Ma, a környezetszennyezés és a pusztuló természeti értékek korában kisebb hangsúly esik az állatgyűjtésre, és az iskolákban sem teszik már kötelezővé  rovargyűjtemények beadását. Az, hogy nem kell gyűjteni, előnyös lehet a természetmegőrzés szempontjából, viszont hátráltatja a rovarok megismerését. Míg a madarak egy jó távcsővel messziről is kényelmesen tanulmányozhatók, a rovarok alaposabb megismerése szinte reménytelen gyűjtés és gyűjtemény nélkül. A különféle állatcsoportok szakszerű gyűjtésére valamint kikészítésére (preparálására) sokféle módszert fejlesztettek ki, erről szól Dudich professzor könyve.

A rovargyűjtés technikája c. könyvet az akkori kor legkiválóbb zoológusai, Balogh János, Jermy Tibor, Kaszab Zoltán, Soós Árpád, Székessy Vilmos és még sokan mások írták. A bogarakról szóló 22 oldal Kaszab Zoltán munkája. Élvezetes és olvasmányos stílusban megírt tanulmányából nyilvánvaló, hogy nem más munkákból átvett ismeretanyagot tár az olvasó elé, hanem saját gyűjtési tapasztalatainak gazdag tárházából merített. Kaszab tanulmányából mindenekelőtt megismerhetjük azokat az élőhelyeket, ahol bogarakat lehet gyűjteni. Képet kapunk a gyűjtés számos fortélyáról, melyek éppúgy nem nélkülözhetők, mint a speciális gyűjtőeszközök. Végül a bogárpreparálás módszereit tekinthetjük át, majd bőséges irodalomjegyzék következik.

Szél Győző

    Összefoglalás: 120 hazai, illetve Kárpát-medencei díszbogár határozókulcsa, részletes morfológiai jellemzése, a fajok hazai és külföldi elterjedése, életmódjának (szaporodás, tápnövény, élõhelytípus, stb.) megadása. A munka a nagyobb múzeumi és amatőr gyűjtemények valamint a hazai és külföldi szakirodalom lehetőség szerinti teljes földolgozásán alapul, és tartalmazza a szerzők eddig publikálatlan tenyésztési eredményeit.
    Hiánypótló munka megírására vállalkoztak a szerzõk, amikor az erdőgazdasági szempontból sem elhanyagolható jelentőségû csoport monografikus feldolgozását elvégezték. Bár a címben magyarországi díszbogarakat olvashatunk, a munka valójában bőséges kitekintést ad a szomszédos országok (Szlovákia, Románia, Horvátország, stb.) faunájáról is. Jelen összefoglalás tehát ebbõl a szempontból rokon vonásokat mutat a nagyszabású Magyarország Állatvilága (Fauna Hungariae) címû sorozat füzeteivel, amelyeben szintén a történelmi Magyarország (a Kárpát-medence) fajai képezik a feldolgozás kiinduló pontját. Hasonlóságról beszélhetünk abban az értelemben is, hogy a genuszokra, illetve a fajokra adott határozókulcsot részletes morfológiai jellemzés valamint a fajok életmód-adatai egészítik ki. Amíg azonban a Fauna Hungariae köteteiben rendszerint csak szûkszavú utalásokat találhatunk az általunk keresett fajok életmódjáról, a szerzõk jelen munkája figyelemre méltó aprólékossággal tárgyalja a díszbogárfajok tápnövényeit, az imágó és a lárva élõhelyét, a fejlõdés módját. Megjegyezzük, hogy a díszbogarakról faunafüzet ezidáig nem jelent meg, így az érdeklõdök magyar nyelven csak az Állathatározóból szerezhetnek információt e csoportról, de abban csupán a hazai fajok egy része szerepel, vagyis meglehetõsen korlátozott a használhatósága. A bogarászok által sokat használt Die Käfer Mitteleuropas díszbogarakra vonatkozó részében viszont nem találhatók meg a hazánkban felbukkanó dél-európai, illetve mediterrán fajok.
    A hazánkon, illetve a Kárpát-medencén kívül esõ elterjedési adatokat a szerzõk részletesen, országonként közölték. Külön kell szólni a díszbogarak hazai elterjedésérõl, amelyet Muskovits és társai az összes jelentékeny magyarországi múzeumi és amatõr gyûjtemény átnézésével készítettek el. Teljesség tekintetében ilyen szempontból vitán felül a Magyar Természettudományi Múzeum gyûjteménye áll, mindazonáltal a munka nagy mértékben támaszkodik a szerzők széleskörû gyûjtési és tenyésztési (kinevelési) tapasztalataira is. Jelen könyvben az összes (120) faj esetében megadták a magyarországi ponttérképet, azonkívül a függelékben az elõfordulási helyek föl is vannak sorolva olyan részletességgel, ahogyan az a szerzõk által átnézett példányok lelõhelycéduláin szerepelt.
    Igen értékes és újszerû része a munkának az Anthaxia (virágdíszbogarak) és Agrilus (karcsúdíszbogarak) faji szintû ismertetése, hiszen e két nem fajainak egy része taxonómiai szempontból rendkívül problematikus, és a szakirodalomban a róluk alkotott kép még korántsem egységes. Úgyszintén dícséretes vállalkozás az egységes magyar nevezéktan megalkotása, hiszen a könyvben szereplő 120 díszbogár közül legfeljebb a fajok felének volt magyar elnevezése.

Szél Győző

summary:

Jewel beetles of Hungary (Coleoptera: Buprestidae)

In this book identification keys and detailed descriptions are given about 170 species occuring in Hungary and in the adjacent countries. 231 figures make the determination easier. Detailed locality data are given on the basis of specimens deposited in museums and private collections. 120 distribution maps, 16 colour plates with pictures of 135 species, list of synonyms, literature and indices can also be found in this book. All this in two languages: in Hungarian and English in one volume! We offer this book the naturalists, environmentalists and entomologists who would like to make yourself familiar with this beautiful and interesting family of beetles.

The authors

A számos vonalrajzzal illusztrált mű a rovarok alaktanában szereplő szakkifejezések gyűjteménye. Használhatóságát növeli, hogy a szerző nemcsak a latin (illetve görög)-magyar, hanem a magyar-idegennyelvű szószedetet is összeállította. Mint az előszóból kiderül, Daday, illetve az őt megbízó Természettudományi Társulat elsősorban az általános rovartani kifejezések összegyűjtését tekintette céljának, és nem foglalkoztak olyan szakszavakkal, melyek csak egyes rovarcsoportok, mint például a levéltetvek, legyek, fürkészdarazsak stb. szárnyerezetére vagy más speciális szerveire vonatkoznak. A több mint 110 éves munka ma is igen hasznos a rovartant művelők számára.

Az elsősorban rákkutatóként és hidrobiológusként ismert Daday Jenő (1855-1920) a kolozsvári egyetem matematika-természettudományi szakát végezte el (1874-1878), majd tanársegéd a kolozsvári egyetem "Állattani Intézetében". Már egyetemi hallgatóként nagy hatást tett rá idősebb Entz Géza, aki korábban tanára, később felettese, de barája is volt. 1887-ben került a Nemzeti Múzeumba segédőrként, 1902-től pedig a budapesti műegyetem professzora lett.

Daday sokoldalú és igen termékeny zoológus volt, közel 7000 nyomtatott oldalt kitevő munkájának zöme hidrobiológiai témájú. Érdeklődési köre, kutatásainak fő tárgya a vízi gerinctelen szervezetek (pl. egysejtűek, alsórendű rákok, férgek) morfológiai leírása, anatómiája, ökológiája és faunisztikája volt. Életében 42 genuszt és több mint 800 tudományra új fajt írt le, de új alcsaládokat, családokat, sőt alrendeket is felállított.

Munkainak zömében magyarországi fajokkal foglalkozott, de több publikációjában tárgyal ázsiai, afrikai, amerikai, ausztráliai és más földrészeken élő szervezeteket. A Föld legkülönbözőbb területein gyűjtött sós- és édesvízben élő planktonikus élőlények meghatározására, feldolgozására számos múzeumtól és intézettől kapott felkérést. Tanulmányaiban a fajok leírását művészi rajzaival egészítette ki. Kagylósrákokról írt monográfiájáért az Akadémia Vitéz-díjjal tüntette ki (1900). Még mai  is alapvetőnek számít "A magyarországi tavak halainak természetes tápláléka" című közel 500 oldalas műve. 1889-ben lett az akadémia levelező, 1910-ben pedig rendes tagja.

Szél Győző

A Bakony kutatásának 40 évét tekinti át a lebilincselően érdekes tudománytörténeti munka. A bevezetőből megtudhatjuk, hogyan is indult útjára a Bakony természeti képe című kutatási program 1962-ben, melynek elindítója Papp Jenő, a gyilkosfürkészek (hártyásszárnyúak) nemzetközileg is elismert szakembere. A következő részben a feltáró munkában résztvevő 341 szakember jelenik fel alfabetikus sorrendben, a bakonyi tevékenységük rövid, kronológikus ismertetésével. Ez után a kutatók szakmai páyafutásának tömör bemutatása következik abban a sorrendben, ahogyan a Bakony kutatásába bekapcsolódtak. Itt a Bakonyra vonatkozó legfontosabb publikációik is megemlítésre kerülnek. A felsorolt kutatók közül összesen 13 (név szerint Ádám László, Bali József, Kutasi Csaba, Medvegy Mihály, Merkl Ottó, Muskovits József, Podlussány Attila, Retezár Imre, Rozner István, Sághy Zsolt, Szalóki Dezső, Szél Győző, Tóth László) végeztek bogarászati gyűjtéseket és publikáltak coleopterológiai tárgyú cikkeket a Bakony faunájáról. A fejezetet záró 138 fekete-fehér fotó a Bakony kutatásának 40 évét eleveníti fel a gyűjtést végző személyek életképszerű bemutatásával. A legendás, körünkből már eltávozott szakemberek közül néhány név a sok közül: Boros Ádám (1900–1973) (botanikus), Janisch Miklós (1922–2002) (herpetológus), Loksa Imre (1923–1992) (zoológus). Az utolsó fejezetben a Bakony kutatásának egy-egy mozzanatát osztják meg az olvasóval Fekete Gábor, Stefanovits Pál, Tóth Sándor, Almádi László, Bali József, Bankovics Attila, Ilosvay György, Veres Márton, Sipos Imre, Rácz István, Szabó István és Takács Béla. A munkát a névmutató zárja.

Szél Győző