Vásárhelyi Tamás és Csiby Mihály (1989): Egzotikus rovarok. Búvár zsebkönyvek, Móra Kiadó, Budapest, 63 o.

Vásárhelyi Tamás poloskakutató, sokáig a Magyar Természettudományi Múzeum (továbiakban MTM munkatársa) Poloskagyűjteményének vezetője és Csiby Mihály festőművész, grafikus közös munkáját tartja kezében az olvasó. A könyvből ízelítőt kaphatunk a trópusi rovarok kiapadhatatlan forma- és színgazdagságából. Az élethű, ugyanakkor művészien megalkotott ábrák mindegyike a MTM rovargyűjteményének példányai alapján készült, vagyis teljes mértékben eredeti munka. Meghökkentő alakú púposkabócák, óriási bogarak, ibolykék fémdarazsak elevenednek meg a lapokon. Az alkotó, Csiby Mihály 40 évig dolgozott a MTM külső munkatársaként, miközben a Magyarország Állatvilága sorozat számos füzetéhez készített tusrajzokat többek között bogarakról, poloskákról, levéldarazsakról, legyekről. A természettudományos ábrákon kívül templomok számára készített freskókat, színes ablakokat. Alapító tagja az Altamira Egyesületnek, tagja a Képzőművészti Alapnak.

Szél Gyöző

Yves Bousquet (2010): Illustrated Identification Guide to Adults and Larvae of Northeasthern North American Ground Beetles (Coleoptera: Carabidae). Agriculture and Agri-Food Canada. Ottawa, Ontario K1A0C6. Pensoft Series Faunistica 90. Pensoft, Sofia–Moscow, 562 pp. Printed in Bulgaria. ISBN 978 954 642 522 5

Megjegyzés: a kötet ára 90 euró

A nemrégiben megjelent, szép kiállítású határozó kézikönyv a nearktikus faunaterület északkeleti részéből ismert 97 genusz 565 futóbogárfaját tárgyalja. A figyelembe vett terület magában foglalja Vermont, New Hampshire és Maine államokat Észak-Amerikából valamint Quebec, New Brunswick, Nova Scotia, Prince Edward Island és Newfoundland (Labradort is beleértve) tartományokat Kanadából. Része még a vizsgált régiónak a Franciaországhoz tartozó Saint-Pierre- és Miquelon-szigetek.

A kötetben szereplő genuszok határozókulcsa után a szerző a fajokat genuszonként tekinti át, szintén határozókulcs segítségével. A fajok alaktani jellemzése után egységes és rövidített formájú „adatbázis” következik, mely tartalmazza: 1. Az állatföldrajzi kategóriát (endemikus, holarktikus, behurcolt); 2. az éghajlati-növényzeti övet (mérsékelt égövi, boreális, arktikus, alpesi); 3. az élőhelyi igényt (fás vegetációval borított területek, nyílt növényzetű helyek, nedves élőhelyek (lápok, mocsarak), illetve tó-, folyó- és tengerpartok; 4. a szezonális aktivitást, illetve szaporodási típust (tavasszal, illetve ősszel szaporodók); 5. az előfordulási gyakoriságot (figyelembe véve az ismert lelőhelyek, illetve az egyes helyekről származó példányok számát); 6. a hártyás szárny fejlettségét és a tényleges repülési aktivitást; 7. az egyes államokban és tartományokban való előfordulást. Végezetül az adott fajról szóló legfontosabb közlemények hivatkozása is megtalálható a fajokról szóló részben.

A fajok azonosítását 372 fekete-fehér fotó, illetve pásztázó elektronmikroszkóppal készült kép segíti, melyeken többnyire nyilak tüntetik fel a határozás szempontjából fontos részleteket. A könyv egyik ékessége a 65 színes táblán szereplő 260 faj színes fényképe, mellyel még a nem szakember is rátalálhat a keresett genuszra, szerencsés esetben a fajra is. A szerző a lárvák esetében 84 genuszról ad határozókulcsot, míg a Cicindela, Calosoma, Carabus, Scaphinotus, Sphaeroderus, Blethisa, Elaphrus, Poecilus, Pterostichus, Diplocheila és Notiobia genuszoknál fajokra is van kulcs. A lárvák határozását 314 részletrajz, illetve 26 habitusrajz segíti.

A Bousquet-féle munka jó eséllyel díjat nyerne a szakmailag igényes, jól szerkesztett ugyanakkor igazán szép kiállítású könyvek kategóriájában. Mind a fekete-fehér, mind a színes fényképek önmagukban is szemet gyönyörködtetők, és örvendetes, hogy az ábrák mindig a megfelelő szövegrésznél találhatók, nem kell értük távoli oldalakra lapozgatni. A szárnyfedőt, vagy az előhátat ábrázoló képek elkészítésekor a példányokat gondosan letisztíthatták, mivel piszkos-poros példányt (illetve róluk készült felvételt) még mutatóban sem találni a könyvben. Ami a színes képeket illeti, a kritikus szem azért felfedezheti, hogy nem egyszerre, nem egy „kameraállással” készültek, így színvonaluk is kissé eltérő. Egyesek kitűnően megvilágítottak, harsogók és „tűélesek”, míg mások valamivel sötétebbek, tompák, visszafogottak, bár kifejezetten gyenge vagy nehezen fölismerhető kép nincs köztük. Kivétel nélkül szemet gyönyörködtetően szépek és gondosan kivitelezettek viszont a lárvákról készített habitusrajzok, szám szerint 26. Bizony nem volna könnyű a szakirodalomban képet találni a Loricera pilicornis vagy a Clivina fossor lárvájáról, hogy csak néhány hazai fajt említsünk. A lárvahatározók többnyire csak a lárvateset egy-egy kis részletet ábrázolják, mellyel a kezdők nehezen boldogulnak.

A jobbára európai faunát tanulmányozó számára azonnal feltűnik az a 47, Amerikába behurcolt faj, mely kevés kivétellel előfordul, sőt gyakori nálunk, de a Kárpát-medencében minenképp megtalálható. Ezek a következők: Abax parallelepipedus, Acupalpus meridianus, Agonum muelleri, Amara aenea, A. apricaria, A. aulica, A. bifrons, A. communis, A. eurynota, A. familiaris, A. fulva, A. ovata, Asaphidion curtum, Bembidion bruxellense, B. femoratum, B. lampros, B. obtusum, B. properans, B. stephensii, B. tetracolum, Blemus discus, Broscus cephalotes, Calosoma sycophanta, Carabus granulatus, C. nemoralis, Clivina collaris, Cl. fossor, Dromius fenestratus, Harpalus affinis, H. rubripes, H. rufipes, Laemostenus terricola, Leistus ferrugineus, Nebria brevicollis, Notiophilus biguttatus, N. palustris, Ophonus puncticeps, O. rufibarbis, Paranchus albipes, Perigona nigriceps, Porotachys bisulcatus, Pterostichus melanarius, Pt. strenuus, Pt. vernalis, Stomis pumicatus, Trechus quadristriatus, Tr. rubens. Ha még hozzávesszük azokat a fajokat, melyek Amerikában is őshonosak (Agonum consimile, A. thoreyi, Amara erratica, A. lunicollis , A. quenseli, Bembidion semistriatum, Loricera pilicornis, Nomius pygmaeus, Notiophilus aquaticus, Pterostichus diligens, Sericoda quadripunctata), akkor kiszámítható, hogy a Kárpát-medence és a Nearktikum északkeleti része között több mint 10 százalékos az átfedés a futóbogarak szempontjából.

A fentebb részletezett nagyfokú hasonlóság miatt az amerikai faunát bemutató munka meglepő módon a magyar futóbogarásznak is igen hasznos lehet. A 3. színes táblán például szép, és részleteiben is jól tanulmányozható fotó található három hazai Notiophilus fajról (N. aquaticus, N. biguttatus és N. palustris). Ha olyan ritka vagy különleges fajokat szeretnénk színes fotón megcsodálni, mint a Porotachys bisulcatus (26. tábla), a Nomius pygmaeus (28. tábla), a Harpalus fuscipalpis (49. tábla), a Sericoda quadripunctata (53. tábla), vagy éppen a Perigona nigriceps (57. ábra), akkor is a Bousquet-féle könyvet vegyük elő! De föllapozhatjuk a 248. oldalt, és ott a nálunk is gyakori és olykor igen hasonló megjelenésű Ophonus rufibarbis és O. puncticeps fajok előhátának mikroszkópos felvételeit hasonlíthatjuk össze. Azért ne hagyjuk említés nélkül Amerika északkeleti részének futóbogár-gyöngyszemeit se, mint a zöld fémfényű és középen bíborvörös Agonum cupripenne (55. tábla), a zöldeskék-indigókék Lebia viridis (61. tábla), a sárga alapszínen csíkozott L. vittata (63. tábla). Ezekhez még hasonló sincs a hazai, de még az európai faunában sem!

Ha a Bousquet-féle könyv által figyelembe vett földrajzi terület nagyságát tekintjük, feltűnő, hogy a felvett fajok száma aránylag kicsi, alig 6 százalákkal haladja csak meg a hazai futóbogarak fajszámát, jóllehet a terület többszöröse hazánkénak. A jelenség feltehetőleg többek között az amerikai terület északi fekvésnek köszönhető, ami a viszonylagos fajszegénységben nyilvánul meg.

Szél Győző

Ádám László (2004): A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae). – A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28: 5–262.

A Bakony kutatásának fontos állomásai az egyes csoportokról készített összegzések. E munkák a múzeum évkönyveiben cikk formájában, illetve a Bakony természettudományi kutatásának eredményei sorozat külön köteteként látnak napvilágot. A jelen kiadvány a cincérek után a második bogarakkal foglalkozó kötet a sorozatban. A holyvák (mai elnevezésük szerint holyvafélék), fajszámukat tekintve legnagyobb bogárcsaládok egyike, a fajok azonosítása többnyire igen nehéz. Ádám László, a hazai holyvafauna legjobb ismerője, mintegy 20 éve foglalkozik velük. A szerző számára e bogarak esetében éppen a határozási nehézség jelentette a fő vonzerőt, ezért kezdett el velük foglalkozni.

Ádám László több mint két évtizedig állt a Magyar Természettudományi Múzeum (a továbbiakban MTM) szolgálatában, ahol egyebek mellett feldolgozta a bakonyi és a vértesi holyvákat. A Bakony holyvafaunájára vonatkozó ismeretek alapjait korábban Tóth László (1937-1992), a MTM hajdani munkatársa vetette meg számos közleményében. A jelen dolgozatban Ádám László részben revideálta a Tóth László által meghatározott bakonyi anyagot, kiegészítette az új gyűjtések valamint a Steninae és az Aleocharinae (korábban feldolgozatlan) alcsaládok adataival. A szerző a MTM gyűjteményén kívül több más múzeum holyvaanyagát is meghatározta.

Jelen munka értékét növeli, hogy a Bakonyon kívül a korábban fehér foltnak számító Vértes holyvafaunáját is tárgyalja. Őszintén reméljük, hogy a szép kiadvány hozzájárul e kevéssé ismert bogárcsoport jobb megismeréséhez. Ez utóbbi célt szolgálják Retezár Imre igényes és szép kivitelű fényképfelvételei is. Az egyes fajok elterjedési és élőhelyi sajátosságai mellett természetvédelmi szempontok is helyet kaptak egy külön fejezetben, ezért a kiadvány a specialistákon kívül a természetvédelem szakembereinek is javasolható, bár jelenleg a holyvák egyetlen faja sem áll védelem alatt.

Szél Győző

Csiki Ernő (1946): Die Käferfauna des Karpaten-Beckens. I. Allgemeiner Teil und Caraboidea. – In: Tasnádi-Kubacska, A. (ed.): Naturwissenschaftliche Monographien, IV. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 792 pp.

Megjegyzés: A kötet antikváriumban való felbukkanására kicsi az esély, de nem kizárt. Ára 5000 és 10.000 Ft körül mozog. Külföldi börzéken a könyv állapotától függően 50 és 100 Euró közötti árral kalkulálhatunk.

A Tasnási Kubacska András nevével fémjelzett Természettudományos Monográfiák sorozat 4. részeként megjelent kötet Csiki Ernő talán legjelentősebb, máig sokat használt munkája. A szakmában elfoglalt helyét jelzi, hogy megjelenése után két évvel a Magyar Tudományos Akadémia Kitaibel-díjjal tüntette ki. A német nyelvű vaskos kötet hat bogárcsalád Kárpát-medencei fajait és alfajait tárgyalja részletesen. A futóbogárfélék (Carabidae) 781 fajának ismertetése teszi ki a kötet jelentős hányadát, a 73. és az 546. oldalak közötti részt. (E fajszám majdnem egyharmadával több mint a mai határainkon belül élő futóbogarak száma.) A kötet a teljesség igényével tárgyalja Erdély és a Felvidék (Szlovákia) faunáját, ezenkívül kisebb-nagyobb részben a mai Ukrajna, Ausztria, Szlovénia és Horvátország futóbogarait. Széles körű használhatóságának alapja, hogy sokféle állatföldrajzi régióból merít, melyeknek faunáját ilyen alapossággal egyetlen későbbi szakkönyvben sem tárgyalják.

A kötet 545-725 oldalak közötti részét az Adephaga alrend további csoportjainak ismertetése teszi ki. melyek a következők: pocsolyaúszók (Hygrobiidae), víztaposó bogarak (Haliplidae), csíkbogarak (Dytiscidae), keringőbogarak (Gyrinidae), állasbogarak (Rhysodidae). Ez a felosztás csak annyiban tér el a ma elfogadott rendszertől, hogy a merülőbogarak (Noteridae) csoportja ma önálló család, míg Csiki Ernő könyvében a csíkbogarak egy alcsaládjaként szerepel.

Csiki Ernő jelen munkája a Kárpát-medencei bogárfaunát a maga teljességében földolgozó és ismertető sorozat első köteteként jelent meg, szerzője nyilván éppen ezért szentelt olyan nagy terjedelmet (73 oldalt) a bogarakra vonatkozó általános ismereteknek. Értékes része ennek a fejezetnek a bogártest alakját, felületét és színezetét leíró latin kifejezések gyűjteménye, pontosabban szótára. A tervezett sorozat további kötetei sajnos sohasem láttak napvilágot, talán a II. világháborút követő nehéz időszak, talán Csiki Ernő más irányú elfoglaltságainak következtében.

Az állatorvos végzettségű Csiki Ernő (1875-1954) 1897-ben került a Nemzeti Múzeum Állattári Osztályára. Segédőrként kezdte pályafutását, 1924-ben pedig Horváth Gézát követte a tárigazgatói székben. A Nemzeti Múzeum épületében szűkös körülmények között tengődő állattári gyűjtemények az ő kezdeményező is irányító tevékenysége nyomán nyertek méltó elhelyezést a VIII. kerületi Baross u. 13. sz. alatt 1928-ban, ahol ahol részben ma is megtalálhatók. Szervezői és vezetői tevékenysége mellett kiváló gyűjtő is volt, aki saját gyűjtései révén több mint 60 000 bogárpéldánnyal gazdagította az állattári kollekciót. Kutatásaiban a legnagyobb figyelmet az Erdélyi-havasoknak és a Mezőségnek szentelte. Külföldi útjai közül legjelentősebb Zichy Jenő gróf által vezetett harmadik kelet-ázsiai expedícióban való részvétele (1898), amikor Dél-Oroszországon, Szibérián, Mongólián és Kínán utazott át. Szerteágazó munkásságának középpontjában a bogarak álltak, bár cikkeiben foglalkozott számos más állatcsoporttal is. A Bp. II. kerületében található Bogár utca elnevezése tiszteletadás a hazai rovartan e kiemelkedő tudósa előtt.

Szél Győző

ÉlőVilág Könyvtár. Sorozatszerkesztő: Újhelyi Péter. Támogató: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. ISBN 963 09 4496 0

Merkl Ottó: Bogarak. Futrinkák, cincérek, katicabogarak és más bogárcsaládok a Kárpát-medencében. Kossuth Kiadó, Budapest,112 pp.

Nemcsak a természetvédelem kap egyre nagyobb hangsúlyt napjainkban, hanem – örvendetes módon – a természetismeret is sok ember szemében kezd felértékelődni. Az erdei iskolák, a madárgyűrűző-, és növényismereti táborok látogatói, vagy éppen vezetői gyakran kopogtatnak a Magyar Természettudományi Múzeum ajtaján, hogy az általuk talált vagy megfigyelt lények faji hovatartozása felől érdeklődjenek. A tizenévesek között ma viszonylag sokan elkötelezik magukat a bogarászattal vagy a lepkészettel, és állhatatosan keresik a módját, hogy ismereteiket bővíthessék.

A bogarak iránt érdeklődőknek nem könnyű a helyzetük, hiszen aktuális ismereteket adó és kimondottan bogarászati szakkönyvek ma úgyszólván nincsenek a magyar piacon. Látványosan illusztrált és anyanyelvünkre lefordított külföldi rovartani művek ugyan akadnak szép számmal, de ezek terjedelmi okokból többnyire csak kevés bogárfajt mutatnak be. Hátránya továbbá az ilyen munkáknak, hogy képanyaguk és szövegük nem a magyar viszonyokat tükrözi, így olykor éppen a nálunk nagyon jellemző fajok, illetve a rájuk vonatkozó legfontosabb tudnivalók maradnak ki belőlük. A Magyarország Állatvilága sorozat neves szerzők által írt és kiváló kötetei pedig réges-rég elfogytak, megszerzésük még antikváriumban is alig lehetséges. Igaz viszont, hogy e patinás művek eredményes forgatása sokszor nem csekély jártasságot követel használójától.

Merkl Ottó az ÉlőVilág Könyvtár sorozatában megjelent könyve többszörösen is hiánypótló. A  élő állatokról készült gyönyörű fotók egyrészt megkedveltetik a természetjáró emberrel a hazai bogárfauna legszebb, legtipikusabb tagjait, másrészt segítségükkel a terepen is jól elboldogul a kezdő rovarász. Összesen 160 hazai bogárfajról szerezhetünk ismereteket, melyek mindegyikéről színes fényképfelvétel, illetve esetenként a lényeget kiemelő részletrajz látható. Az olvasmányos stílusban közreadott információk terjedelme és mélysége messze meghaladja a szokásos "field guide" könyvek tömör, néhány mondatos ismertetőjét. A szerző a morfológiai leíráson túlmenően részletes jellemzést ad a tárgyalt bogárfaj életmódjáról, hazai elterjedéséről és élőhelyéről valamint táplálkozásáról, szaporodásáról. A szöveg olvasásakor tájékoztatást kapunk arról is, hogy a szóban forgó bogár Magyarországon gyakori vagy ritka, védett vagy esetleg fokozottan védett. Az ismeretanyagnak tehát fontos eleme a hazai sajátosságok aprólékos tárgyalása, ami a népszerű "Brehm" és "Uránia" könyvekből többnyire hiányzik.

A szerzőnek és a sorozatszerkesztőnek, Újhelyi Péternek egyaránt érdeme, hogy eredeti művel álltak elő, és nem egy jól bevált külföldi munkát próbáltak hazai viszonyokhoz adaptálni. A fényképfelvételek zöme Bécsy László, Horváth Balázs, Móczár László illetve Retezár Imre kitűnő munkái, melyeket első ízben a jelen munkában láthat a hazai közönség. A könyvet legfőképpen a természetjáró emberek figyelmébe ajánljuk, de kiválóan használhatják az iskolások és azok az egyetemisták is, akik rovartanból vizsgára vagy beszámolóra készülnek. A kötet szövege ugyanis a laikus számára érdekes, a hozzáértőbbek viszont  számtalan olyan tényt tudhatnak meg belőle, melyek más magyar nyelvű munkákban – legalábbis így együtt – nemigen lelhetők fel. Ehhez a tárgyalási módhoz nemcsak a hazai bogárfauna, hanem a vonatkozó és igencsak szerteágazó szakirodalom alapos ismerete is szükséges. A jelen munkában például nemcsak a képeken bemutatott bogárfajokról kaphatunk átfogó képet, hanem az általuk képviselt 32 bogárcsaládról is, mint a futóbogarak, nünükék, cincérek, stb.

A Bogarak című könyv kis méreténél fogva alkalmas arra, hogy kiránduláskor a terepre is magunkkkal vigyük, a kemény nejlonborító megóvja a könyvet a sérüléstől vagy az elázástól. Biztosan állíthatjuk, hogy a "szép könyvek" szerelmesei éppúgy örömüket lelik benne, mint a sorozat első tagjaként megjelent és nem kevésbé szakszerűen és élvezetes formában megírt Egyszikűek című kötetben.

Szél Győző