyv ábraanyaga nem vetekedhet a mai digitális technikával készült, úgyszólván tökéletes képekkel, a közel 40 éves munka ma is jó szolgálatot tehet az érdeklődőknek és a kezdőknek egyaránt. Fő célja a rovarvilág megszerettetése és megismertetése.

Szél Győző

 Magyar Természettudományi Múzeum (szerk.: Matskási István).

Megjegyzés: az album a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállítási épületében (Ludovika tér 6.) kapható. Angol nyelvű változata is elérhető.

Tartalmában igényes, ugyanakkor gazdagon illusztrált munkát tarthat a kezében az olvasó, ha szemügyre veszi a közel 200 éves múltra visszatekintő intézményről, a Magyar Természettudományi Múzeumról szóló kiadványt. Megtudhatja belőle többek között, hogy a nagyközönség elől kissé elrejtőzött múzeum kiknek adott otthont a múltban, és mely tevékenységek folynak a láthatatlan színfalak mögött ma. Milyen kincseket őriznek benne, hogyan indult fejlődésnek a XIX. század elején, és mekkora tragédia érte az 1956-os tűzvész alkalmával.

Bátran kijelenthetjük, hogy manapság a természettudományos kultúra hazánkban is kezd felértékelődni, amelynek egyik látványos és örvendetes "tünete" az egyre-másra megjelenő zoológia-, botanika-, ásványtan- és kémiakönyvek. (E könyvek olykor elképesztően magas ára és változó színvonala már kevésbé mondható szerencsésnek.) A reáltudományok iránti kereslet növekedésében persze nagy szerepe van az ismeretterjesztő televíziós csatornák gazdag műsorkínálatának is.

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) immár több mint 10 éve, 1996-ban átadott új és önálló kiállítási épületében, a Lovardában látható kiállítás sikeres, és sok látogatót vonz. A múzeumot látogató vendégek közül többekben merül fel a jogos igény: szeretnének minél többet tudni a bemutatott tárgyak gyűjtőjéről, a történeti vonatkozásokról és általában a háttérben meghúzódó kutatók munkájáról. Nos, bár átfogó ismertető a MTM összes táráról nem jelent meg, az érdeklődő sok információt találhatott a Magyar Múzeumok 1996/4. számában. Az Ásványtár története 1994-ben megjelent a Földünk hazai kincsesházai című könyvben Kecskeméti Tibor és Papp Gábor szerkesztésében. 1995-ben adta ki a MTM a 125 éves a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára c. munkát.

A címben jelölt, a MTM-ról szóló 131 oldal terjedelmű kiadvány szó szerint keresztmetszetet ad a tudományos intézményről. Noha a szerzők a terjedelem szabta korlátok miatt nem törekedhettek teljességre, az olvasó mégis mélységében pillanthat bele egy nagy múltú és számos nevezetes személyiséget foglalkoztató tudós gárda történetébe. A könyv szerkesztésének sajátossága, hogy a múlt és jelen szervesen ötvöződik, nem érzünk űrt a tegnap és a ma között. A múzeum munkatársait két évszázada is éppúgy a gyűjtés, az új felkutatásának vágya hajtotta hazai és külhoni tájakra, mint most, a 3. évezredben. Nem vitathatjuk, hogy Frivaldszky Imre ugyanazt kereste a Balkán-félszigeten, mint Bíró Lajos Új-Guineában, vagy mint Kaszab Zoltán Mongóliában: a tudomány előtt még ismeretlen, leírásra váró állatfajokat.

A könyv első felében megismerkedhetünk a MTM feladataival, szerepével a tudományban és a kultúrában. Kibontakozik előttünk a múzeum egészének tőrténete, majd az egyes tárak, illetve gyűjtemények következnek. Először az Ásvány- és Kőzettár, amelynek fénykora Krenner József tárvezetőségének 50 esztendőt átívelő időszakára esik. A szép ásványképeket lapozgatva bizony kedvünk támad, hogy felkeressük a múzeumot. A következő a Föld- és Őslénytár. E tár fejlődését is nagy mértékben előmozdította a legendás mecénás, Semsey Andor bőkezűsége. A Növénytár nevezetességei közül kiemelkedő Kossuth Lajos herbáriuma és Csapody Vera szinte felbecsülhetetlen értékű, szám szerint 11 500 színes akvarellje. Az Állattár ad otthont a legnagyobb gyűjteménynek, az itt őrzött példányok száma eléri a 8 milliót. Az állattár emelett olyan kiváló kutatókkal büszkélkedhet, mint Herman Ottó vagy Csiki Ernő. Az Embertani Tár gyűjteményei rejtik többek között az ember elődeinek Magyarország területéről származó foszilis leleteit, az újkori múmiák gyűjteményét, no meg az arcrekonstrukciókat, amelyek szinte testközelbe hozzák rég letűnt elődeinket. Utoljára bepillantást nyerhetünk a 330 ezer leltári egységet tartalmazó könyvtárba.

A könyv második részében a régmúlt expedíciók leghíresebbjei elevenednek meg, majd a múzeum jelenleg is folyó tudományos kutatásaiba kapunk betekintést dióhéjban, és felvillannak a múzeum önálló kiadványai. A könyv talán legizgalmasabb fejezete a "Nevezetes munkatársak, híres esetek" címet viseli. Az első igazgatótól, az orvosból lett természettudóstól, Frivaldszky Imrétől egészen Kaszab Zoltánig jutunk el – a két nagy tudós születése között több mint egy évszázad telt el. Megismerhetjük a tudomány híres mecénásait, akik közül a legismertebb Semsey Andor volt. Ezután a "gyöngyszemek" következnek, vagyis múzeumunk legbecsesebb, féltve őrzött tárgyai. Hatalmas méretű füstkvarckristály Svájcból ("Nagyapó"), pazar meteorit Szlovákiából, óriási futrinka a Kaukázusból, nyelesszemű légy Magyarországról, hogy csak néhányat emeljünk ki a gazdag kínálatból. A könyvet a régi kiállítások ismertetése majd a múzeum jövőjének felvázolása zárja. Megtudhatjuk, hogy a Pollack Mihály tervezte Ludoviceum és az Orczy-kert hogyan szolgálja majd az idetelepülő múzeumi tárakat.

Meggyőződésünk, hogy a tavalyi év végén megjelent könyv hiánypótló jellegén túlmenően sokunknak fog gyönyörűségére és épülésére szolgálni.

Szél Győző

Vig Károly: A Nyugat-magyarországi peremvidék állattani kutatásainak története

Ha Vig Károly könyvét lapozgatjuk, különleges könyvet tarthatunk a kezünkben, amelynek mind a megírása, mind a szerkesztése szakmai bravúr. A címet olvasva "egyszerű" tudománytörténeti áttekintésre gondolhatunk, amely látszólag csak a szűk szakmai közönség, a kevés számú vas megyei lokálpatrióta zoológus érdeklődésére tarthat számot. Valójában, mint azt a későbbiekben látni fogjuk, ennél sokkalta többről van szó. A 364 oldalas vaskos kötetben az olvasó az első, 1637-ben megjelent, magyar szerzőtől származó állattani munkától a legújabb szakcikkekig tekintheti át a nyugat-magyarországi zoológia történetét, először általánosságban, a kutatás legfőbb állomásait érintve, majd részletekbe menően, az egyes állatrendszertani kategóriák sorrendjében.

            A történeti áttekintés c. 50 oldalt kitevő fejezetben átfogó képet kapunk nemcsak az állattani, de sokszor a botanikai kutatásokról is (az elmúlt századokban e kettő nem vált el olyan élesen, mint napjainkban). Az élvezetes stílusban megírt áttekintést bőségesen kísérik lábjegyzetek, amelyekből kiderül, hogy a szerző értékelő szavai a legcsekélyebb mértékben sem pusztán szubjektív véleményének megnyilvánulásai, hanem konkrét tényeken, állásfoglalásokon alapulnak. Az igazi tudománytörténet nem elégedhet meg az elődök műveinek kronológiai ismertetésével, hanem szükséges a rájuk hivatkozó, őket kritizáló későbbi munkák fényében elvégzett értékelés is.

A történeti áttekintésből többek között olyan érdekességeket is megtudhatunk, hogy hazánk botanikai feltárása egy németalföldi tudós, Carolus Clusius tevékenyégével vette kezdetét, vagy hogy Gregor Mendel születése előtt három évvel Festetics Imre már a természet genetikai törvényeiről értekezett. E példák jól mutatják, hogy Vig Károly szeme előtt mennyire az enciklopédikus teljesség gondolata lebegett. A teljességen kívül a könyvek szeretete vezérelhette a szerzőt, amikor a régmúlt idők legjelentősebb könyvein címlapjának másolatát is bevette munkájába. Ezek a könyvek ma már igencsak borsos áron megszerezhető antikvár ritkaságok, amelyek megdobogtatják a gyűjtők szívét. A történeti áttekintést gondosan összeválogatott arcképcsarnok zárja, amelyről többek között Freh Alfonz kőszegi tanár és Chernel István, az ismert ornitológus tekintenek le ránk.

            A mű gerincét és fő részét a 135 oldalnyi  rendszertani áttekintés adja. Ebben a részben a szerző végigvezeti az olvasót – ahogy mondani szokás – a bolhától az elefántig, vagyis az egysejtűektől az emlősökig, miközben bemutatja a szóban forgó állatcsoportra vonatkozó hazai faunisztikai-taxonómiai kutatási eredményeket. És itt meg kell állni egy pillanatra. Egy par excellence tudománytörténeti munkától többnyire nem kéretik számon a szakmai értelemben vett részletesség, vagy másképpen fogalmazva: egy adott csoport szakembere a szűk szakmáját érintő kérdésekben csak ritkán fordul tudománytörténeti munkához, hanem sokkal inkább a maga, vagy kollégája által írt szakcikket keresi meg. Nos Vig Károly könyvében a “csak a szakemberre tartozó”, sokszor apró részletek is megtalálhatók, ilyen módon könyve nem csupán a tudománytörténet mérföldes irányvonalait rajzolja fel, hanem tulajdonképpen mindent megtalálunk benne, ami fontos. A szerző ezt nemcsak hihetetlen alapos és aprólékos munkájával érte el, hanem azzal is, hogy műve írásakor a honi szakemberek szinte mindegyikével tárgyalt, konzultált. Ilyen módon a terjedelmes lábjegyzetekben az idézett művek (többnyire a elavultságukból fakadó) hibái, hiányosságai is az olvasó tudomására jutnak. Két példa a sok közül.

1. A 111. Oldalon szerepel az a megállapítás, miszerint Rothe Lajos az általa Felsőlövő környékén gyűjtött bogarak jegyzékét közölte. A lábjegyzetben megtalálhatjuk, hogy Felső-Lövő ma Ausztriához tartozik, és Oberschützen a neve. Az olvasónak így nem kell a helységnévtár után kutatnia, vajon Felső-Lövő nem elcsatolt terület-e.

2. Frivaldszky Imre 1865-ben publikált listájában szerepel a Poecilus koyi név. A lábjegyzetből kiderül, hogy ez a faj nem él nálunk, hanem annak közeli rokona a Poecilus sericeus, amelyet korábban a P. koyi alfajának tekintettek. Az olvasó ez esetben újfent megmenekül attól, hogy egy probléma megoldásához további szakkönyveket kelljen igénybe vennie.

Vig Károly könyvéből jól lemérhető az egyes állatcsoportok eltérő kutatottsága is, hiszen amíg a medveállatkákról mindössze néhány sor szerepel könyvében, a bogarakról közel 20 oldal.

És végül a bibliográfiáról. A bibliográfia terjedelme meghaladja a 100 oldalt, benne több mint 1900 tétel található, könyvek, cikkek, tanulmányok. Nyilvánvaló, hogy egy irodalomjegyzék sohasem lehet teljes, hiszen mindig akadnak aprócska és jelentéktelen művek, amelyek ezért vagy azért elkerülik a szerző figyelmét. Vig Károly könyve esetében megkockáztatható a kijelentés, hogy az általa összeállított jegyzék kiállja a legszigorúbb kritika próbáját is. Könyvét a benne megtalálható szerzők és az állatok neveinek névmutatója zárja, amely nagyban emeli a munka használhatóságát.

Szél Győző

George Hangay és Paul Zborowsky (2010): A Guide to the Beetles of Australia. CSIRO Publishing, Collingwood, Australia, 238 pp. ISBN 978 0 643 09487 1

Ismét pazar művel gazdagodott a nemzetközi rovarászati szakirodalom: az idén jelent meg Hangay György és Paul Zborowsky szerzőségével az Ausztrália bogarairól szóló, 238 oldalas, színes fotókkal gazdagon illusztrált könyv. Mint a bevezetésből kiderül, a szerzők munkájukban elsősorban a jellemző, illetve gyakran szem elé kerülő bogarak áttekintését tűzték ki célul. A munka legterjedelmesebb fejezetében mintegy 400, zömében színes fényképfelvétel segítségével bemutatott bogárfaj elterjedéséről, élőhelyéről, életmódjáról kapunk rövid, de lényegretörő leírást. Nagy súlyt fektettek a szerzők a könyvben szereplő 91 bogárcsalád részletes ismertetésére. A kötet használhatóságát növeli, hogy a családok felismeréséhez fontos külső bélyegeket külön felsorolták és piros színnel kiemelték. Az alaktani és biológiai vonatkozásokon túlmenően minden esetben említésre kerül, hogy a szóban forgó csoportnak hány genusza és faja ismert az ötödik kontinensről.

A könyv első részében a bogarakról szóló általános tudnivalókról kaphatunk képet, mint a testfelépítésük, fejlődésük, szaporodásuk, táplálkozásuk, védekezési-túlélési stratégiáik stb. A következő fejezetben a bogarak rendszertani felosztása, majd az alrendek és a családsorozatok jellemzése következik. Majdnem 180 oldalt szenteltek a szerzők a bogárcsaládok és fajok rendszertani sorrend szerinti tárgyalásának. Ebben a fejezetben örvendetes módon nemcsak a „hagyományos ismeretanyag” kapott helyet, mint a külső alaktani és anatómiai sajátosságok, hanem az újabban ismertté vált biológiai adatok is. A könyvből kiderül, hogy a gyűjtők körében nagy becsben tartott, zöld-bíborvörös fémfényű Phalacrognathus muelleri nevű szarvasbogár egyedüli élőhelyének korábban a mahagónifákhoz tartozó ausztrál túnafa (Toona australis) korhadékát tartották. Ma már tudják, hogy lárvája 27 más fafaj korhadó rönkjében is képes kifejlődni, és a bogár feltehetőleg korántsem annyira ritka, mint gondolták. Nem kevésbé érdekes, hogy a sárgapettyes díszbogár (Astraeus fraterculus) szárnyfedőinek hirtelen összezárásával a levegőbe emelkedik, mint a pattanóbogarak. (A jelentős energiát felszabadító mechanizmus részleteiben még nem tisztázott.)

A könyvben ismertetett bogárcsaládok zöme jól ismert, mint a futóbogarak, a díszbogarak, a levélbogarak vagy az ormányosbogarak. Több csoportnak viszont egyáltalán nincsenek hazai, sőt még európai fajai sem. Ilyenek például a fejlett ivadékgondozásukról ismert cukorbogarak (Passalidae) vagy a ganéjtúrók Aclopinae nevű alcsaládja, melynek képviselőinél a hátulsó lábak erősen megnyúltak. A legyezőcsápúfélék (Rhipiceridae) némileg a lemezescsápú bogarakra hasonlítanak, de testalkatuk megnyúlt, a csápvég legyezője pedig sokkal több ízből áll, mint a lemezescsápúak (ganéjtúrók) esetében. A labdacsbogarakkal állnak rokonságban a feltűnő megjelenésű, szintén legyezőre emlékeztető csápú Callirhipidae család fajai. A Chelonarium australicum, a Chelonariidae család egyetlen ausztráliai faja védekezésképp maga alá húzza végtagjait, így kisebb növényi magra emlékeztet. A Hangay-féle könyvben részletesen jellemzett következő bogárcsaládoknak szintén nincsenek hazai képviselői: Ptilodactylidae, Brachypsectridae, Rhinorhipidae, Phycosecidae, Passandridae, Discolomatidae, Ulodidae, Belidae.

A 45 éve Ausztráliában élő Hangay György neve egyáltalán nem ismeretlen a magyar közönség előtt. Ha máshonnan nem, Frei Tamás műsoraiból, mint például a 2000-ben leforgatott borneói út kalauzaként, vagy nemrégiben, a Fenichel Sámuelről szóló dokumentumfilmből. Több könyve jelent meg magyar nyelven is, melyek rövid idő alatt elfogytak. Ilyenek többek között a Tábortüzek a Dél-Keresztje alatt, Ahol még kék az ég, Kuszkusz kókusszal, 100 jó kérdés Ausztrália állatvilágáról. A szakavatott zoológus és művészi igényességű állatpreparátor Hangay György rendszeresen küld bogárpéldányokat expedíciós anyagából a Magyar Természettudományi Múzeumnak. 2001-ben és 2006-ban Podlussány Attila és Rozner István rovarászok társaságában maga szervezte gyűjtőúton vett részt Ausztráliában, és az első közös expedíciójuk néhány képe bélyegen is megjelent. (A bélyegsor valójában Hangay közeli barátjának és gyűjtőtársának, Endrődy-Younga Sebestyén (1934–1999) entomológusnak állított emléket.) Paul Zborowski entomológus és fotográfus elsősorban Queensland trópusi területeinek rovarvilágát kutatja. Szerzőként a Field Guide to Isects in Australia sorozat számos kötetét jegyzi.

Szél Győző

Gaskó Béla (2008): Csongrád megye természetes és természetközeli élőhelyeinek védelméről I. Adatok az M5-ös autópálya nyomvonaláról és Szeged tágabb környékéről. – A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Természettudományi tanulmányok. Studia naturalia 4., 394 pp.

Gaskó Béla 2008-ban megjelent tanulmánykötete természetvédelmi ihletettségű monográfia, mely Szeged tágabb értelemben vett környékét, illetve az M5-ös autópálya nyomvonalát tárgyalja botanikai és zoológiai szempontból. Erről a déli országhatárunkat érintő, igen gazdag élővilággal rendelkező vidékünkről viszonylag kevés nyomtatott irodalommal rendelkezünk. Míg szerző által jegyzett sorozat 1999-ben megjelent 2. kötete a Vetyehát, a Maros-völgy Földeák flórájáról és faunájáről szól, a 2003-ban megjelent rész a szegedi múzeum természettudományi gyűjteményét mutatja be igen aprólékosan, szinte az öszes forrásmunka alapos figyelembe vételével. Hasonlóan részletes és a teljesség igényével íródott a jelen kötet, amelyből az M5-ös autópálya nyomvonaláról készített tanulmányok, Szeged térségének mai természeti állapota, illetve a város környékének erdősítése került bemutatása. Gaskó Béla a csongrádi táj és élővilág szerelmese és feltehetőleg legjobb ismerője a bogarak világában éppoly otthonos, mint a virágos növények vagy a madarak birodalmában. Minden érdekli, ami a „területén” nő és mozog. A tájról, a benne élő növényekről és állatokról részletes feljegyzéseket készít, melyek a tudománytörténet, illetve a zoológia és botanika művelőinek egyaránt érdekesek és alapvető jelentőségűek.

Szél Győző