Az 1867-es kiegyezés nem csak a politikai-gazdasági helyzetnek kedvezett, hanem a kultúrában is beköszöntött a „boldog békeidő”, amelynek legemelkedettebb pillanatait 1896 jelentette, a honfoglalás ezeréves évfordulójára emlékező millenáris ünnepségek. Ez a hosszú és nyugalmas időszak egészen az első világháború kitöréséig, 1918-ig tartott, és az építészetben valamint a művészetekben éppúgy éreztette hatását, mint a tudományban. Ennek eredményeképpen a zoológiában is számos olyan jelentős mű születhetett meg, melyekre korábban nem volt példa.
Magyarország állatvilágának megismerésében alapvető szerep jutott két jelentős műnek, illetve sorozatnak. Az egyik, az 1800-as évek végén kezdődő és Trianon előtt befejezett A Magyar Birodalom állatvilága (Fauna Regni Hungariae), a másik az 1955-ben indult, és befejezetlenül maradt Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae). Míg a korábbi munka a Trianon előtti Magyarország állatvilágának foglalata, az utóbbi elsősorban a mai határainkon belül honos faunát taglalja, de tartalmazza a határaink közelében előforduló olyan fajokat is, melyek hazai felbukkanására van esély.
A Magyar Birodalom állatvilága utolsó fejezetének címlapja
A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának 1893. évi februári ülésén vetette fel Horváth Géza, a Nemzeti Múzeum Állattárának poloskakutatója, hogy Magyarország ezeréves fennállásának emlékére kívánatos lenne létrehozni egy olyan faunakatalógust, amely a Magyarország területéről addig kimutatott állatfajok elterjedési adatait tartalmazza. A terjedelmesnek ígérkező mű szerkesztésével Paszlavszky József zoológust, főreáliskolai tanárt bízták meg.
Horváth Géza (1847–1937) (forrás: A MTM fotóarchívuma)
Bár a magyar birodalom állatvilágának rendszeres lajstromba vétele, a Fauna Regni Hungariae megjelenését 1896-ra tervezték, a közel 1000 oldalas mű csak jóval később, 1918-ban látott napvilágot. Benne az a 20 573 állatfaj szerepel, melyet az akkori magyar állam területén megfigyeltek. A műben található egyetlen ábra egy színezett térkép, mely a korabeli Magyarország nyolc jellemző természetföldrajzi régióját mutatja a vármegyehatárok feltüntetésével. A térkép egyúttal a szövegben található lelőhelyek közötti könnyebb eligazodást is segíti a régiók római számozásával.
Színezett térkép a Magyar Birodalom állatvilága műből
Mivel a Magyar Birodalom állatvilága zömét a fajok és lelőhelyek felsorolása teszi ki, az egyes részek terjedelmét elsősorban az adott csoport fajszáma szabja meg. Nem meglepő ezért, hogy a 214 oldalas, leghosszabb fejezet a bogaraké (Coleoptera). Ennek szerzője, Kuthy Dezső, az Állattár munkatársa volt. A mai napig sokat idézett mű létrehozásában Bíró Lajosnak, az Új-Guinea ismert kutatójának is oroszlánrésze volt, jóllehet neve nem jelent meg szerzőként a könyvrészlet címoldalán.
Bíró Lajos (1856–1931) (forrás: A MTM fotóarchívuma)
Az összesen 22 személyt számláló szerzőgárda az akkori zoológia élvonalát képviselő neves kutatókból állt; ott volt közöttük például Abafi-Aigner Lajos, Csiki Ernő, Daday Jenő, Horváth Géza, Méhely Lajos, Mocsáry Sándor, Pável János. Ők a Millennium időszakában az Állattár munkatársai voltak. A Mocsáry Sándor akadémikus által összeállított jegyzék a hártyásszárnyúakról (Hymenoptera) olyan teljes lett, hogy a listát alig lehetett egy-két fajjal bővíteni az elkövetkező években, és hosszú időn át biztos alapot nyújtott a további kutatásokhoz. Hasonlóan magas színvonalat képviselt a Horváth Géza által összeállított fejezet a poloskákról (Heteroptera).
Mocsáry Sándor (1841–1915) (forrás: A MTM fotóarchívuma)
A Magyar Tudományos Akadémia kiadásában 1955-ben indult útjára a Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) címet viselő monumentális sorozat. A faunakutatás és a hazai állatvilágot bemutató határozók fontosságára Dudich Endre (1895−1971) akadémikus, a budapesti tudományegyetem állatrendszertani tanszékének legendás professzora már évtizedekkel korábban felhívta a szakemberek figyelmét. Sőt, 1928-ban terjedelmes cikket közölt a magyar állatvilág kutatásának megszervezéséről az Állattani Közlemények című folyóiratban.
Dudich Endre (1895–1971) (forrás: A MTM fotóarchívuma)
A Magyarország állatvilága sorozat szerzőinek tekintélyes része a Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársaiból került ki. A sorozat elindítója, megírásának szervezője és fő mozgató rugója Székessy Vilmos (1907–1970) múzeumigazgató, a bogarak kutatója, egyben több faunafüzet szerzője.
Székessy Vilmos (1907–1970) (forrás: A MTM fotóarchívuma)
Az eredetileg 262 füzetre tervezett sorozatból 1955 és 2016 között 174 kötet (füzet) készült el, melyekben összesen csaknem 20 000 oldalon körülbelül ugyanennyi állatfaj került ismertetésre. A 81 zoológus által írt sorozat a Magyar Birodalom Állatvilágával szemben nemcsak felsorolja a fajokat, hanem határozókulcsot és részletes alaktani jellemzést is közöl róluk, illetve röviden ismerteti elterjedésüket. A füzetek terjedelme a tárgyalt csoport fajszámától függően 14 és 424 oldal között változik.
A Magyarország állatvilága könyvsorozat (fotó: Szél Győző)
A faunafüzetek zöme önállóan, puha fehér fedővel jelent meg, míg kisebb részük, mint a Rovaralaktani kifejezések és a Halak − nyilván a szélesebb érdeklődésre és a fokozott használatra tekintettel − kemény táblás formában.
A „halas faunafüzet” kemény borítós változata és benne a dévérkeszeg rajza
A madaras kötet már eleve egybekötve, kemény táblával jelent meg, míg a Halak, kétéltűek, hüllők kötete (a gerincesekről szóló általános bevezetéssel) eredetileg füzetekben, de a kötet teljessé válása után az egyes részeket az Akadémiai Kiadó könyvesboltjaiban hozzáférhető szürke kötéstáblákba utólag be lehetett kötni. Fentieken kívül összesen 8 ilyen teljessé vált kötet létezik, közülük 4 bogarakkal, 2 legyekkel, 1 lepkékkel, 1 pedig puhatestűekkel foglalkozik.
A madaras kötet borítója és a barátkeselyűt bemutató oldal
A faunafüzet-sorozat legfőbb erénye a hazai állatfajok teljességre törekvő áttekintése az adott csoportban, de nem kevésbé fontos a lelőhelyeik ismertetése valamint az azonosításukhoz szükséges határozókulcsok szerepeltetése. A kötetekben részben a Magyarországon még nem észlelt, de határaink közelében élő fajok is megjelennek, ami hozzájárul a határozás biztonságához. Érdekes, hogy Trianon után 35 évvel is megmaradt az igény a Kárpát-medence faunájának tárgyalására. Ezt tükrözi a Magyar Természettudományi Múzeum rovargyűjteményeinek elrendezése is, ahol az egység nem a mai, hanem a korábbi, jóval nagyobb területű történelmi Magyarország.
A Halak, kétéltűek, hüllők kötet borítója és a mocsári teknőst bemutató oldal
Az ábraanyag, különösen a mintegy 6000 művészi kivitelű, ugyanakkor hiteles, részleteiben is pontosan kidolgozott habitusrajz (az egész állatot bemutató illusztráció) a nem szakember számára is támpontul szolgál a fajok közötti eligazodásban.
A Fauna Hungariae sorozatban megjelent habitusábrák közül talán érdemes megemlíteni Keve Gyula bogarakat bemutató, különleges tustechnikával elkészített munkáit. A művész a három dimenziós bogártestről visszaverődő fényt és ezáltal a felület simaságát-érdességét a tus különböző mértékű kikaparásával jelenítette meg. A sajátos technikával alkotott mesterművek a nyomdatechnikai sokszorosítás sem vesztettek minőségéből.
Szarvasbogár és óriás-galacsinhajtó. Keve Gyula grafikái a Lemezescsápúak kötetéből.
Ami az eddig megjelent faunafüzeteknek az egyes állatcsoportok közötti megoszlását illeti, a legnagyobb terjedelmet: 36 füzetet és 3576 oldalt a bogarak csoportjának szenteltek. Nem sokkal maradnak el mögöttük a hártyásszárnyúak (darazsak, méhek, hangyák) 27 füzettel és 3247 oldallal. Utánuk következnek a kétszárnyúak (legyek, böglyök, szúnyogok) (20 füzet és 2692 oldal), illetve a lepkék (13 füzet és 2323 oldal).
Csapó cserebogár és keleti cserebogár Keve Gyula grafikái a Lemezescsápúak kötetéből.
A bogarakkal foglalkozó munkák több mint egyharmadát Kaszab Zoltán (1915−1986) akadémikus, múzeumi főigazgató, a sorozat főszerkesztője jegyzi. Az általa írt faunafüzetek kiállták az idő próbáját, a rovarászok ma is forgatják őket. A legismertebb ilyen mű talán az 1971-ben megjelent és szépen illusztrált cincéres kötet, mely keresett áru a könyvpiacon.
Kaszab Zoltán (1915–1986) és „cincéres faunafüzetének” címlapja (forrás: A MTM fotóarchívuma)
Hegedülő csercincér és havasi cincér a Fauna Hungariae Cincérek kötetéből
Ha a Magyarország állatvilága sorozatban megírt oldalak számát tekintjük, a legtermékenyebb szerző kétségtelenül Gozmány László (1921−2006), a lepkék nemzetközi hírű kutatója volt. Az általa megírt 1394 oldal a lepkékről szóló köteteknek kereken 60 százalékát teszi ki. Emellett az összes ábrát maga készítette munkáihoz, beleértve a komoly rajzkészséget követelő habitusképeket is.
Gozmány László (1921−2006) és a fecskefarkú lepke a Fauna Hungariae Nappali lepkék kötetéből (forrás: A MTM fotóarchívuma)
A faunafüzetek kiadása 1955 és 1984 között, ha nem is egyenletesen, de folyamatosan zajlott. Ebben a harmincéves periódusban összesen 160, vagyis évente átlagosan 5,3 füzetet adtak ki, ami csaknem 600 oldalnak felel meg. 1986 és 2000 között már csak 13 füzet jelent meg (átlagosan évi 115 oldal), míg az utolsó, ilyen formátumban megjelent kötetre (a sorozat 174. tagjára) pedig nem kevesebb, mint 16 évet kellett várni, ami már nem is az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg.
A Magyarország állatvilága sorozat 174 füzetén kívül jelent meg egy kötet Ronkay Gábor és Ronkay László tollából 2006-ban a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága kiadásában, mely hiánypótló munkaként a magyarországi csuklyás-. szegfű- és földibaglyokat tárgyalja. Ez a 414 oldalas a mű szerkezetét, felépítését tekintve meglehetősen hasonlít a faunafüzetekhez, szinte azok folytatásának tekinthető.
Ronkay Gábor és Ronkay László 2006-ban megjelent „bagolylepkés” munkája
Szerző: Szél Győző
Utolsó kommentek