Bogaras könyvek

Blogunkkal a bogarakról szóló kiadványokra szeretnénk felhívni látogatóink figyelmét. Elsősorban a bogárgyűjtőket célozzuk meg, akik számára sokszor nem nyilvánvaló, hogy miféle munkákból gyarapíthatják ismeretanyagukat. Emellett természetesen sokan mások, így a természetjárók vagy az állattan vizsgára készülők is haszonnal forgathatják az itt bemutatott bogaras könyveket. Végül nem titkoljuk, hogy a szép könyvek szerelmeseit is szeretnénk tájékoztatni a patinás régiségekről és az újdonságokról egyaránt.

Pár szó

Az alábbi blogot a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteménye működteti.

Mtmagyar.jpg

A blogban megjelenő összes kép a Magyar Természettudományi Múzeum kizárólagos tulajdona.

A képeket felhasználni, csak az intézmény engedélyével szabad. Kérünk mindenkit, ezt szigorúan tartsuk be!

TOVÁBBI BLOGJAINK:

lepkésskonyvek_200.jpg

vasilogo.jpg

mtmbloglogo.jpg

Utolsó kommentek

Naptár

szeptember 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Magyar ornitológusok életrajzi lexikona

2019.11.15. 19:48 :: KatonaG

Magyar Gábor életrajzi lexikonában a hazai ornitológusokat és az ornitológiában jelentőset alkotó, már elhunyt személyeket mutatja be alfabetikus sorrendben. A 296 oldal terjedelmű kötetben összesen 455 szakember életútja és szakmai tevékenysége elevenedik meg fél- vagy egyoldalas terjedelemben, többnyire az illetőt ábrázoló fotó kíséretében. Hiánypótló munkáról van szó, hiszen a magyarországi madártan történetét ugyan többen is megírták, de a madarászokról, illetve a madarakkal foglalkozó személyekről nem készült ilyen, a teljességre törekvő összeállítás. Az érdeklődő ezen a téren leginkább Ludwig Gebhardt 2006-ban megjelent német nyelvű kötetére támaszkodhatott, amely 1747 közép-európai ornitológus életrajzát, műveit tartalmazza. E munkában azonban mindössze 134 magyar vonatkozású életrajz található. A történeti munkák közül Schenk Jakab 1917-ben, a Magyar Birodalom Állatvilágában megjelent igen alapos áttekintése, majd a ma is leginkább forgatott Keve András-féle történeti összefoglaló említhető az Aquila 1994-es kötetében, mely csak a szerző halála után tíz évvel jelent meg.

 

A Magyar Gábor könyvét lapozgató olvasóban joggal merül fel a kérdés: hogy kerülnek egy ornitológiai kötetbe Csiki Ernő, Gozmány László és Szelényi Gusztáv entomológusok, akik a rovartan különböző ágaiban szereztek hírnevet és Janisch Miklós parazitológus, herpetológus, a mérges kígyók szerelmese? Ha a kötetben megjelenő szakemberek életútját, tevékenységét alaposabban tanulmányozzuk, fény derül a közös szálra: Csiki Ernő több részes cikksorozatban közölt adatokat hazai madaraink táplálékáról; Gozmány László elkészítette Európa állatvilágának hétnyelvű szótárát, mely számos madárfaj nevét is tartalmazza; Szelényi Gusztáv madárfészkekből előkerült fürkészdarazsakról írt közleményt, végül Janisch Miklós szenvedélyes szalonkavadász és tojásgyűjtő volt.

Janisch Miklós (1922-2002)

A széles értelemben vett madarászat tehát számos olyan hivatásos és amatőr munkásságában megjelent, akik az állattan egészen más területén dolgoztak. Sőt, bátran kijelenthetjük, hogy Magyar Gábor könyve a hazai zoológia szinte teljes keresztmetszetét adja. A bemutatott személyek hivatásuk szerint persze nem feltétlenül az állattan művelői, hanem orvosok, állatorvosok, gyógynövénykutatók, geológusok, gimnáziumi tanárok, de találunk köztük plébánost, jogászt, hivatásos katonát, rendőrtisztet, minisztériumi, pénzügyi és vasúti tisztviselőt, írót, költőt, filmrendezőt, műszaki rajzolót, állatidomárt, sőt földesurat-földbirtokost – és a foglalkozások sora még hosszan folytatható.

2_abra_marsigli.JPG

 Marsigli, Luigi Ferdinando (1658–1730) (https://www.tech-worm.com/luigi-ferdinando-marsigli-kimdir/)

3_abra_marsigli_kanalasgem.jpgKanalasgém (Marsigli: Duna-enciklopédia). A hatkötetes, igen hosszú címet viselő mű latinul 1726-ban, franciául 1744-ben jelent meg.

A szakmák sokszínűsége mellett a kötetbe felvettek által átfogott időtartam is jelentős. A legkorábbi bemutatott személy Miskolci Gáspár (1627–1696), az Egy jeles Vad-kert szerzője. Ez volt az első magyar nyelvű állattani könyv, mely a Magyar Hírmondó könyvsorozatban és az interneten is (http://real-r.mtak.hu/614/) hozzáférhető. Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730), az előkelő bolognai nemesi család sarja polihisztor volt, korának kiemelkedő, univerzális tudósa, aki térképésznek, csillagásznak, régésznek, geológusnak, tengerkutatónak, etnográfusnak, festőnek, ichtyológusnak egyaránt nevezhető. A Dunáról szóló, hatkötetes remekművében, Duna-enciklopédiájában fektette le az összes, a Dunára vonatkozó későbbi kutatások alapjait. Külön kötet foglakozik benne a madarakkal. (A teljes mű kikiáltási ára egy 2005-ben, Budapesten tartott árverésen négymillió forint volt.) Egy emberöltővel később élt Bél Mátyás (1684–1749), aki a magyar vármegyéket ismertető, latin nyelvű munkájában madárfaunisztikai adatokat is közölt. Benkő József (1740–1814) lelkész, történetíró, nyelvész és botanikus egyik munkájában 72 madarat sorolt fel Erdélyből, ami ebben a korai időszakban ornitológiai alapvetésnek számított.

Benkő József (1740–1804) (Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkája és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság (1978))

Különleges személy volt a drezdai születésű Johann Centurius Hoffmansegg gróf (1766–1849), hiszen úgyszólván beleszeretett a 18. századvég Magyarországába. Magyarul is megtanult, nővérét pedig hosszú és részletes levelekben tájékoztatta a Bécsből Budára, Pécsre, majd Eszéken és Szegeden át Mehádiába, onnan Temesváron és Budán keresztül újra Bécsbe vezető útjáról. Az 1793 és 1794 között tett körutazásról szóló és önálló kötetben is kiadott német nyelvű beszámoló kitért a rovargyűjtés és a madármegfigyelés részleteire is, de a csaknem 100 évvel későbbi magyar változatból ezek a természettudományos részek sajnos kimaradtak, mivel az akkori fordító, Berkeszi István unalmasnak ítélte őket. Így a ma is beszerezhető könyvecskében „csak” a 220 évvel ezelőtti, jobbára hazai tájakról, útviszonyokról, étkezési szokásokról, társadalmi viszonyokról, az iskolázott és művelt felső körök mindennapi tevékenységéről olvashatunk lebilincselő tudósítást és fejtegetéseket.

A mindössze 37 évet élt Hanák Jánosnak (1812–1849) egy máig megbecsült és használt tudománytörténeti munkát köszönhetünk, mely nemrég hasonmás kiadásban is megjelent és az interneten is (http://real-eod.mtak.hu/6044/) hozzáférhető. Címe: Az állattan története és irodalma Magyarországban. A fiatal zoológus az oktatásban is jeleskedett: több száz színes képet tartalmazó, emlősöket és madarakat bemutató tankönyve (Természetrajz vagyis: Az állat- növény- és ásványországnak természethű rajzokkal ellátott rendszeres leírása magán, és nyilvános oktatásra. Első kötet: Emlősök és madarak) számos kiadást megért és igen népszerű volt, szerzője hat évig dolgozott rajta. Még egy harmadik kötetet is köszönhet az utókor Hanáknak, mely az ifjúság számára foglalja össze tömören az állat-, növény- és ásványországról szóló ismereteket. Ma mindhárom könyv antikvár ritkaságnak számít. Hanák a bugátizmus lelkes híveként a modern magyar műnyelv létrehozásán is fáradozott.

Hanák János (1812–1849): Az Állattan története és irodalma Magyarországon (1849). A szerző tudománytörténeti munkája máig idézett alapműnek számít.

6_1_abra_hanak_madarak.jpg6_2_abra_hanak_madarak.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Madarak Hanák János: Természetrajz: Az állat- növény- és ásványországnak rendszeres leírása. Emlősök és madarak (1846) c. könyvéből. A 343 oldalas könyv 57 színes, kőnyomatos táblát tartalmaz.

Ha Hoffmansegg gróf személye érdekes, a tragikusan fiatalon elhunyt Rudolf Habsburg trónörökös (1858–1889) valóságos csemegének számít. A magyarul anyanyelvi szinten író-beszélő-olvasó főherceg iránt még több mint 100 évvel a halála után is lankadatlan az érdeklődés, ami elsősorban annak köszönhető, hogy halálának körülményei máig nem teljesen tisztázottak. Bár Rudolf már húszévesen belépett a hadseregbe, ahol hangzatos katonai rangokra tett szert, apja, Ferenc József császár nem vonta be politikai és katonai döntéseibe, ami feltehetőleg jelentős mértékben hozzájárult a főherceg fokozódó depressziójához.

Rudolf trónörökös (1858–1889) (John T. Salivendy: Rudolf. Egy lázadó habsburg lélektani tükörben (1988))

A magyar korona várományosa így az irodalomban és a természetrajzban keresett és talált képességeihez méltó elfoglaltságot. Kiváló ornitológus vált belőle, aki a híres Alfred Brehmmel járt madarász expedíciókra. A Tizenöt nap a Dunán című útibeszámoló, melyet Paszlavszky József fordított magyarra, egy ilyen ornitológiai expedíciót mutat be részletesen. A trónörökös Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, 1886 és 1902 között megjelent hatalmas könyvsorozat elindítója és haláláig szerkesztője volt. A magyarul és németül párhuzamosan megjelentetett munka magyar kiadását Jókai Mór szerkesztette, akivel a főherceg személyes jóviszonyt ápolt. (Jókai el volt ragadtatva a főherceg magyar nyelvtudásától; mint megjegyezte, még az alanyi és a tárgyas ragozással is tisztában van.) Rudolf egyik fő érdeme, hogy Bécsben az ő pártfogásával gyűlt össze az első nemzetközi madarászati kongresszus 1881-ben.

 Nagy paradicsommadár Molnár Lajos (1953-1942) gyűjteményéből

 Szalakóta – Vezényi Elemér festménye Vertse András: Madárvédelem (1955) c. könyvének borítóján

Az ornitológiai lexikon szerzője az általa felvonultatott személyek közül azért a legnagyobb terjedelmet – érthető okokból – a madarászatot hivatásként űző szakembereknek szentelte, akik nevét főként vagy kizárólag madártani munkásságuk tette ismertté és/vagy híressé. Ilyenek a teljesség igénye nélkül Beretzk Péter, Chernel István, Csörgey Titusz, Herman Ottó, Horváth Lajos, Keve András, Lovassy Sándor, Madarász Gyula, Molnár Lajos, Petényi János, Schenk Jakab, Sterbez István, Vasvári Miklós, Vertse Albert.

10_abra_herman_otto.jpg

 

Herman Ottó (1835–1914) (Rovartani Lapok 22.kötete (1915)

 

12_abra_chernel_istvan.jpg

 

Chernel István (1865–1922) (MTM fotóarchívuma)

 

Túzok – Csörgey Titusz alkotása Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról (1901) c. könyvéből. Csörgey a madarakat természetes tartásban, élethűen festette meg.

Hajnalmadár – Nécsey István festménye Chernel István: Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre (1899) c. könyvéből

Csonttollú – Háry Gyula festménye Chernel István: Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre (1899) c. könyvéből

A hazai madarászat egyik legkiemelkedőbb alakja kétségtelenül Herman Ottó (1835–1914), akinek oroszlánrésze volt a Magyar Ornithológiai Központ, a későbbi Madártani Intézet létrehozásában. Alapította és évekig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket (ma: A Magyar Természettudományi Múzeum Évkönyve) és az Aquilát, a több mint száz éve rendszeresen megjelenő tudományos folyóiratokat. A Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre című, máig alapműnek számító könyve révén talán Chernel István (1865–1922) a másik legismertebb hazai ornitológus.15_abra_lovassy_sandor.jpg

Lovassy Sándor (1855–1946) (Keve András: Emlékezés Lovassy Sándorra (1969))

16_abra_lovassy_1927.jpg

Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik (1927). A 895 oldalas tankönyv jelentős részét kitevő megfigyeléseket a szerző saját tapasztalatai alapján írta.

 

17_1_abra_madarasz_heja_lovassy.jpg17_2_abra_madarasz_retiheja_lovassy.jpg

 

 

 

 

 

 

 Héja és barna rétihéja feje – Madarász Gyula rajzai Lovassy Sándor: Magyarország gerinces állatai (1927) c. könyvéből

Fekete István: Tüskevár. Az 1966-ban megjelent 6. kiadás borítója.

Lovassy Sándor (1855–1946) Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című, 1927-ben megjelent, közel 900 oldalas munkája úgyszólván teljes egészében eredeti megfigyeléseken alapul, melyet évtizedeken át használtak tankönyvként. A kötet valamivel több mint fele madarakról szól, ami a madarak nagy fajszámán kívül a szerző ornitológiai elkötelezettségének is ékes bizonyítéka. Az amúgy is kiváló könyv ismertségéhez és népszerűségéhez nagyban hozzájárult, hogy Fekete István Tüskevár című regényében is felbukkan.

Bíró-gyümölcsgalamb – Madarász Gyula festménye (1897). A madarakat Bíró Lajos gyűjtötte Pápua Új-Guineában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Erzsébet királyné pillangója”, illetve mai nevén óriás-madárlepke, hím és nőstény – Madarász Gyula festményei (1900). A lepkéket Bíró Lajos gyűjtötte Pápua Új-Guineában.

A fentebb felsorolt személyek egy része egyúttal kiváló rajzoló-festő is volt, akik tudományos munkáikhoz maguk készítették az illusztráció(ka)t. Elsőként említendő itt Madarász Gyula (1858–1931), aki az állatábrázolás mestereként nemcsak kiválóan és természethűen festett, hanem a rézkarcokat is maga készítette. Főleg madarakat örökített meg, mint a Bíró-gyümölcsgalamb, de a szintén Bíró Lajos által Új-Guineában gyűjtött Erzsébet királyné pillangójának (mai neve: óriás madárlepke (Ornithoptera goliath)) gyönyörű festménye is neki köszönhető a Természetrajzi Füzetekben. Művészi munkáit a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban állították ki.

 

necsey_upupa.jpgnecsey_buteo.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Búbosbanka és gatyás ölyv – Nécsey István festményei a Naumann-féle, Közép-Európa madarait bemutató, 1897 és 1905 között megjelent, 12 kötetes, monumentális könyvsorozatból.

Hasonlóan szép és szakmailag is magas színvonalú festményeket készített a tragikusan fiatalon elhunyt Nécsey István (1870–1902), aki kezdetben lepkéket festett. A lepkék ábrázolásában mutatkozó tehetségét látva Herman Ottó habozás nélkül felkérte Chernel István magyarországi madarakat bemutató könyvének illusztrálására. A híres könyv 40 színes, kőnyomatos tábláinak nagy részére így Nécsey festményei kerültek. Nemzetközi ismertségének és művészi rangjának köszönhető, hogy a 12 kötetes, Naumann, Die Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas c. könyvsorozat néhány ábrájának elkészítésével is megbízták.

A nem mindennapi madarász egyéniségek sorát gazdagítja Szalóky-Navratil Dezső (1878–1970), aki szakmáját és foglalkozását tekintve orvos volt. Műtős oklevelet valamint orr- és gégesebészeti magántanári képesítést is szerzett. Kórházi orvosi tevékenysége mellett szabad idejében rendszeresen figyelte a madarakat. A Kócsag c. madártani folyóirat főszerkesztője és az 1928 és 1945 között működő Magyar Ornithológiai Szövetség elnöke volt. A nemesi származása miatt olykor „madárbáróként” emlegetett Navratil a szövetség elnökeként szívesen osztogatta a Herman Ottót ábrázoló, ezüstözött bronzból készült dísztagsági emlékérmet. Kapott az éremből többek között Bethlen István, Benito Mussolini, Paul von Hindenburg, de a szövetség fővédnöke, vitéz nagybányai Horthy Mikós is. Utóbbinak Navratil orvosa is volt.

doc180807-20180807170753-0001.jpgdoc180807-20180807170753-0002.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Ornithológiai Szövetség medálja. A medált díszítő szalag az egykori tulajdonos budapesti lakóhelyére utal.

Frivaldszky Imre (1799–1870) (A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Aradon tartott XV. nagygyűlése (1872))

 Balkáni gerle – Frivaldszky Imre: Balkány vidéki természettudományi utazás c. közleményéből (A Magyar Tudós Társaság Évkönyve, 3. kötet (1837))

Frivaldszky János: Aves Hungariae (1891). Időrendben ez a negyedik jegyzék Magyarország madarairól, melyet a szerző a 2. nemzetközi madártani kongresszusra állított össze.

25_abra_fulemulesitke.jpg

Fülemülesitke – Madarász Gyula festménye Frivaldszky János: Aves Hungariae c. könyvéből

26_abra_dudich_endre.jpg

 Dudich Endre (1895–1971) (MTM fotóarchívuma)

Helyük van a kötetben az olyan általánosan elismert és megbecsült zoológusoknak, mint, Frivaldszky Imre (1799–1870), Frivaldszky János (1822–1895), Xántus János (1825–1894), Dudich Endre (1895–1971), akik nem voltak kizárólagosan madarászok, de tevékenységük nagyban hozzájárult az ornitológia fejlődéséhez. Frivaldszky Imre a magyarországi állattani kutatások egyik úttörője, aki a Kárpát-medencei madárfaunáról is beható ismeretekkel rendelkezett. Ő írta le a balkáni gerlét a tudomány számára 1838-ban. Rokona Frivaldszky János összeállította a máig referenciaműként számon tartott névjegyzéket (Aves Hungariae), mely az akkori Magyarország madarait sorolja fel. Xántus az Újvilág zoológiai és ornitológiai feltárásában szerzett elévülhetetlen érdemeket a 19. század közepén. Észak-Amerikán kívül Borneóban és Jáván is járt, ahol jelentős néprajzi és állattani anyagot gyűjtött és juttatott el Magyarországra. Az egyetemi oktató Dudich Endre keze alól olyan kiváló zoológusok kerültek ki, mint többek között Keve András.

A jelen kötet Magyar Gábor tízéves kutatása és anyaggyűjtése révén jött létre, vagyis óriási munka fekszik benne. Ennek csak részben magyarázata a bevezető részben már említett sokszínűség, vagyis hogy az igencsak különböző területeken munkálkodó személyek esetében forrásmunkák százait kellett áttekinteni az életrajzi adatok kiderítéséhez – még így is sok esetben lehetetlen volt a pontos adatok megtalálása.

A Magyarországi ornitológusok életrajzi lexikona c. munka érdeme a hatalmas ismeretanyagon túlmenően az olvasmányos stílus és az ábrák gazdagsága, mely nemcsak a bemutatott személyek portréira vonatkozik, hanem kiterjed a szakmunkákban szereplő illusztrációikra, mint például Madarász Gyula vagy Nécsey István művészi igényű alkotásaira. A szerző által készített szép és hiteles madárfotók szintén nagyban hozzájárulnak a mű élvezetéhez. Ezáltal megvalósulhat Magyar Gábornak a könyvbemutatón elhangzott óhaja, miszerint a leendő olvasók ne csak adatokat keressenek a lexikonban, hanem önfeledten lapozgassák, mint egy képeskönyvet, örömszerzés céljából. A könyvet mindenkinek jó szívvel ajánljuk, aki természettudományokkal foglalkozik, kortól és végzettségtől függetlenül. Bizonyos persze, hogy elsősorban a madarak iránt érdeklődőknek, a muzeológusoknak és a zoológiai tudománytörténet művelői számára lesz nélkülözhetetlen alapmű.

Fekete István (1900–1970) (Sánta Gábor: Fekete István hagyományai (2017)). Sánta Gábor munkái alapján egy, a korábbinál autentikusabb Fekete István kép bontakozik ki.

Az alábbiakban néhány megjegyzés és kiegészítés következik, amelyeket egy esetleges bővített kiadásban érdemes volna figyelembe venni. Gere Géza (1927–2013) és Szent-Ivány József (1910–1988) madarászati tevékenysége volt olyan jelentős, hogy egy ilyen kötetbe bekerüljenek. Kisebb pontatlanság, hogy Csiki Ernő „fő kutatási területét az egyenesszárnyú rovarok, levéldarazsak és bogarak alak- és rendszertana jelentette”, hiszen Csiki elsősorban bogarakkal foglalkozott. Az 1897 és 1905 között megjelent Naumann-féle madárkönyv nem 10, hanem 12 kötetes. Kaán Károlyról 1996-ban egy 272 oldalas könyv született Az erdők szerelmese. Kaán Károly erdőmérnök élete és munkássága címmel. Ez a mű akár első helyen is szerepelhetne a forrásmunkák között. Sánta Gábor kutatásaiból kiderült, hogy a Fekete István körüli legendák sokszor nélkülözik a valós alapot, mint az életre szóló sérülésekhez vezető megveretése is. Ez a részlet tehát kihagyható a rövid életrajzból, míg Sánta cikkeiből, könyveiből fel kellene venni néhányat az irodalomjegyzékbe.

Szólj hozzá!

Címkék: sz:Szél Győző

Egy álom megvalósult

2019.11.15. 10:28 :: szélgyőző

Vig Károly (2019): A rovartani kutatások története Magyarországon. A kezdetektől a Magyar Entomologiai Társaság alapításáig. Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Szombathely, 727 oldal.
Példányszám: 200, ár: 18 000 Ft.

 

 

A magyarországi rovartan történetének átfogó és szinte minden részletre kiterjedő ismertetése jelent meg a szombathelyi Savaria Múzeum gondozásában. Már elöljáróban le kell szögezni, hogy ilyen mélységű és terjedelmű zoológiatörténeti munkát nem adtak ki eddig Magyarországon. Ha a természettudományok más ágait tekintjük, talán Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete vagy Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből című hasonló igényességgel, tárgyi tudással és éveken át tartó következetes adatgyűjtéssel létrehozott monografikus műveit említhetnénk. Témailag vitathatatlanul közelebb áll az előbbieknél és címében is kissé emlékeztet Vig Károly munkájára Bognár Sándor: A magyar növényvédelem története a legrégebbi időktől napjainkig (1030–1980) című, 1994-ben megjelent 783 oldalas, szintén rendkívül igényes könyve.

Vig Károly könyvében nyoma sincs a sokszor tapasztalható terjedelmi korlátozásoknak, rövidítéseknek, melyek hátterében többnyire anyagi okok és nem elvi megfontolások állnak. Vagyis a munka teljes mértékben a szerző álmát, illetve elképzelését tükrözi. Rögtön itt az elképesztően gazdag ábraanyaga. Nem csak a bemutatott szakemberek portréja jelenik meg benne nagy bőségben, hanem ritka könyvek címlapját, ábráit, naplókat, leveleket, eredeti dokumentumokat, rovarábrákat, tudományra új fajok típuscéduláját, gyűjteményi dobozokat, üvegcséket és sokféle egyéb tárgyat csodálhatunk meg a kötet lapjain. Emich Gusztáv: A kis lepkegyűjtő című könyvéből a borítón és a címlapon kívül az összes (szám szerint 19) tábla másolata bekerült a kötetbe. De említhetjük Móra Ferenc remekbe szabott írását (A tízaranyas pille regénye), amely teljes terjedelmében megjelenik. A könyv így nemcsak élvezetes és szórakoztató, hanem felhasználóbarát is egyben, hiszen időrabló keresgéléstől kíméli meg az olvasót.

Adódik a szinte megkerülhetetlen kérdés: kinek íródott a könyv, ki a célközönség. Nos, szinte mindenkinek jó szívvel ajánlható, aki a rovarok iránt érdeklődik, vagy egyáltalán örömét leli a szép könyvekben. A szerzőnek nyilvánvaló szándéka volt a gyönyörködtetés, az általa szépnek tartott rovarok és az őket ismertető könyvek, leírások, cikkek minél teljesebb körű ismertetése, bemutatása. A gyönyörködtetve tanítás valójában régi és nemes hagyomány, mely legjobban talán az 1800-as évek elején kiadott (Márton József által magyarra is lefordított) Friedrich Justin Bertuch Természethistóriai képeskönyvében érezhető. A 12 kötetes, 600 színes rézkarcot tartalmazó mű „az ifjúság hasznára és gyönyörködtetésére” íródott, ahogyan hosszú alcímében is olvasható. A másik példa August Rösel von Rosenhof jó fél évszázaddal korábbi Insecten-Belustigung – magyarul szórakoztató rovartan – címet viselő vaskos kötetei. Mindkét munka sajátossága a gazdag és lenyűgözően szép ábraanyag, mely a szöveg nélkül önmagában is élvezhető.

Jelen kötetben a szórakoztató és gyönyörködtető szándék mellett megjelenik egy merőben új szemléletmód is, amellyel a korábbi tudománytörténeti munkákban alig találkozunk. Ez az újdonság részben abban áll, hogy nemcsak a korszak legjelesebb, jól ismert alakjait kell bemutatni, hanem szinte mindenkit, aki nyomot hagyott, akár csak egy-egy érdekesebb faj megfigyelésével, begyűjtésével, tenyésztésével. A szerző egy másik, nem kevésbé eredeti elképzelése, hogy a rovarászat nagy alakjai sokszínűbben, emberi sorsuk tükrében bontakozzanak ki könyvének lapjain, ne csak szakmai tevékenységük fő csapásirányai felől közelítve. A szövevényes életutak és az ezernyi mellékszál kibogozásához, majd ismertetéséhez természetesen szükség volt az eredeti dokumentumok, iratok, levelek tanulmányozására, melyek a Magyar Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Tárában fellelhetők ugyan, de a roppant anyag előkeresése, átnézése, elolvasása rendkívül időigényes feladat. A szerző erre is vállalkozott, így munkája a hagyományos, hol leegyszerűsítő, hol kissé megszépítő ábrázolás helyett sokkal inkább a valós helyzetet tárja az olvasó elé. Részben ez avatja művét forrásértékű és hiánypótló szakkönyvvé, vagyis nem egyszerű kompilációról van szó, melyek többnyire alig mutatnak túl a korábbi összefoglaló műveken.

A nagyalakú, 727 oldal terjedelmű könyv elméletileg az 1637 és 1910 közötti csaknem 300 évet tekinti át. Az időszak határköveit az első magyar szerző által írt rovartani munka (Horváth András: Disputatio Physica de Insectis), illetve a Magyar Entomológiai Társaság, a Magyar Rovartani Társaság elődjének megalapítása tűzi ki. Az időhatárokat persze nem kell túlságosan komolyan venni, hiszen a könyvben sok szó esik – ha csak rövidebb utalások szintjén is – a természettudományok korai képviselőinek nézeteiről, mint Arisztotelész és Plinius, de említhető Gozmány László, Kaszab Zoltán vagy Nagy Barnabás neve is, akik viszont 1910 után születtek. (Igaz, a közelmúlt és a jelen szakemberei elsősorban tudománytörténeti munkásságuk okán kerültek a kötetbe.)

Ha a könyv által érintett időszak körülhatárolása nehéz, a benne megjelenő személyek impozáns sorára ez hatványozottan igaz. Messze nem csak az entomológia, sőt, helyenként az ornitológia és a botanika művelői, specialisták, gyűjtők és kereskedők, hanem többek között költők, írók, politikusok is helyet kaptak a könyvben, mint Goethe, Arany János, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Kossuth Lajos, Darányi Ignác, akik különleges érdeklődésük folytán hagytak jelet a hazai rovartanban. Ilyen érdekes személy volt Kossuth Lajos, aki hosszú emigrációjában a növények és csigák gyűjtésén túlmenően a magyar növény- és állatnevek képzésével is behatóan foglalkozott és élénk vitát folytatott a kortárs szakemberekkel. Ezek után már meg sem lepődünk Georg Dahl, Ernst Gustav Kraatz, Edmund Reitter, Johann Ignaz Schiffermüller, Otto Staudinger vagy a Rothschildek nevének olvasásakor, hiszen a „magyarországi rovartan” régen sem szorítkozott csupán a hazai entomológusok tevékenységére, éppúgy nemzetközi tudomány volt, mint ma. A névmutatóban felsorolt személyek száma meghaladja a kétezret. A növény- és állatneveket tartalmazó tárgymutató szavainak száma nagyjából ugyanennyi.

Vig Károly: A rovartani kutatások története Magyarországon című mű a Bevezetést és a Mutatókat leszámítva 28 fejezetre tagolódik. A többnyire időrendi sorrendet követő fejezetek valójában önálló műveknek tekinthetők, melyek külön füzetekben-könyvekben is napvilágot láthattak volna, mint a Kertész Kálmánról szóló fejezet a Savaria Múzeum Közleményeiben 2017-ben. A részek önállóságát, lezártságát az összes fejezet végén található irodalomjegyzék is hangsúlyozza. Az irodalomjegyzék nemcsak az adott fejezet szereplőiről írt forrásmunkákat öleli fel a teljesség igényével, hanem rendszerint a bemutatott szakemberek irodalmi munkásságát is. A fejezetek függetlenségének előnye, hogy a kötet akár lexikonként is használható: egy-egy korszak valamint a kapcsolódó személyek és tevékenységük megismeréséhez nem kell feltétlenül ismernünk az előzményeket. A lexikonhoz való hasonlóság persze inkább csak a gazdag tényanyagban és a könnyű visszakereshetőségben merül ki. A könyv egyik legfőbb érdeme ezzel szemben az olvasmányos stílus, ami a tömören fogalmazó lexikonokra többnyire nem jellemző.

A fejezetek terjedelme változó, a legrövidebb nyolc, a leghosszabb 64 oldalt tesz ki. Ezekben általában több rovarász életútja, illetve szakmai tevékenysége elevenedik meg, de nagy terjedelmet kaptak többek között a gyűjtemények, az emblematikus rovarfajok, mint a nagyfoltú bagolylepke (Oxytripia orbiculosa) (avagy a Frivaldszky Imre által adott nevén „körjegyű ardóc”), illetve az adott kor égetően fontos növényvédelmi kérdései, mint a sáskajárás vagy a filoxéravész. A legrövidebb (2.) fejezetnek (Elsők között az elsők) például Regéczi Horváth András, illetve Miskolci Gáspár a főszereplői, és természetesen bemutatásra kerülnek ebben a részben műveik is: a Disputatio, illetve az Egy jeles Vad-Kert. A Magyarul megszólaló tudomány című következő, szintén elég rövid fejezet Apáczai Csere Jánosról, és a Magyar Enyclopaediáról szól. A’ Linné systémája szerént címet viselő 6. fejezetben Földi Jánossal és Természeti história című, 1801-ben megjelent munkájával már a 19. század küszöbére lépünk. Az úttörő címet viselő 10. fejezet Frivaldszky Imre életéről és szerteágazó tevékenységéről szól. A kötet megszámlálhatatlanul sok témakörének vázlatos ismertetése is messze meghaladja ezen ismertető lehetőségeit, ezért csak néhány kép felvillantására vállalkozhatunk.

A legterjedelmesebb 13. fejezet a szőlőtermesztést sújtó filoxéra magyar és európai vonatkozásait, a veszedelmes kártevő leküzdésére irányuló terveket, vitákat, erőfeszítéseket mutatja be olyan alapossággal, hogy ahhoz már semmiféle adalék vagy kiegészítés nem fűzhető. A 64 oldalas tanulmányban (mely kisebb oldalméretben akár 200-250 oldalas könyv lehetne!) a szerző a hazai rovartan jeles személyét, a címadó Horváth Géza poloskakutatót állítja reflektorfénybe. Az orvos végzettségű, sok nyelven író és beszélő Horváth Géza hosszú ideig az Állattár igazgatója és emblematikus figurája volt. A filoxéravész leküzdésében játszott szerepéért a szőlősgazdák 80 éves korában a megtisztelő „Pater viticulturae novae Hungariae” (Az új magyar szőlőkultúra atyja) címmel tüntették ki. Érdemei közé tartozik, hogy megindította a Rovartani Lapokat és javaslatára kezdődött el A Magyar Birodalom Állatvilága (Fauna Regni Hungariae) sorozat megírása. Az idős korában is délceg tartású, szigorú tekintetű tudósról számos fényképfelvétel maradt fenn, melyek közül a csoportképeket is beszámítva nem kevesebb, mint 16-ot vehetünk szemügyre Vig Károly könyvében. Egyik legérdekesebb talán, ahol Horváth Géza a nagyítólencséjét tartja a kezében, melyet rovartani vizsgálatainál és fajleírásainál használt. A Magyar Természettudományi Múzeum Poloskagyűjteményében látható nagy méretű olajfestmény is így ábrázolja.

Horváth Géza (1847–1937)

Az utolsó magyar polihisztor címet viselő 14. fejezetnek Herman Ottó áll a középpontjában. A pókmonográfiájáról, halászati szakkönyvéről és sokoldalú madarászati tevékenységéről híres szerzőről nem közismert, hogy pályafutása kezdetén (és később is) egyenesszárnyú rovarokkal is foglalkozott és ebből a csoportból is írt le tudományra új fajokat. Markáns véleményt formált mind a sáskajárás, mind a filoxéravész idején, hangsúlyozva a természet önszabályozó képességét, köztük a madarak szerepét a túlszaporodott sáskák gyérítésében. Elsöprő vitakészsége, kiváló szónoki tehetsége, nemkülönben a magyar nyelv fölényes ismerete révén félelmetes ellenfélnek bizonyult a tudományos és politikai vitákban egyaránt. A szó mellett az ecsetnek is kiváló mestere volt, számos cikkhez, könyvhöz készített művészi és egyben hiteles illusztrációkat.

Herman Ottó (1835–1914)

Eredeti tehetség volt a mindössze 32 évet élt és szerelemi bánatában öngyilkosságot elkövető Nécsey István, a Ködlovag a 19. századból című 17. fejezet főszereplője. Lepkék százait festette meg tudományos hitelességgel, egyszersmind művészi színvonalon. Mesterségbeli tudásának egyik ékes bizonyítéka, hogy az európai madarászati irodalom egyik alapművében, a 12 kötetes Naumann-féle Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas könyvsorozatban is fellelhetők alkotásai. A következő, 18. fejezet, a Félbetört életpálya Tömösváry Ödönről (1852–1884) szól. Rövid idő alatt is jelentőset alkotott. Fő kutatási területét a soklábúak anatómiája valamint a különböző rovarrendek szájszerveinek bonctana képezték. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az Al-Duna mentén óriási tömegben fejlődő és a háziállatokat veszélyeztető kolumbácsi légy életmenetének felderítésében.

Bár a könyvfejezetek közül egyben sem jelenik meg konkrét személynév, az avatott olvasó némelyiket akár ki is találhatja. A sáskakapitány című 22. fejezet még viszonylag egyszerűbb a „találós kérdések” sorában, hiszen a hazai növényvédelmi rovartan jeles szakemberei közül alighanem Jablonowski József tette a legtöbbet a sáskajárás leküzdéséért. A sáskák túlszaporodása ellen küzdő szakembergárda másik két elmaradhatatlan tagja volt Herman Ottó és Sajó Károly, akik életművében a marokkói sáska szintén szerepet kapott – természetesen ők se hiányozhatnak e fejezetből.

Jablonowski József (1863–1943)

Érdekes az a két személyes adalék, ha úgy tetszik vallomás, mely ezt fejezetet keretbe foglalja. Amikor Vig Károly könyvének megírására készült, Sáringer Gyula egy sárguló borítékot bízott rá, amely Balás Géza Jablonowskiról szóló centenáriumi emlékbeszédét tartalmazta. Ez az 1963-ban elhangzott, túlfűtött érzelmekben sem szűkölködő megemlékezés első ízben a jelen kötetben lát napvilágot teljes terjedelmében. A másik egy finom dorgálás volt Jenser Gábor részéről 2010-ben, amikor Vig Károly a 9. Európai Rovartani Kongresszuson „A Magyar Rovartani Társaság 100 éve” című előadásában nem tett említést Jablonowski Józsefről.

A könyv 23. fejezete, az Őszibarack és medvelepke Metelka Ferenc dabasi gyógyszerész és amatőr kertész életútját és a nevét viselő Metelka-lepke felfedezésének izgalmas történetét mutatja be. A Metelka Ferencről szóló fejezet indítása már-már költői ihletettségű. Ebben a néhány sorban a régmúlt egy elképzelt (és talán kissé idealizált) rovarászát vázolja fel élénk színekkel a szerző. A gyűjteményében gyönyörködő és abban mélységes megnyugvást találó hajdani entomológus az idős Iharos Gáspár asztalosmester alakját idézi Fekete István Bogáncs című regényéből, aki előtt álmában leperegnek mesterművei, a sohasem recsegő székek és ágyak, a tökéletesre esztergált kuglibabák és -golyók. Az utolsó előtti, 28. fejezet, a Hamuvá lett gyűjtemény Kertész Kálmán dipterológus életét és tudományos tevékenységét mutatja be harminc oldalon. A bevezető sorokban ismét a távolba révedő költő hangja szólítja meg az olvasót a kártevők által tönkretett rovargyűjtemények szomorú sorsán tépelődve. A Természettudományi Múzeum történetében jártas olvasó nem téved, amikor a fejezet folytatásaképpen az Állattár katasztrófájához vezető 1956-os gyújtóbomba rémképét vizionálja.

Kertész Kálmán (1867–1922)

Kertész Kálmán sorsa többszörösen is tragikus. Nemcsak az óriási munkával, gyakorlatilag a semmiből előteremtett és a világ szinte minden jelentős természettudományi múzeumában jegyzett légygyűjteménye lett a lángok martaléka, hanem értékes levelezése is. Világkatalógusának befejezésében súlyos betegsége, illetve korai halála akadályozta meg. (A katalógus befejezését a halálos ágyánál tett ígéretek ellenére sem sikerült később tető alá hozni.) E fejezet legmegrázóbb részét azonban mégsem a vadászként és zenészként is kiváló tudós életútja képezi, hanem a múzeumi kollektíva megosztottsága és kiéleződő ellentéte a Tanácsköztársaság idején. Hátborzongató élmény Kertész Kálmánnak a halála előtti utolsó írását olvasni, amelyben, Csiki Ernő, a korszak másik kiemelkedő entomológusa elleni súlyos, szinte felfoghatatlan vádjait ismerteti hosszan, majd kéri az akkori vezetést, hogy e személyt semmiképp se nevezzék ki tárigazgatónak. Amíg a néhány évvel későbbi összecsapás, Méhely Lajos és Csiki Ernő következményektől sem mentes háborúskodása zoológus körökben ismert, a fenti, szintén gyűlölettel párosuló konfliktus egyáltalán nem.

Csiki Ernő (1875–1954)
Méhely Lajos (1863–1953)

Persze itt sem csak Kertész Kálmánról és tudományos tevékenységéről van szó, ahogyan szinte minden más fejezet is jóval összetettebb, sokrétűbb a címben megjelöltnél. Kohaut Rezsőt is megismerhetjük ebből a részből, aki a nálánál kilenc évvel fiatalabb Kertésznek nemcsak kollégája, de jó barátja is volt. A közösen kitűzött célt, Magyarország szitakötő-monográfiájának megírását Kohaut Rezső végül egyedül teljesítette, hiszen Kertész Kálmán hamarosan megindult saját útján, a dipterológia irányában. A Millennium évében, 1896-ban megjelent „A magyarországi szitakötő-félék természetrajza” című kötet az egybegyűjtött népies nevei, precíz leírásai és nem utolsó sorban színes táblái révén máig megbecsült forrásmunkája a hazai szitakötő-irodalomnak. Kohaut a magyarországi bolhákról és madarakról írt határozói talán kevésbé ismertek.

Szél Győző

Szólj hozzá!

Hangay György: a bogarak bolygója

2018.01.25. 13:32 :: szélgyőző

Megszokhattuk, hogy mostanában Hangay Györgytől úgyszólván évente jelennek meg olyan összegző, csaknem a teljes élet tapasztalatát magukba sűrítő kötetek, amelyekből akár egy is becsületére válna bárkinek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Színpompás díszbogarak Thaiföldről

A Túl horizonton (2014), A természettudomány úttörői (2015) és a jelen írás tárgyát képező A bogarak bolygója (2017) egytől egyik ilyenek, hogy csak az utóbbi évek magyar nyelven íródott termését vegyük vizsgálódásunk tárgyává.

A kívülálló olvasó biztosan zavarba jön, ha e három, meglehetősen különböző munka alapján szeretne képet alkotni a szerzőről. Hangay György ugyanis kétségtelenül világutazó, aki nemcsak a Kárpátokat barangolta be keresztül-kasul ifjú korában, hanem később a Föld egzotikus tájait is. Ezzel nem mondtunk sokat, ezért gyorsan hozzáfűzzük, hogy utazásainak, felfedező- és gyűjtőútjainak puszta felsorolása is oldalakra rúg. Hogy tudománytörténész-e? Egészen bizonyosan az, ezt írásai tanúsítják többek között Bíró Lajosról, Fenichel Sámuelről, Bornemissza Györgyről és még sok más rovarász kutatóról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De a legékesebb bizonyíték erre az Arisztotelésztől napjainkig alcímet viselő remekműve, A természettudomány úttörői, melyben sok más kiválóság mellett Buffon, Linné, Humboldt, Darwin, Reitter életműve bontakozik ki és elevenedik föl röviden, ám annál gazdagabb színekben. Ez utóbbit szó szerint értsük, ugyanis számos ritka és vagyont érő kötet színes ábráiba nyerhetünk betekintést a könyv olvasáskor. Megkockáztatjuk, hogy a szerző a szép és becses szakkönyvek szerelmese is egyben. Mindezen sokoldalúság mellett (melyet ezen a helyen csak érintőlegesen tárgyalhatunk) Hangay György legfőképpen és elsősorban a bogarak kutatója, vérbeli bogarász és gyűjtő. És ezzel rátérhetünk a néhány hónapja megjelent bogaras könyvre. 

Talán ez sem más, mint elődei, az útleírások és a tudománytörténeti alkotások. Csakhogy most a bogarak birodalmában kalandozunk, kezdve a bogárkövületekkel, a bogáranatómiával, az életmóddal a rendszertanon át a bogarászat számos jeles külhoni és hazai képviselőjéig. Gyönyörű, színes bogárfotók zárják a kötetet, melyek a rovarokért nem különösen rajongókat is bámulatra késztetik.

A bogaras könyv egyik legfőbb sajátossága a személyes hang, mely az első soroktól jelen van, és megragadja az olvasót. Nehéz ellenállni a csábításnak, hogy egy szuszra végig ne olvassuk az egész művet, jóllehet az egyes fejezetek önálló műveknek is tekinthetők. Ha mondjuk valaki csupán a rendszerezés történetére, a rendszert megalkotó tudósokra kíváncsi, nem szükséges az elejéről kezdenie az olvasást, hanem azonnal fölütheti a 71. oldalt, ahol Arisztotelész szomorú arca tekint ránk. (E sorok írója nem emlékszik rá, hogy korábban látott volna képet a világ akkori természettudományos és humán ismeretanyagát rendszerező-összegző, majd csaknem 2000 évig tévedhetetlennek vélt enciklopédikus tudósról.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Arisztotelész és Albertus Magnus

Éppúgy teljesen önálló rész a rovarvilág egyik leginkább lebilincselő jelensége, a Bates-, illetve a Müller-féle mimikri bemutatása. És ha Bates-mimikri, nem lehet említés nélkül hagyni a névadó tudóst sem, aki 1848-ban dél-amerikai expedícióra indult hírneves társával, Wallace-szal, hogy azután évekkel később külön folytassák vakmerő útjukat. Míg Wallace értékes anyaga odalett egy hajószerencsétlenség során, Bates lélegzetelállító fordulatokban sem szűkölködő kalandos útjának mesés állat- és rovarzsákmány lett a jutalma a 11 éves brazíliai tartózkodás eredményeképpen. Szinte hihetetlen, hogy gyűjtése során 8000 tudományra új faj került elő. A regényszerűen izgalmas útleírás, az apró részletek sokasága egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. Más szerző valószínűleg megelégedett volna egy néhány soros, elnagyolt ismertetővel valamelyik lexikonból a két tudósról, Bates-ről és Wallace-ról, de Hangay György bogaras könyvében nincs helye az ilyen olcsó megoldásoknak. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Henry Walter Bates

A mérges bogarakról szóló rész középpontjában természetesen a kőrisbogár és a belőle készült porok, tapaszok állnak, de fölvillan benne a hírhedt-híres Paracelsus valamint a pszichopata De Sade márki portréja is. (Érdekesség, hogy Issekutz Béla gyógyszerkönyvének 1958-as kiadásaiban a kőrisbogárpor még megjelent a hivatalos gyógyszerek között, néhány évtizede pedig hátborzongató mérgezéses esetről adott hírt a Zsaru Magazin: Szeremlén egy férfi egy korsó sörért fogadásból megevett néhány kőrisbogarat, aztán néhány nap múlva meghalt vesekárosodásban.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kőrisbogár és Paracelsus a Bogarak élete c. fejezetből

A Molnár Gábor és a repülő ruhakefe címet viselő alfejezet a bogarászok és nem bogarászok számára egyaránt érdekes. A „ruhakefe” a Föld legnagyobb bogarának, az óriáscincérnek tréfás beceneve, mely Molnár Gábortól, a korán megvakult, hírneves írótól ered. A hatalmas cincérfajt a tudomány számára a svéd természettudós, Linné írta le töredék testrészek alapján 1758-ban. A latin név (Titanus giganteus) mindkét tagja a nagy méretre utaló kifejezés. Jó száz évnek kellett eltelnie, míg egész példányok is előkerültek egy Dél-Amerikában élő hatalmas hal, az arapaima gyomrából, és elképesztő áron vándoroltak az európai gyűjtők birtokába, még a sérült példányok is. Az első szerencsés megtaláló állítólag egy holland orchideavadász volt, aki meg is gazdagodott az általa fogott cincérekből, így szögre akaszthatta korábbi tudományát. Nemrég derült ki, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött egyik (teljesen ép, közel 14 cm hosszúságú) óriáscincért Molnár Gábor gyűjtötte 1930-ban. 

A Bogarak bolygója című könyv utolsó és talán legérdekesebb fejezete Endrődy-Younga Sebestyénről (1934–1999) szól. Az entomológusi pályafutását a Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében kezdő „Kis Sebő” Kaszab Zoltán kollégájaként már kezdetben is nagy jártasságról tett bizonyságot a gyűjtés, preparálás és fajismeret terén. Ez nem is annyira meglepő, hiszen a nemzetközi hírű bogárkutatónak, Endrődi Sebőnek volt a fia. Néhány év után Magyarországot elhagyva Afrikában kötött ki, ahol először a Ghánai Tudományos Akadémia egyik állomásán, később a gyapotkártevők növényvédelmi szakembereként szintén Ghánában dolgozott. A szerződések lejárta után családjával együtt a dél-afrikai Pretoriában telepedett le végképp, ahol elhivatottságának megfelelő állásba került: ő lett a Transvaal Múzeum Bogárgyűjteményének vezetője. Első számú kutatási területét eközben az afrikai gyászbogarak kimeríthetetlenül gazdag világa képezte.

Szivárványos szarvasbogár (Phalacrognathus muelleri) Ausztráliából

Miközben Hangay György őszinteségében megkapó sorait olvassuk korán elhunyt pályatársáról és talán legjobb barátjáról, kibontakozik előttünk a bogarász szakma szépsége, és általában a természetkutató zoológus életének értelme. Sebő egy darab szalonnával és hatalmas kenyérrel a hátizsákjában vágott neki a hófödte Fogarasi-havasoknak, hogy 10–12 napos, embert próbáló, de a rá jellemző szakszerűséggel végrehajtott gyűjtés után tökéletes keresztmetszetét adja a bejárt terület bogárfaunájának. A könyv szerzője évekkel később, hasonló felszereléssel megtette ugyanezt az utat, de gyűjtött Sebővel Ausztrália fehér foltnak számító sivatagos területein, bozótosaiban és esőerdeiben. A fejezet csúcspontja, amikor Sebő ausztráliai látogatásának lezárásaképpen betért a Dél-ausztráliai Múzeum bogárgyűjteményébe, ahol ebédidő lévén egy kezdő asszisztenst talált a felkeresni kívánt kolléga szobájában. A fiatal hölgy előtt több száz bogár várt szétosztásra, de a feladat túlságosan nehéznek bizonyult számára. Míg az ebédszünetben kiszaladt a büfébe, Sebő unaloműzésként nemcsak szétosztotta, hanem zömében fajra meg is határozta a bogarakat. Ilyenre nemigen volt még példa a múzeum életében…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hangay György és Szemadám György a legutóbbi ausztrál bogarászexpedíció anyagát válogatják és csomagolják (fotó: Kovács Zsolt)

 

Bár Hangay György bogaras könyve nem tankönyv, mégis minden tankönyvírónak tanulságul szolgálhat az érdekes fotók sokasága, a figyelemfelkeltő rövid címek, a jó tagolás, a mértéktartó arányérzék. Így aztán az is bátran nekifoghat a könyvnek, akinek nem eltökélt célja, hogy egyszer majd szakképzett bogarász váljék belőle. Maga a szerző is ismeretterjesztő munkának szánta művét, vagyis szeretné bővíteni az olvasó ismereteit. Mint a könyv végén található irodalomjegyzék is bizonyítja, valójában szakkönyvről van szó, melynek megállapításai, adatai tudományos munkákon alapulnak. Csak az igazán jó és tartalmas munkákra jellemző sajátosság, hogy Hangay György könyve nem pusztán egyetlen olvasói réteget céloz meg. Míg a kezdők és kívülállók számára a bogarakról szóló alapismeretek valamint az érdekes képek és történetek állhatnak az érdeklődés középpontjában, a „haladóknak” és a szakmabelieknek inkább a magyar nyelven egyáltalán nem hozzáférhető adalékok és nem utolsó sorban a jól ismert szakemberek, pályatársak egyéni hangvételű jellemzése szolgál újdonságokkal.

 

Namíbiai gyászbogarak (Onymacris rugatipennis)

A kötetet jó szívvel ajánljuk a természetszerető, a rovartan iránt fogékony közönségnek, de azoknak is, akiket érdekel a természettudományos kutatások története. Szinte biztos, hogy a Hangay György könyveit olvasók széles tábora éppoly szeretettel fogadja majd ezt az művet, mint az elődeit.

Szél Győző

Szólj hozzá!

Címkék: sz:Szél Győző

Előmoderáció a blogunkon

2018.01.25. 13:11 :: bogarász

"Az Alkotmánybíróság szerdán nyilvánosságra hozta határozatát, amely szerint a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő kommentek miatt, ha nem is volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azt azonnal el is távolította."

forrás: http://www.kreativ.hu/interaktiv/

Ezért kérlek benneteket, hogy fogadjátok el, mától blogunkban a kommentezéshezhez előmoderációt kell rendelnünk. De szeretném leszögezni, hogy továbbra is várjuk a kommenteket, és a megfelelő tartalmakat szűrés után azonnal láthatóvá fogjuk tenni.

Megértéseteket köszönjük,

György Zoltán (szerkesztő)

Szólj hozzá!

Kézdy Pál és Tóth Zoltán: Természetvédelem és kutatás a budai Sas-hegyen.

2014.01.28. 15:05 :: bogarász

Kézdy Pál és Tóth Zoltán (szerk.) 2012: Természetvédelem és kutatás a budai Sas-hegyen. Tanulmánygyűjtemény. Rosalia 8. Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest, 591 pp.

Sas_hegy_kötet_borító_200.jpgA Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága által 2006-ban elindított tanulmánykötetek nyolcadik tagja a főváros viszonylag kis kiterjedésű, növény- és állatvilágát tekintve azonban igen gazdag és különleges jelentőségű részével, a Sas-heggyel foglalkozik. Ez a XI. és XII. kerületben fekvő, nagyjából 30 hektár kiterjedésű vidék, mely a Gellért-hegyhez hasonlóan városrész és természetföldrajzi egység is egyben, már legalább 150 év óta vonzza a botanikusokat és a zoológusokat, az utóbbi fél évszázadban pedig a természetvédelem is aktív szerepet játszik sorsának alakulásában.

Szólj hozzá!

Címkék: sz:Szél Győző Sas-hegy